Szpari-Loki: örök igazság Michael Jordan lányától

És másik két lány története a lelátóról!

Forrás:

Nem sok meccsre emlékszem, vagy hogy játszani láttam. A szurkolókra emlékszem, hogy hangosak voltak. Folyton ordítottak. Brutális volt.
(Jasmine Jordan, Michael Jordan lánya a Netflixnek az apjáról szóló, életrajzi dokumentumfilm sorozatban)

Szerelmesek!

Mindannyian!

Le sem tudnák tagadni!

Egyik sem volt jobban vagy kevésbé a másiknál, mindannyian annyira és úgy, hogy nem létezik olyan tudás, mely képes lenne a megfogalmazására.

5860-an a lelátón és még vagy 40-en a pályán és a kispadokon.

Olyan szenvedély vezérelte őket, hogy abba még most is hátborzongató élmény belegondolni.

Ők mindannyian beleadtak apait és anyait, de egyébként még sokkal többet is. Az első pillanattól az utolsóig. De egyébként tuti, hogy már a meccs előtt napokkal is így tettek a vágyaiktól és az álmaiktól vezérelt gondolatvilágukban. És még utána is csak azzal fognak foglalkozni, ami a Szpari stadionjában és környékén történt vasárnap.

Mert az, amit átélhettünk, az kérem szépen a labdarúgás nagybetűs ünnepe volt!

Harc, küzdelem, izgalom, szenvedély, petárdák, tüzek, kiírások és a felfoghatatlan szurkolás.

Azt szoktam állítani magamról, hogy nálam több hibája még egyetlen embernek sem volt, most sincs és nem is lesz a világon, mindegyiket felvállalom és ha összesúgnak a hátam mögött, akkor csak mosolygok, mert még vagy 100-at felsorolok kapásból, olyanokat, amiket meg sem említenek, mert nem tudnak róla!

Tegnap este óta tudom, és ezt most töredelmesen bevallom, hogy az egyik legnagyobb és számomra leginkább megbocsáthatatlan bűnöm az, hogy még egyetlen Szpari-Lokin vagy Loki-Szparin sem voltam még.

Mostantól viszont legszívesebben az összesen ott lennék!

Adott volt egy remek meccs, és minden, ami a pályán és a lelátón történt, az teljesen belém ivódott.

A játékosok küzdöttek, hajtottak, és ami a legfontosabb, fél pillanatig nem alibizett senki. Voltak, főleg a hazaiaktól, akiket úgy kellett levonszolni a pályáról, mert ők is mindent kiadtak magukból.

Voltak helyzetek, gyors kontrák, lövési kísérletek, szerelések, kemény, férfias belemenések, bravúrok és az elengedhetetlen katarzis. Nem is egyszer, hanem többször. A vége 1-1 lett.

És ami a legfontosabb, egész meccsen ment a szurkolás, a hazaiak között békéscsabaiak és győriek is voltak.

A világ egy járvány ellen harcol (egyelőre nem túl sok eséllyel sajnos), ami miatt az életünk már lehet, hogy soha többet nem lesz olyan, amilyen a harc kezdetéig volt, de hogy még nagyon hosszú ideig, az egészen biztos.

A sportesemények zajlanak, de nem ugyanazok, amik eddig voltak. 

Néztem NBA-meccseket, de halálra untam mindegyik közben magam. Az én kis Atlético Madridom (mindegyik magyar csapatot jobban szeretem nála) egyetlen meccsét sem tudom végignézni, mert nincsenek ott a lelátón azok, akik a klub és a sport szellemiségét, azaz az örökkévalóságot adják.

A Szpari-Lokin megkaptam mindent, amiért a labdarúgás a világon toronymagasan a legfontosabb dolog.

A közelemben egyébként két lány volt. Az egyiküket még nem ismertem, a másikukat meg nem ismertem meg a maszk miatt.

Egyébként a maszkról, amit fontos hordani, mindig eszembe jut, hogy mit jelent egyébként magának a szónak az eredete: "Arcot fedő tárgy, amely más (többnyire emberi) alakot mutat, így eltitkolja viselője személyazonosságát".

A személyazonosságukat eltakarták a maszkjaik, de az egyik legfontosabb jellemvonásukat nem.

Az egyikük végig ülni akart és a Szparinak szurkolt. Volt, hogy sikított, volt, hogy a térdére csapott, volt, hogy nem mert odanézni, amikor a Loki támadott, volt, hogy imádkozott, és amikor a  Szpari gólt rúgott, akkorát ugrott örömében, hogy azt hittem, Föld körüli pályára álló, Nyíregyháza felülmúlhatatlanságát az idők végezetén túl is hirdető űrszonda lesz belőle.

Amikor a legvégén a DVSC kiegyenlített, összezuhant az élete. Magába roskadt és mozdulatlanná dermedt a feldolgozhatatlan fájdalomtól.

Megszűnt számára minden, amiért érdemes létezni, harcolni, vagy küzdeni a világban!

Ez volt az a pillanat, amikor ránéztem a másik lányra, aki fölötte egy sorral volt, de végig állt vagy éppen föl és alá mászkált az egész meccsen, vagy éppen beállt mindenki elé a korlátnál.

Ő a piros-fehér mennyországba került, ahová a debreceni lokomotívval jutott el és látszott rajta, élete végéig és még legalább egy pillanattal (majd még többel és többel) ott maradna.

Hallottam, ahogy azt mondta a barátainak, hogy 3-1-es Loki-diadalt tippelt, később meg azt a Szpari vezetése után, hogy „Meg lesz a gól, meg kell lennie, egynek mindenképpen meg kell lennie!”.

Őt nem először láttam meccsen, és emlékszem, hogy amikor a DVSC kiesett a Nagyerdőben a Paks ellen, akkor mennyire kegyetlenül lett úrrá rajta az akkor a gyógyíthatatlannak gondolt és hitt világfájdalom.

Amikor véget ért tegnap a meccs, őt megdobták sörrel, de ha az elkövető azt hiszi magáról, hogy férfi volt, akkor nagyot téved. Mert egy lányt megdobni, hátulról (vagy elölről vagy oldalról) és utána, miután ő megfordul, hogy megtudja, ki volt az elkövető, nem felvállalni a tettet, minden, csak nem férfiasság...

Ez volt az egyetlen jelenet, ami nem tetszett a mérkőzésen, mert számomra rendben van, belefér a szurkolásba a másik froclizása. És ezekből is volt bőven, szavakból és kiírásokból egyaránt.

A lefújás után rögtönzött, szabadtéri sajtótájékoztatóra került sor, elsőként az a Kondás Elemér érkezett, aki vasárnap kora délután Herczeg András társaságában egyébként ott volt a DEAC-Csákvár mérkőzésen is.

Kondás elmondta, hogy kellett volna kapniuk egy 11-est (így igaz), és azt is, hogy nagyon parádés mérkőzés volt. Abban kételkedett, hogy valamennyi, görcsöt kapott Szpari-játékos tényleg begörcsölt-e, és ehhez joga van. 

Gálhidi György arról beszélt, hogy a Loki egyenlítő gólja előtt az előrehúzódó Gróf Dávid szabálytalankodott (így igaz), de nagyon megdicsérte a futballistáit, és elmondta, kevesen vannak sérülések és a vírus helyzet miatt, ezért is görcsöltek be a hallatlanul nagyot küzdő játékosai, ezért kapnak sok gólt a mérkőzések legvégén. Azt is kijelentette, hogy a klubvezetőség által megfogalmazott célok eléréséhez kevesen vannak, mert nem érkeztek annyian a csapathoz, amennyi játékosnak jönnie kellett volna.

Mindkét szakvezető egyetértett velem abban, hogy a Szpari-Lokin, bőven élvonalbeli hangulat uralkodott.

A nyíregyházi lány egyébként Gálhidi György szerelmének a lánya volt, a másik meg a Lokinál dolgozik, ő volt az, aki a sajtónak a legtöbbet segített akkor, amikor a klub bemutatta Dzsudzsák Balázst, meg szerintem máskor is így tesz.

De ezt azért árultam el, mert ezek is fontos ismertetőjelek, de nem ezek számítottak tegnap sem igazán.

Mert egy maszk, amit sajnos fontos és muszáj hordani, és attól tartok, hogy lehet, életünk végéig velünk marad, nem képes megváltoztatni az emberek legfontosabb tulajdonságait.

A sokszor gyűlölt maszk oha nem lesz képes arra, hogy felülírja egy-egy adott futballcsapat iránt érzett, semmi máshoz nem hasonlítható szenvedélyt és szerelmet.

Egy futballcsapatot nem lehet törődést sejtetően, hosszan, nőiesen gyengéden és finoman, vagy éppen biztonságot nyújtva, mindentől megóvóan, az ehhez szükséges erőre is utalóan, férfiasan és vagányan átölelni. De sajnos még megcsókolni sem lehetséges, sem nőiesen forrón és finoman, vagy férfiasan szenvedélyesen.

De csak a valóságnak hazudott káprázatban nem!

Mindenhol máshol igen!

Mert a Szpari-Loki is bebizonyította tegnap, hogy a valóság felülírható!

"Lezsírozták": frappáns közleménnyel üzent a Loki a Szparinak

 

A Szpari válaszolt a Loki frappáns közleményére

 

Legfrissebb híreink