nb1.hu

A Budafok ment először külföldre: maszk és egyebek – HELYZETJELENTÉS

Kirakott zászlók, pénteki edzőmeccs.

A BUDAFOK KÖZLEMÉNYE:

"Néhány órás buszos utazást követően csapatunk szerdán délután megérkezett Kranjska Gorába, csütörtökön pedig már két edzéssel folytatta a felkészülést az augusztus közepén kezdődő új szezonra. Játékosaink és a stáb tagjai jól ismert helyszínen töltik a következő szűk két hetet és ismerős arcokkal találkoztak a mieink otthonául szolgáló szállodában is.

"Remek körülmények között, kiváló minőségű pályákon edzhetünk" – mondta elégedetten Csizmadia Csaba vezetőedző. "Minden a rendelkezésünkre áll, a helyiek lesik a kívánságainkat, semmiben sem szenvedünk hiányt."

Az edzőtábor szervezői valóban mindent megtesznek, hogy csapatunk számára "hazai" környezetet teremtsenek. Az edzőpályára BMTE-zászlók között vezet az út, az érkezőket pedig a bejárat feletti táblán pedig magyar nyelvű felirat köszönti. A biztonság – a mostani nehéz időkben – persze Szlovéniában is az első. 

"A zárt tereken, a szállodában, az étteremben kötelező az arcot eltakaró maszk viselése" – árulta el Csizmadia Csaba. "A helyiek szigorúan betartják és betartattják a szabályokat. Mindenhol kézfertőtlenítőket helyeztek el, folyamatosan takarítják a helyiségeket és odafigyelnek a higiéniára."

Csapatunkra pénteken már edzőmérkőzés is vár. Várhatóan 18 órától a szlovén másodosztályú NK Roltek Dob lesz az ellenfelünk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC