nb1.hu

Újpest szívében kérdeztek ki az Európa-bajnokságról

Micsoda: Copa América? Milyen poszton tolja majd CR7 40 éves kor fölött.

A modern időknek megfelelően Messengeren írt rám, azaz vette fel velem a kapcsolatot Reichenberger Dániel, az Újpest TV egyébként igen kiváló riportere, aki remek műsorokat készít a kerületi televíziónak az Európa-bajnokságról is.

Nem szokásom televíziós felkérésekre igent mondani, most viszont kivételt tettem, egyrészt azért, mert csak és kizárólag a fociról szeretett volna kérdezni, másrészt meg azért, mert ismerem és tisztelem már régebb óta a munkásságát.

Ráadásul az is tetszett, hogy nem egy stúdióban kellett üldögélni a beszélgetés alatt totál mű körülmények között, mint az embert mindig megvakító, nem természetes, a látást zavaró belső világítás, és a „kedvencem”, az arc bepúderozása (vagy micsoda…). 

A lányokon sem szeretem a túl sok sminket (sőt…), de hogy egyetlen férfival sem tehetnének ilyet, ha csak és kizárólag rajtam múlna, az egészen biztos.

Danival, és a közvetlen, szintén pöpec kollégáival Újpest szívében, a központban találkoztam, és ott is vettük fel a beszélgetést, tök lazán és spontán, miközben egyébként körülöttünk, illetve tőlünk nem messze, a világ toronymagasan legjobb piacán meg zajlott a hétköznapok általam mindig, minden körülmények között csodált természetes élete.

A téma természetesen a magyar válogatott Eb-szereplése volt elsősorban, amit én nyilván nem szakmai, hanem a sokkal fontosabb, szurkolói érzelemszempontok alapján elemeztem, majd frankón elmondtam a véleményemet Hollandiáról és Olaszországról.

Egyébként Franciaországról is, akik a felvétel elkészülte után (azt követően, hogy kijelentettem, hogy a belgák mellett a legnagyobb esélyesek a győzelemre), ahogy azt kell, szépen ki is estek Svájc ellen (intő jel, hogy soha nem szabad szakmai alapon okoskodnom, mert csak és kizárólag szurkolói szívvel és ésszel van értelme)…

Azt is elmeséltem, hogy számomra miért nem meglepetés Dánia eddig remek szereplése (képes voltam miattuk szóba hozni a nálam az Eb-nél, ha már nincs magyar érdekeltség, sokkal jobban kamázott Copa Américát) és azt is, hogy a vikingek mellett melyik csapatnak szurkolgatok még, hogy nyerje meg az Európa-bajnokságot, ha már nekünk nem sikerült sajnos.

Cristiano Ronaldóról meg azt állítottam, hogy nem ez volt az utolsó Eb-je, és azt is elmondtam, milyen poszton fog évek múlva játszani, hogy ez így legyen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC