nb1.hu

A Chelsea és az Ajax vinné a Honvéd tehetségét

Budapest – Egy kispesti Angliába, egy meg Portugáliába igazolt.

A Honvéd honlapján megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük.

 

Schön Szabolcs az elmúlt hetekben az angol, Chelasea FC-nél vett részt próbajátékon. Mondhatnák, a története teljesen álomszerű. Szabolcs sosem menedzserek segítségével került látóképbe, hanem a tehetsége, a nyújtott teljesítménye alapján került fókuszba a nagy csapatoknál.

 

Schön állandó tagja a magyar korosztályos válogatottnak, ráadásul 16 éves kora ellenére az előző évben nagyrészt az U17-es csapatban szerepelt, de arra is volt példa, hogy edzőmérkőzésen az U19-es csapatot erősítette. De ha ez nem lenne elég, nyáron a Bp. Honvéd FC első csapatában is bemutatkozott, a Diósgyőr FC elleni barátságos mérkőzésen. Az U16-os bajnokság végeztével Japánba utazott aválogatottal, ahol három mérkőzést játszott az együttes. A nyáron részt vett még a Telki Kupán, szintén a válogatottal és elhódította a gólkirályi címet.

 

De hogy is kezdődött ez a mostani történet? Schön Szabolcsot a Chelsea legendája, Tommy Langley fedezte fel egy válogatott mérkőzésen. Tommy Langley azonnal felkereste a Magyar Futball Akadémiát és azóta folyamatosan figyelte Schön útját. Egy egész stáb látogatott ki a legutóbbi Puskás-Suzuki Kupára, ahol elemezték a fiatal támadó mozgását, hatékonyságát a támadásépítésben és befejezésben, figyelték hogyan képes labdát szerezni, hogyan támad vissza labdavesztés esetén, mennyire tud egy az egy ellen játszani, milyen gyorsan képes dönteni, futni, milyen a játékintelligenciája.  Kevés olyan játékos volt eddig a magyar futball-történelemben, akire ily módon figyelt volna fel a Chelsea – adott tájékoztatást Herczeg Vince a Magyar Futball Akadémia igazgatója.

 

A nyarat Szabolcs sok edzéssel, sok mérkőzéssel és kevés pihenővel töltötte, augusztus 6.-án utazott Angliába, hogy a nagy múltú klubnál vegyen részt próbajátékon. ahonnan Augusztus 16-án tér vissza Magyarországra. Annak ellenére, hogy az angolok megkérték, maradjon még egy hétig. Schön a pihenő mellett döntött, mert, fontos volt számára, hogy jól szerepeljen jövő héten az U16-os válogatott Wales elleni mérkőzésein. Inkább. majd ezután megy ki újra egy pár napra Londonba.

 

Szabolcs egyébként augusztus 13-án a Fulham ellen játszott edzőmérkőzést, jobb és bal oldali támadóként is tesztelték, mind a két félidőben voltak remek megmozdulásai.  Jim Fraser komoly tárgyalásokba kezdett Tommy Lenley-vel és az ő magyarországi partnerével Soós Kálmánnal  Schön Szabolcs profi pályafutását illetően.

 

Nehéz döntés előtt áll a 16 éves támadó, hiszen nem csak a Chelsea várja őt vissza, de konkrét ajánlattal kopogtat az ajtaján az Ajax is, ahol korábban szintén megfelelt, amikor a Magyar Futball Akadémia holland szakmai igazgatója Jasper De Muijnck vitte ki Szabolcsot. Hogy még nehezebb legyen a döntés természetesen Marco Rossi együttese is komoly perspektívát lát az akadémia fiatal támadójában és talán nem is olyan sokára bemutatkozhatna a Bp. Honvéd első csapatában is NB I-es bajnoki mérkőzésen.Szeptemberben kell meghoznia a végleges döntést.

 

Schön Szabolcs korosztályából Horvát Csanád a portugál Guimares együtteséhez igazolt, míg Szerető Krisztofer az angol Stoke Cityhez. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC