nb1.hu

120 éves a Loki: megvan a legjobb edző

Szavaztak a szurkolók.

ÍME, A DVSC HIVATALOS BEJELENTÉSE:

2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésére, legjobb játékosára és legjobb edzőjére.

A voksokat március 1-ig vártuk, drukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is. Hétfőn közzétettük, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, kedden már a dobogósok következtek, szerdán Sándor Tamás elsőségéről olvashattak, most pedig a legjobb edző kilétére is fény derül.

A legjobb edző kategóriában Herczeg András végzett az első helyen, méghozzá a szavazatok mintegy 57 százalékát begyűjtve. A korábbi Loki-játékos Herczeg Andrást már 1995-ben az Év utánpótlásedzőjévé választották Magyarországon, majd pályaedzőként szolgálta a Lokit az első bajnoki címek megszerzésekor. Előtte, első vezetőedzői időszakában (1997-1999) a Loki a Hansa Rostockot is legyőzve vitézkedett az UEFA Intertotó kupában, majd klubmenedzserként korábban soha nem látott sikereket ért el a DVSC-vel.

Kétszer nyert bajnokságot (2009, 2010), kétszer Magyar Kupát (2008, 2010), kétszer Szuperkupát (2009, 2010), egyszer Ligakupát (2010) a csapattal, felejthetetlen meneteléssel eljuttatta a Lokit a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol a Lyonnal, a Fiorentinával és a Liverpoollal is megmérkőzhetett a gárda. A következő évben az Európa Liga csoportkörébe is bejutott a DVSC, s ezzel edzőként Herczeg András bevonult a sporttörténelembe. A népszerű debreceni tréner 2013-ben Zilahi-díjat kapott, 2019-ben az Év edzője lett. Elnyerte a Magyar Arany Érdemkeresztet és a Mesteredzői díjat is. Jelenleg a DVSC Labdarúgó Akadémia elnöke.

A mostani elismerésről és a múltról a Loki TV készített interjút Herczeg Andrással."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC