10+1 film és sorozat a koronavírus-járvány idejére

Szurkolókról és focistákról készült alkotásokat is nézhetünk.

Forrás: Netflix/Facebook

A koronavírus-járvány miatt, erősen ajánlott otthon maradni, ami elviseléséhez viszont nélkülözhetetlenek a filmek és a sorozatok. Most 10+1 futballal és szurkolókkal foglalkozó filmet és sorozatot mutatunk be, a teljesség igénye nélkül. A lista nélkülöz mindenféle szakmaiságot, a szerző személyes preferenciát mutatja be.

Menekülés a győzelembe

A legrégebbi film a listán, azonban véleményem szerint az egyik legjobb olyan film, aminek a futball van a középpontjában és nem az azt körülölelő világ. Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb filmélménye volt, valószínűleg annak köszönhetően, hogy a Rocky miatt rajongtam a Stallone filmekért. A Rambót is alakító színész ebben a filmben is az egyik főszereplő és nem akármilyen színészi, illetve focistagárda állt össze köré. A színészeket Stallone mellett Michael Caine, Max von Sydow (aki a Trónok harcából lehet manapság ismerős, de már sajnos elhunyt március 8-án) és Gera Zoltán (nem a futballista, hanem a Nemzet Színésze) képviseli, míg a focistákat olyan korszakos zsenik, mint Pelé és Bobby Moore. A történet nem váltja meg a világot, azonban rendkívül jó szórakozást tud nyújtani egy-egy otthon töltött délutánra vagy estére.

Magyar szemmel nézve kifejezetten érdekes a film, hiszen a film jelentős részét hazánkban forgatták, a film legfontosabb meccsét pedig a régi Hidegkuti Stadionban játszották.

 

VICTORY (1981) Trailer

VICTORY (1981) Trailer Directed by John Huston http://www.imdb.com/title/tt0083284/ Starring Michael Caine, Pelé, Bobby Moore, Osvaldo Ardiles, Paul Van Hims...

 

Futball faktor

,,Mit csinálhat az ember szombaton?”

A fenti idézetet, és ami kőkeményen utánajön, gyakorlatilag minden futballszurkoló fejből ismeri, mivel gyakorlatilag „kötelező volt megnézni”. Mivel akkora hatással volt a szervezett szurkolói szubkultúrára ez a film. 

Remek korképet ad a film a »90-es és 2000-es évek Angliájának a szurkolói társadalmáról, egy olyan hangulatvilággal, ami némileg a Trainspottingra hajaz. Abszolút alapművé nőtte ki magát a film az évek során, nehéz olyan szurkolót találni, aki még nem látta egyszer sem. A műben található zeneszámok majdnem minden egyes kortárs, való életben megtörtént, megtörténő, idegenbeli túrán felhangzanak, ráadásul beszédtémaként előkerülnek a film jelenetei is az utazások során. Mivel majdnem mindenki látta, így akár feleslegesnek tűnhet az ajánlás, de egy annyira meghatározó film, kivételes hangulatvilággal, hogy akármikor újranézhető.

 

The Football Factory - trailer (Hungary)

The Football Factory - trailer (Hungary)

 

Maradona Mexikóban

A világ valaha volt legnagyobb futballzsenije élete során minden arannyá vált, amihez hozzáért és ez a mai napig így van. Nem e világi jelenség Diego Armando Maradona és így is kell őt kezelni. Le lehet nézni vagy lehet rajta nevetni a hibái miatt, amit a labdarúgói pályafutása befejezése után vétett, legyen az az alkoholizmus vagy a kábítószer-fogyasztás, de ember legyen a talpán, aki ekkora tehetséget és ekkora figyelmet kezelni tud.

Vezetőedzőként nem tartják számon a legnagyobbak között, sokan leírják. Nem ül ott a Barcelona vagy a Liverpool kispadján, de ezek a ,,műcsapatok” meg sem érdemlik a nagyságát. Dokumentumfilmes stílusban követhetjük végig, hogyan végzi a munkáját a mexikói másodosztályban, hogyan lesz Mexikó egyik legveszélyesebb részén is természetfeletti nagyság az isteni Diego. Figyelem, aki egyszer elkezdi a sorozatot, nem tudja majd abbahagyni, így szerencsésebb egy hétvégére időzíteni.

 

Maradona in Mexico | Official Trailer | Netflix

In this docuseries, soccer great Diego Maradona comes to Culiacán, the heart of the Sinaloa Cartel, to save the local team, the Dorados, and maybe himself, t...

 

Huligánok (Green Street Hooligans)

A ,,Frodós” huligánfilm, Hollywood próbálkozása ennek a témának a feldolgozására. Elijah Wood szereplése valamennyire zavaró lehet a film elején, de hamar bele lehet feledkezni a mozi világába. 

A Futball Faktor magasra tette a lécet az angol huligánokról szóló filmeknél, a Huligánok ezt nem is tudja megugrani. Ennek ellenére érdemes megnézni, mert meg lehet tudni belőle, hogy a külvilág nagyjából milyen szemmel látja ezt a szubkultúrát. A történetet is erre a vonalra húzták fel, hiszen egy amerikai fiatal kerül bele, a londoni focihuligánok világába.

 

Green Street Hooligans Trailer

hooligans film

 

Tsubasa kapitány

Az egyetlen rajzfilm a listán, ám nem az egyetlen távol-keleti alkotás. Az a generáció számára nem ismeretlen ez a sorozat, aki a Pokémont nézve nőtt fel. Egy fiatal japán focista útját követhetjük nyomon, aki a világ legjobb labdarúgója akar lenni. 128 részből áll az eredeti anime-sorozat, amit később 52, majd 48 új rész követett, így akár a teljes járvány idejére elfoglaltságot tud biztosítani.

 

Captain Tsubasa Trailer - April 2018 HD

Captain Tsubasa Trailer - April 2018 HD This anime will be produced by studio David Production & reportedly will air as many as 52 episodes. Adaptation of Yo...

 

Nem is olyan rég magyar vonatkozásban is előkerült a rajzfilm, mi is foglalkoztunk vele, hiszen Dzsudzsák Balázs a való életben szerzett olyan gólt, ami azelőtt már a sorozatban is megjelent.

 

Rajzfilmbe illő gólt szerzett Dzsudzsák Balázs - NB1.hu

Forrás: al-Ain/Facebook Remek formában van Dzsudzsák Balázs, aki a zárt kapus meccs sem tudott hátráltatni. Az Egyesült Arab Emirátusok futballszövetsége azonnali hatállyal betiltotta az Arab Öböl Liga mérkőzéseinek látogatását, az országban is terjeszkedő koronavírus miatt. Az Elnök Kupa keddi elődöntőjében a kezdőben kapott helyett a 108-szoros magyar válogatott futballista, akinek nem volt szüksége sok időre, hogy ismét megvillanjon.

 

Ultrá

Olaszország az ultramozgalom szülőhelye és ez a film az egyik legfontosabb alkotása. Egy római szurkolócsoportot követhetünk nyomon, ami egy börtönből visszatérő vezető és a helyére lépő társa közötti feszültséget dolgozza fel. Az idősebb generáció nem a Futball faktoron, hanem ezen nőtt fel, az első magyarországi ultrák számára is egyfajta iránymutatásként szolgált a film.

 

arrivo a torino stazione porta nuova FILM ULTRA

(null)

 

Üsd, vágd, focizzál!

Viszonylag kevés kínai film jut el Magyarországon szélesebb közönséghez, ezt azonban számos alkalommal láthattunk a tévében. Az egyetlen vígjáték a listán, mert erre is szükség van, hiszen nem lehet állandóan komolyan venni az életet. Borzasztó jó a humora a filmnek, a poénok bugyuták és egyszerűek, de valahogy nagyon jól működnek. Az otthon töltött napokat mindenképp feldobja, vagy alkalmas egy nagy családi mozizásra is.

 

Shaolin Soccer - Trailer

With tons of action, eye-popping special effects and nonstop laughs, here's a hilarious martial arts comedy about a team of misfits who take their best shot ...

 

Okolofutbola

Van egy olyan mondás, ha egy angol focihuligán kiöregszik, akkor ír az életéből egy könyvet, hogy abból tudjon megélni. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a témában a legtöbb film Angliával foglalkozik. Az Okolofutbola ettől jelentősen eltér, hiszen az orosz huligánok mindennapjait dolgozza fel.

Van itt ustawka, metróban verekedés, üzletelés az alvilággal és a rendőrökkel. Kifejezetten érdekes, a szubkultúrában egy olyan világot mutat be, ami viszonylag kevés figyelmet kap a filmesektől. Rendkívül jó a hangulata, emellett a zenéket is úgy válogatták össze készítők, hogy még az is rádobjon egy lapáttal. Néhány klisé nem maradt ki a filmből, de ne legyünk telhetetlenek.

 

Околофутбола - Футбольные фанаты (лучшие моменты)

Фильмы онлайн - http://bit.ly/filmsonline Фильмы онлайн (HD) - http://bit.ly/filmsHD Трейлеры - http://bit.ly/1tM4897 Лучшие моменты - http://bit.ly/1xB4T4k ...

 

A foci mindenkié

Egy tipikus Netflix-sorozat, annak minden bajával. Kötelező szerelmi szál, happy-end és világmegváltónak gondolt monológok. Azonban, ha ezeken felül tudunk emelkedni, akkor egy nagyon értékes alkotást találunk.

Nem túl meglepő módon ez a sorozat is a Brit-szigeteken játszódik, ám jóval korábban a társainál, nagyjából az első világháború előtt járunk. Szociológus szemmel nézve volt leginkább izgalmas, mert a társadalmi osztályok harcára van kiélezve a dolog. A modern foci egyik legnagyobb rákfenéje, hogy a futball már nem a munkásosztály és az alacsonyabban lévő társadalmi rétegek sportja, és mint kiderül, ez a probléma már 100 évvel ezelőtt is fent állt.

 

The English Game | Official Trailer | Netflix

From "Downton Abbey" creator and "Gosford Park" writer Julian Fellowes. Based on true events, this 19th century drama follows two footballers on opposite sid...

 

A.C.A.B.

,,Rohamrendőr b*szd meg az anyádat!”

Dúdolja egy robogóval közlekedő olasz rohamrendőr a film elején. Egy olyan szemszögből láthatjuk a szurkolók világát, amit ezen a filmen kívül nem sok helyen tehetünk. Egy csapat rohamrendőr mindennapjait mutatja meg, hogyan küzdenek a szurkolókkal, a túlkapásokkal és a vezetőkkel. Rendkívül jó alkotás, ami hatására akár még azon is elgondolkozhat az ember, hogy rendőrnek álljon.

 

A.C.A.B. - All Cops Are Bastards (2012) - Trailer Ufficiale

ACAB - trailer ufficiale. Regia di Stefano Sollima. Con Pierfrancesco Favino, Marco Giallini, Filippo Nigro. http://www.marcogiallini.net

 

+1 COPA90 Stories

Ez nem egy alkotás, hanem egy egész Youtube-csatorna. Dokumentumfilmes stílusban dolgozzák fel a legérdekesebb történéseket a futball és még inkább a lelátók világában, a Föld minden egyes pontján. Nézhetünk derbikről szóló részeket, legendás játékosok bemutatását vagy különleges szurkolói történeteket. Magyar vonatkozása is van, hiszen Budapesten is jártak, ahol a Fradi-Újpest rivalizálást dolgozták fel.

 

The Most Ferocious Derby You've Never Heard of - Ujpest v Ferencvaros | Derby Days

Derby Days is back and Eli is getting under the radar and away from the football you see in the mainstream media. This time he's in Budapest where he gets am...

Legfrissebb híreink