nb1.hu

3 az orosz bajnoktól – reagált a Honvéd olasz edzője

Az Európa-liga-selejtező jegyében.

Noha 3–0-ás vereséget szenvedett az orosz Zenit elleni felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd Ausztriában edzőtáborozó együttese, Giuseppe Sannino vezetőedző bőven látott pozitívumokat a találkozón.
 

Honvéd: játszottak az újak az orosz bajnok ellen – videó – NB1.hu

A találkozó 3 góljának a története. 

„Elégedett vagyok, sőt azt kell mondanom, hogy elégedettebb vagyok, mint az első meccset követően, mert azt láttam a csapatomon, hogy egy BL-szereplő rivális ellen is futballozott, s egyenrangú ellenfelei voltunk a Zenitnek. Az első félidőben mindenképp és a második elején is – kezdte értékelését Giuseppe Sannino. – Ahogy azt az előző, győztes mérkőzésünk után is jeleztem, ezeken a találkozókon nem az eredmény a fontos, sokkal inkább az, hogy milyen munkát végeznek a játékosok, s milyen teljesítményt nyújtanak. Ebből kiindulva pedig nem vagyok elégedetlen. Persze tudom, hogy aki nem látta a mérkőzést, az nem fogja érteni, miért nyilatkozom ennyire pozitívan, én azonban láttam, hogy egy papíron sokkal erősebb riválissal szemben meccseltünk, a pályán viszont a mérkőzés nagy részében sikerült eltüntetni ezt a különbség, s ez nagyon nagy dolog.”
 
A szakvezető hozzátette, nehéz helyzetben vannak, hiszen nagy hangsúlyt kell fektetni a fizikai felkészülésre, ilyenkor kell megadni a terhelést a játékosoknak, hogy megfelelő állapotban kerüljenek a bajnoki rajtra, közben viszont a közelgő Európa-liga-selejtezőre is figyelni kell már.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC