A Fradi bejelentette, mennyiért szerződtette a Bologna Nagy Ádámot

Budapest – Filmes összeállítással búcsúzott a Fradi, mutatjuk az olaszok köszöntéseit is.

Forrás:

 

Az olasz első osztályban legutóbb 14. Bologna csapatánál folytatja pályafutását a Fradi huszonegy éves labdarúgója, Nagy Ádám, aki másfél millió euróért szerződött a Serie A-ba - írta az m4sport.hu. Nagy Ádám iránt a portugál Benfica és a francia Olympique Marseille is érdeklődött, ám csütörtökön végül biztossá vált, hogy az FTC huszonegy éves labdarúgója a Bologna csapatához szerződik. A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyar válogatott középpályásáért az olasz első osztályban (Serie A) szereplő klub 1,5 millió eurót (több, mint 470 millió forintot) fizet, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett elérheti akár az 1,8 millió eurót is.

 

 

 

A 21 éves Nagy 2015 májusában mutatkozott be a Ferencvárosban, első válogatott mérkőzését pedig tavaly szeptember 7-én, az Észak-Írország ellen idegenben elért 1-1-es döntetlen alkalmával játszotta. A nemzeti csapatban 11-szer szerepelt, a franciaországi Eb-n két csoportmérkőzésen, valamint a belgákkal szemben elveszített nyolcaddöntős összecsapáson játszott.

 

 

 

Edzője a Bolognánál az a Donadoni lesz, aki játékosként az 1990-es világbajnokságon bronz, az 1994-es tornán pedig ezüstérmet szerzett az olasz válogatottal.

 

A Bolognának volt már korábban magyar játékosa, 1990 és 1992 között a hétszeres világválogatott és egyszeres Európa-válogatott Détári Lajos erősítette a piros-kékeket.

 

 

Az olasz első osztályban legutóbb 14. Bologna csapatánál folytatja pályafutását a Fradi huszonegy éves labdarúgója, Nagy Ádám, aki másfél millió euróért szerződött a Serie A-ba - írta az m4sport.hu. Nagy Ádám iránt a portugál Benfica és a francia Olympique Marseille is érdeklődött, ám csütörtökön végül biztossá vált, hogy az FTC huszonegy éves labdarúgója a Bologna csapatához szerződik. A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyar válogatott középpályásáért az olasz első osztályban (Serie A) szereplő klub 1,5 millió eurót (több, mint 470 millió forintot) fizet, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett elérheti akár az 1,8 millió eurót is.

Legfrissebb híreink