nb1.hu

A DAC-nál folytathatja a magyar válogatott védő?

Egy poszttárs már aláírt Dunaszerdahelyen.

Egybehangzó szlovákiai sajtóértesülések szerint a DAC kinézte magának Kecskés Ákost.

Sajtóhír: Magyar válogatott hátvéddel erősíthet a DAC – Sportolunk.sk

 

A szegedi nevelésű, korábban az Atalantánál, az Újpestnél, a Termalicánál és a Korona Kielcénél is megforduló magyar válogatott középhátvéd nem hosszabbított szerződést a svájci Luganóval, így július 1. óta szabadon igazolható.

Svájc: megszólalt a klubváltásáról a távozó magyar válogatott védő – NB1.hu

 

A Futbal Navzdy kiemelte, hogy a 25 éves Eb-kerettag három szezon alatt 62 meccsen lépett pályára a Luganóban, emellett azt is rebesgetik, hogy remekül illeszkedne a dunaszerdahelyiek három belsővédős alakzatába.

A DAC egyébként épp kedden jelentette be egy középhátvéd érkezését, íme:

"Védelmünk következő erősítése a 22 éves (szül. 1998. október 30-án) osztrák középső védő, Ahmet Muhamedbegovic. Az egykori utánpótlás-válogatott az SKN St. Pölten csapatától érkezik Dunaszerdahelyre, ahol két esztendőre szóló kontraktust kötött klubunkkal.

A bosnyák gyökerekkel rendelkező osztrák futballista az SC Untersiebenbrunn neveltje, ahonnan még ifjúsági korában a Sankt Pöltenhez igazolt. Az északkelet-ausztriai klubnál az U15-től egészen a felnőtt csapatig minden korosztályos gárdának a tagja volt. Az első csapatban 2016 decemberében, 18 évesen mutatkozott be. Összességében 64 alkalommal lépett pályára az osztrák Bundesligában, további 22 rajtot gyűjtött a második vonalban is.

„Nagyon boldog vagyok, amiért egy ilyen nagy klub részese lehetek. Szeretnék továbbra is fejlődni, amihez kiváló lépés a DAC-hoz való igazolásom. A mérkőzéseken igyekszem konstruktívan megoldani a szituációkat, a passzjátékom az egyik legfőbb előnyöm. Szívesen szereznék bajnoki címet az együttessel, most azonban elsődlegesen a szezon első mérkőzését kell sikerrel abszolválnunk” – jelentette ki a 186 centiméter magas középső védő.

„Ahmet egy tipikus támadásépítő védő, aki kellően agresszív. Az osztrák Bundesligában abszolvált több mint 60 mérkőzésével tapasztalatot is hoz a csapathoz. Sok sikert kívánunk neki” – mondta a szerződés-aláírás után a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC