nb1.hu

6 meccsen 12 gólt szerzett, most elmondta, miért kért elnézést az ellenfél szurkolóitól

Paks - A második gyerek érkezése is segíti.

 
Könyves Norbert két góllal és két gólpasszal vette ki a részét aPaks 5–2-es legyőzéséből. A Paks elleni mérkőzés után a csatár elismerte, az önbizalom és a szerencse is segíti a jó szereplésben, de párja második közös gyermeküket várja, ez is biztosan jó hatással van a játékára – írta az m4sport.hu.
 
A DVSC március 10. óta négy bajnoki és két kupamérkőzésen összesen 12 gólt szerzett, Könyves egymaga a találatok 75%-ban vállalt szerepet (7 gól és 2 gólpassz).
 
Könyves a szombati, Paks elleni mérkőzést a 63. percben fejezte be, miután Herczeg András lecserélte.  Miközben ballagott lefelé a pályáról, elnézést kért korábbi csapata szurkolóitól, mert két góllal és két gólpasszal szomorította őket.
 
„Elnézést kértem a hazai drukkerektől, mert jól éreztem magam Pakson, sajnos ilyen a futball” – mondta a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában a csatár, aki 2013 februárja és 2015 szeptembere között szerepelt a Tolna megyei együttesben (56 mérkőzésen 16 gól és 7 gólpassz a mérlege).
 
 

Facebook: így érezte meg Gróf Dávid a marketinget – videó – NB1.hu

Gróf Dávid videói

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC