nb1.hu

Vidi-Puskás Akadémia: az információs háború – ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Már lehet sejteni: az ultrák akkor is énekelni fognak!

„Veled az úton!”

Az ultrák, most éppen a fehérváriak a Puskás Akadémia ellen, ismét bebizonyították, hogy bármit képesek megtenni a csapatukért.

Ha kell, beutazzák a kedvenc egyletért az egész világot, ha kell, akkor az utolsó fillérjeiket is a csapatukra és egymás megsegítésére költik, ha kell, megmérettetnek fizikailag is, és ha kell, képesek az egészségüket is kockáztatni azért, hogy szurkolva segítség a kiválasztott szerelmet.

Van azonban egy sunyi kis vírus, mely hosszú hónapok óta átírta az emberiség kortárs mindennapjait, és a miatta kialakult pánik miatt nem szabad, hogy illúziókba döngessük magunkat: ha nem tanulunk meg együtt élni vele, akkor még hosszú hónapokig, de lehet, hogy még évekig félni fognak tőle nagyon sokan.

A hírekkel tisztában vannak a legfanatikusabb szurkolók is, akik azonban, amikor szurkolni kell, fittyet hánynak a veszélyre. Viszont fontos megjegyezni, hogy a veszély és az elméletileg vele járó félelem a tavaszi pánik során sem érdekelte őket, mert önkéntes adományokkal segítették a frontvonalban harcolókat és a rászorulókat, és akkor is kockáztattak, amikor személyesen adták át az értékeket.

Aki viszont azt hiszi, ez csak Magyarországon van így és csak a magyar szurkolók nem tartják be az egészségügyi ajánlásokat sporteseményeken (élükön a szociális távolságtartással), az téved. Mindenki nézze meg mondjuk az éppen zajló, minden évben zseniális és felülmúlhatatlan Tour de France-t. 

Tegnap Lyonban volt a befutó, mely város járványügyi szempontból kiemelten vörös zónának számít, mégis tízezrek, százezrek szurkoltak a cangásoknak az utak mentén. De ugyanez a helyzet Olaszországban is, ahol szintén zajlanak a versenyek, és ez volt a helyzet hetekkel ezelőtt a járvány által Európában legjobban sújtott Lombardiában is, ahol az első nagyszabású viadalokat rendezték meg.

Amikor az embert átitatja a szenvedély, akkor semmi más nem számít a számára. Nem törődik semmivel, csak azzal, hogy kiadjon magából mindent. És ez a világon mindenhol így van.

De nem csak a futballban. Az elmúlt hetekben voltam 500 főig megrendezhető koncerteken is, az emberek 90%-a ott is táncolt (ugyanaz, mint a szurkolás), egymáshoz közel, mint ahogyan a fanatikusok helyet foglalnak a megszokott módon a lelátókon és az utak mentén.

Tegnap este egyébként olyan meccset játszott egymás ellen a Vidi és a Puskás Akadémia, melyen a vendégcsapat 80 percen át jobban, szervezettebben, gyorsabban futballozott, de a Vidi ultrái a jelzett időpont közben egyszer sem szidták az övéiket, hanem egy pillanatra sem megállva űzték és hajtották a kedvenceiket.

Majd a 80. perctől kezdve siker koronázta szenvedélyüket, mert az ő biztatásuknak, illetve Márton Gábor remek cseréinek köszönhetően a Videoton megnyerte 3-1-re a mérkőzést.

És ha már a cserék. Látható volt és a végeredmény is ezt bizonyítja, hogy a vírus alaposan képes felforgatni a csapatok mindennapjait is. A Puskásnál többen is pozitív tesztet produkáltak már korábban, és az előző fordulóbeli, Kisvárdán aratott győzelem óta még négyen tettek így.

A vírus miatt, ahogyan arról az nb1.hu szombat este elsőként beszámolt, a Puskás Akadémiában nem lehetett ott a legutóbbi győztes kezdőcsapatból még a keretben sem Auerbach Martin, Szolnoki Roland, Radics Márton és Spandler Csaba (Hornyák Zsolt vezetőedző elmondta, a siker után két nap szabadságot kaptak a játékosok, eközben fertőződtek meg), míg a korábbi fertőzöttek közül Antonio Mance, Alexandru-Mihail Baluta, illetve a gárda évek óta húzóemberének számító, Josip Knezevic, a hivatalos egészségügyi ajánlások miatt, négy hétig csak 45 perceket játszhat.

Éppen emiatt volt a Vidi kispadja „hosszabb”, aminek köszönhetően Márton jobb játékosokat is tudott becserélni (az érdemeiből viszont ez nem von le semmit, mert tudta, hogy kiket, mikor és kik helyett kell beküldenie a pályára), míg például Hornyák a lefújás utáni sajtótájékoztatón elismerte, hogy a fiatal, egyébként tényleg tehetséges Vizler László Tamás még nem üti meg az élvonal szintjét.

A többi tehetség viszont, akik a vírusnak köszönhetően kerültek előtérbe, majd be a kezdőcsapatba vagy a kispadra az eddigi meccseken, már most bőven NB I-es tudással és erőnléttel megáldottak.

És ez egyébként téma is volt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, mert Hornyák az nb1.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy továbbra is számítani fog a saját nevelésű fiatalokra, akik már bizonyítottak. Mint mondta, saját maga és a klubja ellensége lenne, ha nem így tenne. Leszögezte, akkor is így tenne, ha valamennyi játékosára számítana. 

De azt is hozzátette, nem lesz gond az összeállítással a következő mérkőzéseken, mert alig vannak meg.

Márton Gábort, a Vidi trénerét sokan támadták szókimondó nyilatkozatai miatt. Márpedig az őszinteségnél nincsen fontosabb dolog, és a szakember a tegnap esti találkozó utáni sajtótájékoztatón is az volt.

Elmondta, hogy az utolsó tíz percben játszott jól a csapata, azaz, elismerte, hogy addig a felcsútiak voltak a jobbak. Azt is elmondta, a cseréknek köszönhetően nyertek, azaz, totál őszinte volt, ráadásul totál igazakat is mondott.

(Petrjak vagy öngól?)

Egyébként információs háború is dúlt a két szakember között. Az elsőként nyilatkozó és az újságíróknak válaszoló Hornyák azt mondta, biztos benne, hogy a Vidinél nem tudták, hogy milyen csapattal állnak majd ki ellenük, pláne azért, mert ugye újabb pozitív esetek történtek náluk. Mire fel az utána következő Márton elmondta, pontosan tudták, milyen csapattal, taktikával és felállással érkezik az ellenfél, mert azért hallottak ezt és azt ők is.

És egyébként igaza van, mert akik benne vannak a magyar labdarúgás legbelső vérkeringésében, azok pontosan tudják, hogy nincsenek titkok a magyar fociban.

Soha nem is voltak és soha nem is lesznek!

Márton arról is beszélt, hogy sokat kell még javulniuk a játékban. Amikor az nb1.hu megkérdezte, melyik szegmensben a leginkább a csütörtöki, Hibernians elleni El-selejtezőig, akkor válaszában elmondta, hogy sok dologban, és arra is oda kell figyelniük, hogy úgy tudják, az ellenfelük műfűre akarja vinni az összecsapást.

Amikor megkérdeztük tőle, hogy miért, jelezte, hogy ezt nem tudja pontosan, mire poénból felvetettük neki, hogy lehet, Máltán már havazik.

Márton értette a poént, hiszen pontosan tudja, a hideg éghajlatú területeken ez a fajta borítás bevett szokásnak számít. Málta viszont ugye mediterrán térség…

A szakember arról is beszélt, hogy így kicsit gondban van a heti edzésprogram összeállításával, mert a műfű vagy hibrid pálya teljesen más izomcsoportokat mozgat meg, mint a rendes füves pálya, és mivel ők utóbbin edzenek és játszanak, bőven benne van a tréningekben a sérülésveszély.

Az is érdekessége a Vidi idegenbeli túrájának, hogy elméletileg, a visszaérkezés után mindenkinek 48 órás karanténba kell majd vonulnia (mint tették azt a Fradi azon légiósai, akik részt vettek hazájuk válogatott mérkőzésein és emiatt voltak, akik a Paks ellen nem is játszhattak vagy edzés nélkül voltak a pályán), de vasárnap már Kisvárdán kell bajnoki meccset játszania a csapatnak.

A Vidi-Puskás magyar szinten jó és élvezetes mérkőzés volt, lüktető irammal, szép gólokkal és ami a leglényegesebb: végig nyitott, izgalmas volt a mérkőzés. A Puskás Akadémia fiataljai tényleg és ismét bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani, míg a Vidi azért kezd egyre jobban összeállni, mert Márton irányítása óta most játszotta a legnehezebb meccsét, amit végül hozni tudott.

Hornyák egyébként a nehézségi faktorral kapcsolatban arról is beszélt, hogy a csapata a Vidi ellen bebizonyította, hogy gyorsasága és szervezettsége miatt a legjobb magyar csapatoknak is a méltó ellenfele, majd utalt rá, hogy képesek lehetnek ismét arra, hogy a dobogóért harcoljanak. 

Az nb1.hu arról is érdeklődött a trénernél, mivel észrevettük, hogy kiemelkedő képességekkel van megáldva, akire rákérdeztünk, hogy mi a véleménye az első meccsén játszó Alexandru-Mihail Baluta teljesítményéről, mire azt válaszolta, hogy tényleg kiemelkedő tudású játékosról van szó, akinek két hetet karanténban kellett lennie, még egy ideig csak 45 percet játszhat, de be fogja bizonyítani, miért igazolták le.

„Veled az úton!”

Énekelték tiszta fehérvári szívből a Vidi ultrái, akik az egész meccsen ismét kiemelkedően szurkoltak. 

A nótájuk egyébként csak és kizárólag a Videotonnak íródott, de sajnos kijelenthető, hogy már egy olyan vírusnak is szól, mely átvette az irányítást a mindennapjaink fölött.

A krónikához hozzátartozik: ettől a fordulótól kezdve az újságírók már nem találkozhatnak a mérkőzések után a játékosokkal, hogy személyes interjúkat készíthessenek velük. A jogtulajdonos M4 Sport sem mehet ki az edzésekre a bajnokságot felvezető műsoraihoz beharangozó beszélgetéseket felvenni.

Az újságírók már csak maszkban lehetnek ott a meccseken és csak korlátozott létszámban mehetnek be tudósítani és a meccsek utáni sajtótájékoztatókra is.

Nem nehéz kitalálni, kiket érintehetnek majd a következő korlátozások…

Viszont a „Veled az úton!” és a többi tábor többi nótája akkor is szólni fog, mint ahogyan szóltak a  tavasszal is.

De nem a kapu mögül, nem együtt énekelve és nem hangosan, de ugyanonnan kiindulva, mint mindig.

A SZÍVEKBŐL!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC