A Derbi a szurkolóknak legkülönlegesebb - interjú Szerhij Rebrovval

Máshol sétál Budapesten a Fradi vezetőedzője.

Forrás:

A Ferencváros vezetőedzői posztján a Thomas Dollt tavaly nyáron váltó ukrán tréner, Szerhij Rebrov büszke arra, amit a klubtörténet harmincadik bajnoki címét a múlt héten behúzó Fradinál elért, a szombati Derbire viszont ugyanúgy hideg fejjel készül, mint bárki más ellen. Az új szezonra szóló erősítésekről még nem árult el részleteket, ám abban azért bízik, hogy Davide Lanzafame a csapata tagja marad.
 
A sikerek után gyakran elmondja, hogy az érdem közös, nem egy-egy játékosé. Ezúttal nem is egy labdarúgót emelnék ki – mit jelent önnek, Szerhij Rebrovnak a Ferencváros harmincadik bajnoki címe?
Számomra azt jelenti, hogy valamit sikerült alkotnom. Nagyon jól működött a közös munka a szakmai stábbal és a játékosokkal is, együtt pedig nagy dolgot értünk el, ennek nagyon örülök.
 
Budapesten sétálva érzékeli, hogy szombat óta megnőtt a népszerűsége?
Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik a Ferencvárosnak szurkolnak, nem feltétlenül azokon a helyeken járnak Budapesten, ahol én sétálok a családommal. Amikor Ukrajnában járok, sokkal többen odajönnek hozzám, hogy gratuláljanak.
 
Mióta a Ferencváros vezetőedzője, egy hazai és egy idegenbeli derbit már átélt. Milyennek látja az eddigi tapasztalatai alapján a csapatára váró következő bajnoki mérkőzést, a szombaton sorra kerülő Fradi–Újpestet?
Értem, hogy miről szól ez a rivalizálás a klubok között és tudom, hogy a klub szempontjából a Vidi elleni mérkőzés mellett az Újpest elleni is kiemelt jelentőségű, ám úgy gondolom, hogy a Derbi inkább a szurkolók számára különleges. Én személy szerint ugyanúgy készülök erre a párharcra is, mint bárki más ellen, ugyanúgy hideg fejjel kell átgondolnom a taktikákat a mérkőzést megelőzően. 
 

A bajnoki cím sorsa már eldőlt, Davide Lanzafame viszont versenyben van a gólkirályi címért. Elképzelhetőnek tartja, hogy a csapat segíteni fogja őt a célja elérésében?
Nagyon sokat beszélgettünk az utóbbi hetekben, de nem feltétlenül a gólkirályi címről, hanem a bajnoki cím felé vezető lépésekről. Lanza fontos gólokkal járult hozzá a Ferencváros harmincadik elsőségéhez, az egyéni elismeréseknél is fontosabb ugyanakkor a csapat eredményessége. Davide Lanzafame egy éve a Honvéd színeiben gólkirály volt, majd csapatot váltott, bízom benne, hogy ha nálunk ismételni tud, nem történik hasonló, mint tavaly.
 
A Ferencváros júliustól a Bajnokok Ligája selejtezőjében bizonyíthat. Mit gondol, reális elvárás a Fradival szemben a kiugró nemzetközi kupaszereplés annak fényében, hogy ha jobban megnézzük, a BL vagy az Európa-liga csoportkörébe inkább az értékesebb kerettel rendelkező csapatok szoktak bejutni?
Jó dolog, ha egy csapat a kerete értéke alapján sokba kerül, mi viszont abból építkezünk, amink van. Jó csapatom van, amelynek jót tesz a konkurenciaharc az egyes posztokon. Ilyen szellemben, maximális erőbedobással készülünk az előttünk álló nemzetközi mérkőzésekre is.
 
A selejtezők kezdete előtt milyen posztokon szorul erősítésre a Ferencváros?
Mielőtt erre rátérnénk, még be kell fejeznünk a jelenleg is zajló szezont. Kubatov Gábor elnök úrral és Hajnal Tamás sportmenedzserrel természetesen folyamatosak az egyeztetések e témában, konkrét posztot viszont egyelőre nem tudnék mondani. Egy biztos: akik kevésbé motiváltak, azoktól meg fogunk válni, hiszen a nemzetközi selejtezőkben olyan csapattal szeretnék elindulni, amelynek minden egyes tagja megfelelően motivált.
 
Hatos Szabolcs

Legfrissebb híreink