Szlovák MMA-harcosok „legendája”: tolókocsival Magyarországért – beszámoló

Felvidéki magyar szurkoló lány elmesélése.

Forrás:

Magyarok!

 

Hivatalosan a földrajzi és jogi értelemben vett határon túl élnek, de hétfőn ismét bebizonyították, hogy határtalanul magyarok. Egyébként mindenki, "akit nem hall a nagyvilág". Éljenek bárhol is.

 

A felvidéki magyaroknak különösen fontosak a Szlovákia elleni válogatott mérkőzések, nem kell ecsetelni, hogy miért. Még akkor is, ha nincsen tétje az egymás elleni megmérettetésnek. Hétfőn viszont volt, nem is kicsi...

Sajnos fájó vereséget szenvedtünk, de arra az atmoszférára, ami a Groupama Arénában volt, örökké emlékezni fogunk.

A vendégszektorban felvidéki magyarok is voltak, egy olyan UEFA-szabály miatt, mely nem figyel arra, hogy határokon túl is élnek egy adott nemzethez tartozó szurkolók.

 

Mészáros Évi, aki a DAC elkötelezett híve, ott van szinte mindig a Dunaszedahely meccsein, de nemcsak otthon, hanem idegenben is. Pozsonyban, Zsolnán és Nagyszombaton is. Ott volt hétfőn a vendégszektorban is.

Törött lábbal!

 

Jött, nem érdekelte semmi sem őt, sem a társait, mert szurkolni akartak. Méghozzá a magyar válogatottnak. Magyarként tették meg, tiszta szívből!

Évi így mesélte ez az nb1.hu-nak a kalandjaikat, válaszlevelét változtatás nélkül közöljük:

„Dunaszerdahelytől a csallóközi, csilizközi, mátyusföldi falvakon át Ipolyságig, Felvidék egész magyar lakta területe képviseltette magát a vendégszektorban.  Pontos létszámot nem tudok mondani, de olyan 500 – 600 –an voltunk. Lehettünk volna sokkal többen is , ugyanis nálunk egy hónapig lehetett jegyet venni a SFZ (Szlovák Labdarúgószövetség) oldalán, s nem kapkodták el a szlovákok a jegyeket... A mieink egyrészt azért nem akartak ide jegyet váltani, mert a hazaiban szerettek volna szurkolni.  Voltak olyanok is, akik nem mertek a vendégszektorba jönni, mert minden oldalról ijesztgettek bennünket, hogy szlovák MMA-s harcosok jönnek oda meg hogy összefogtak a szlovák szurkolói csoportok, huligánok ellenünk ... és még hasonló rémhírekkel bombáztak bennünket.

 

Szerencsére, sokan nem adtuk fel, nem tudtak minket eltántorítani attól, hogy bemenjünk a vendégszektorba. Felvidékieken kívül támogattak minket magyarországi barátaink is, sőt lengyel  barátomat is bejuttattam, velünk együtt szurkoltak, izgulták végig a meccset.

Én törött lábbal is bevállaltam az utazást, a meccset. Júliusban volt egy balesetem, eltört a bal bokám, műteni is kellett, s még most se állhatok rá, átmenetileg mozgáskorlátozott vagyok. De, még ez se állíthatott meg, hogy menjek, hisz 20 évet vártam erre a meccsre. A barátaim, szurkolótársaim  segítettek mindenben, hálás köszönetem nekik ezért. Szereztek egy tolókocsit, amivel toltak vonuláskor, majd a stadionhoz érve megkértük a rendezőket, rendőröket hogy engedjenek be mankókkal a szektorba. Így sikerült bejutnom, s a többiekkel együtt lehettem. Az első sorban, egy lábon állva, a korlátba kapaszkodva drukkoltam végig a meccset.

Sokan már márciusban, a nagyszombati meccs után elhatároztuk, hogy a vendégszektorba váltunk jegyet, két okból is: tudtuk, hogy nagyon pici az esélyünk bejutni a hazai szektorokba, de ennél is fontosabb volt, hogy felvidékiként képviseljük szülőföldünket egységesen, csoportosan, hogy megmutassuk még itt vagyunk és leszünk! Eredetileg azt szerettük volna, hogy  piros – fehér – zöld színekben pompázzon a vendégszektor is , vinni szerettük volna magunkkal a magyar és  a felvidéki zászlóinkat, sálainkat, s nemzeti színekbe öltöztünk volna. De, sajnos ez lehetetlen volt, mivel a SFZ kiadott egy közleményt, miszerint szigorúan ellenőrizni fognak bennünket, s akinél találnak magyar zászlót, sálat, vagy nem megfelelő ruhában lesz, azt nem engedik be a stadionba.

Fontos volt számunkra az egységes megjelenés, ezért kitaláltunk olyan felsőt, amiben nem akadhatnak el a beléptetéskor: fekete póló, fehér kettőskereszttel, bármilyen írás vagy magyar nemzeti színek nélkül.


Meccsnapon több csoportban, más – más helyről és időpontban indultunk Budapestre.  Autókkal, buszokkal vágtunk neki az utazásnak, sőt még Komáromból vonattal is érkeztek felvidékiek. A mi csoportunk több autóval 13 óra után indult Dunaszerdahelyről , a MOL Arénától, Győrön keresztül.  4 óra tájékában értünk a gyülekező helyre, az Üllői úton található Hotel Omnibusz parkolójába. Elmentünk enni, majd itt vártuk a többieket. Közben telefonon kaptuk a híreket. Az egyik buszunkat, amelyik 11 órakor indult Dunaszerdahelyről 55 személlyel, a rendőrök kísérték az arénához, majd ott kiszállítottak mindenkit és akinek a hazai szektorba szólt a jegye, elmehetett, a többieket elkísérték a szlovák szurkolói zónába, a Fék utcába. Ott várakoztak órákig, szakadó esőben. Voltak köztük olyanok, akik az átíratott jegyeikre vártak, amit csak 18 órától vehettek át. (Szeptember 1-ig volt lehetőség átíratni más nevére a jegyet, ha valaki még sem tudott jönni a meccsre.) Kisebb káosz volt a jegyek körül, sokakét nem találták, de végül, tudtommal mindenki bejutott.

Mi, cca. 100 - 150 fős csoport, 18 óra után indultunk a gyülekező helyünkről a Groupama Arénához. Piros – zöld (Felvidék színei) füsttel, fáklyákkal a kezünkben, énekelve, drukkolva vonultunk végig az Üllői úton. Útközben is még csatlakoztak hozzánk páran. A stadionhoz érve már vártak bennünket a rendőrök, onnan kísértek a szurkolói zónába. Jó hosszú séta után érkeztünk meg a Fék utcába, ott rendőri kordonnal körbevéve hosszasan várakoztunk. Majd elindultunk egy másik pontra, ahol átellenőrizték a jegyeinket, ruházatunkat, táskáinkat és kísértek tovább. Ismét várakoztunk, de itt már volt büfé és wc. 20 óra után valamivel végre elindultunk a stadionhoz. Beléptetéskor is átnéztek bennünket, pár fekete sálat elkoboztak, de mindenki bejutott.

A vendégszektor bal felére tereltek minket, a szlovákok már bent voltak akkor. Rendőrkordon volt a két tábor között.

Sörös poharakkal kezdtek dobálni minket, mi válaszoltunk rá. Elindult a szócsata oda – vissza. Végig ilyen hangulat volt a szektorban. A büfébe és a mosdóba felváltva engedtek ki, hogy ne találkozzunk. Hatalmas élmény volt, mikor felemelkedett Mátyás királyunk lovas alakja, s mi is a Fekete Sereg katonáiként érezhettük magunkat. Boldogan üvöltöttük az éterbe RIA RIA HUNGÁRIA! A bevonuláskor és a himnuszok alatt csodálhattuk a gyönyörű koreográfiát. A szlovák himnusz alatt mi nem fütyültünk, hátat fordítva álltuk végig. Majd kezünket szívünkre téve, könnyes szemmel énekeltük a Magyar Himnuszt. Amit akkor éreztünk, szavakkal nem lehet kifejezni.

Büszkén képviseltük Felvidéket, végigszurkoltuk a meccset. Reménykedtünk a csodában, hogy talán most sikerülhet.  Sajnos, a végeredmény csalódást okozott, de mi továbbra is bízunk a csapatban és Marco Rossiban.

Készítettünk 2 hatalmas molinót is a meccsre, de sajnos azokat se vihettük be. Az egyik piros – zöld színű, a felirat rajta: FELVIDÉKI MAGYAROK  - VOLTUNK, VAGYUNK, LESZÜNK! A másik Rossinak szólt volna: sárga – kék alapon (DAC színei) olaszul kívánunk boldog születésnapot.

A meccs lefújása után azonnal kitereltek bennünket a vendégszektorból. Fájó szívvel, csalódottan indultunk hazafelé. A szlovák drukkerekkel nem volt módunkban találkozni, mert nagyon őrizték őket a rendőrök. Itthon szembe kell néznünk a szlovákok gúnyolódásával, tele van az internet a minket szidó cikkekkel, hozzászólásokkal... De, mi akkor se bántuk meg hogy ott voltunk. Büszke vagyok mindenkire aki eljött a vendégszektorba, s boldog vagyok, hogy ott lehettem. Büszke vagyok, hogy össze tudtunk fogni, egységesen tudtunk megjelenni.

Ez a jól megszervezett meccsnap, a vendégszektorba szóló belépők megvásárlásának segítését is beleértve, az egységes megjelenés, a vonulás, a szurkolás, az összetartás 5 ember érdeme.  5 felvidéki magyar, jó barát, DAC drukker, akik szívén viselik a felvidéki magyarok sorsát, akik mindig kiállnak ha kell, mindig vállalják magyarságukat, se időt se pénzt se energiát nem sajnálva összefogtak és mertek nagyot álmodni.
Mi megtettük, amit meg kellett tennünk!

HAJRÁ FELVIDÉK! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!”

Képek: korkép.sk

Legfrissebb híreink