nb1.hu

A DVSC-vel hat bajnoki címet szerző védő a megye II-ben folytatja

Mészáros Norbert a magyar válogatottban kilenc meccsen jutott szóhoz.

Mészáros Norbert augusztusban lesz 43 éves, ennek ellenére még mindig nem akasztotta szögre a cipőjét. A rutinos futballista az őszi idényben az NB III Keleti csoportjában edződő Hajdúszoboszlóban 11 bajnokin jutott szóhoz. 

A tavaszi szezonban Mészáros már a megye II-es Nagykállóban fog futballozni – erről a szabolcsfociinfo.hu számolt be. Mészáros új csapata egyébként vezeti a Pannónia Zrt. csoportot. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei együttes 11 mérkőzés alatt 28 pontot szerzett. Azért nem nagyon dőlhetnek hátra a nagykállóiak, hiszen a második Kótaj hátránya csupán két egység.

Mészáros a HLSZ adatbankja szerint 315 NB I-es találkozón bizonyíthatott, a statisztikai lapján 12 gól szerepel. Legnagyobb sikereit a DVSC-vel érte el, a hajdúsági klub tagjaként hatszor lett bajnok, emellett háromszor nyerte meg a Magyar Kupát. 

Mészáros a magyar válogatott szerelését kilenc találkozón ölthette magára. A légióskodásba is belekóstolhatott, mivel 2004 és 2005 között a német  Energie Cottbusban futballozott. 

Íme Mészáros karrierjének állomáshelyei (forrás: Transfermarkt):


 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC