nb1.hu

Saját cáfolatával erősítette meg az ügyvezető a tartozásokról szóló hírünket

Frissítés: a Fegyelmi Bizottság ítélete a vitában!

Herczeg Erik, a Kaposvár ügyvezetője központi szereplője volt az nb1.hu tegnap délelőtti értekezletének. 
 
Napok óta ugyanis, hogy Herczeg környezetéből kapjuk a híreket, hogy jelentős tartozásai vannak a klubnak. Mégpedig a tavalyi prémiumokkal maradt el a gárda vezetősége. Fontos hangsúlyozni, hogy prémiumokkal, mert ennek jelentősége lesz. Meg azt, hogy a környezetéből!
 
Szóval úgy döntöttünk, hogy leteszteljük, vajon Herczeg Erik is csípőből, utánajárás nélkül, bulvárosan cáfolja meg a holtbiztos értesülésünket, mint az nb1.hu 1999-es megalapítása óta nagyjából végtelen futballvezető. Olyan futballvezetők, akik azt hitték, hogy odakerülnek a klubjaikhoz és ez az állapot életük végéig így marad. Jelenleg egyetlen vezető sem dolgozik már a magyar labdarúgásban az említettek közül.
 
De térjünk is vissza izibe a kaposvári eseményekhez és főhősünkhöz, az élből, de nem megfontoltan cáfoló Herczeghez, akinek ismételjük, a környezetéből kaptuk az információkat, az informátorok meg egymástól függetlenül mondták el ugyanazokat.
 
Szóval tegnap délben megírtuk, hogy a Kaposvár vezetősége tartozik a játékosoknak a feljutásért járó prémiumokkal. A hír akkor az nb2.hu oldalunkon jelent meg (sokadszor ismételjük honlapcsaládunk honlapjai a következők: nb1.hu, sport365.hu, nb2.hu, nb3.hu),  DE DIREKT NEM ÍRTUNK MEG MINDEN RÉSZLETET, MERT VÁRTUK A CÁFOLATOT!
 
És jól terveztünk.
 
Íme, a Kaposvár cáfolata, amit változtatás nélkül közlünk, a szerzője saját szerzőinknél is képes volt több hibát elkövetni rövidke, hibáktól hemzsegő szösszenetében:
 
„Kedves Szurkolók!
 

Az nb2.hu megjelent bulvárhír mi szerint a klub súlyos anyagi problémákkal küzd teljesen valótlan!
Az nb2-es portál minden utánajárás vagy bizonyíték hiányában jelentett meg valótlan dolgokat a klubról!
A klub dolgozói és játékosai minden alkalommal megkapták fizetésüket, a rezsiszámlák kivannak fizetve!
A klub likviditása biztosítva van!
Arról van szó, hogy bizonyos játékos vagy játékosok akikkel szerződés bontott a klub vitás ügyek vannak és inkorrekt módon támadják a Rákóczi Fc-t!
Ezzel is erősítve azt, hogy jó döntést hoztunk amikor velük szerződést bontottunk. A jelenlegi kerettel jól szereplünk az nb2-es bajnokságban, minden más ügy a klub belügye!
Ezen rosszindulatú hírrel pedig nem tudunk a továbbiakban foglalkozni!
 
Herczeg Erik Kaposvári Rákóczi Elnöke”
 
És akkor a válaszaink:
"Az nb2.hu megjelent bulvárhír mi szerint a klub súlyos anyagi problémákkal küzd teljesen valótlan!
Nem írtunk olyat, hogy a Kaposvár súlyos anyagi problémákkal küzd! Arról írtunk, hogy a tavalyi prémiumokkal tartozik. Ez a költségvetés pár százaléka! Bátor, felnőtt férfiak vagyunk, ha azt gondoljuk, súlyos anyagi gondokkal küzd egy klub, megírjuk. BÁRMELYIK KLUBRÓL, MINT 1999 ÓTA BÁRMIKOR!
 
„A klub dolgozói és játékosai minden alkalommal megkapták fizetésüket, a rezsiszámlák kivannak fizetve!”
Nem fizetésekről írtunk, hanem prémiumokról! A kettő nem ugyanaz. Annak tiszta szívből örülünk, hogy nyáron be lettek fizetve a rezsiszámlák, reméljük, télen is be lesznek, a nagyon megnövekvő fűtési díjak ellenére is!
 
„Arról van szó, hogy bizonyos játékos vagy játékosok akikkel szerződés bontott a klub vitás ügyek vannak és inkorrekt módon támadják a Rákóczi Fc-t!”
A Rákóczi FC-t egyetlen volt játékosa sem támadja, inkorrekt módon sem. Mert egyetlen volt és jelenlegi játékossal sem beszéltünk, leveleztünk vagy cseteltünk (hogy leendőkkel így tettünk-e, azt ugye nem lehet jelenleg megállapítani…). Jogi értelemben viszont ezek nagyon kemény állítások…
 
„Ezzel is erősítve azt, hogy jó döntést hoztunk amikor velük szerződést bontottunk. A jelenlegi kerettel jól szereplünk az nb2-es bajnokságban, minden más ügy a klub belügye!”
Mint szintén megírtuk, a Rákóczi FC szakmai stábjának a tagjai és a játékosok minden elismerést megérdemelnek a kiemelkedő szereplésért. Belügy pedig az, ami nem tudódik ki! 
 
Herczegnek tehát sikerült azt állítania, hogy nem tartoznak a fizetésekkel. Nem is írta senki, hogy a fizetésekkel tartoznak. Prémiumokról írtunk, ezekről viszont nem tett említést!
 
És akkor most térjünk vissza a tegnap délelőtthöz. Azt is megbeszéltük, hogy a Herczeg Erik által meghatározott (!), de  elmaradt prémium kifizetési határidőket ma délelőtt írjuk meg, hátha előtte érkezik egy cáfolat, ami nem cáfolat!
 
Eldöntöttük, ezt is megírtuk, részletek a linkre kattintva érhetőek el!
 
Egy dolgot megígérhetünk: kaposvári informátoraink továbbra is kiemelt készenlétben maradnak!
 
Mert ezt is eldöntöttük!
 
Frissítés: 15.58
Az MLSZ honlapja nemrég jelentette, hogy igen kemény büntetést kapott a Kaposvár – nyilván tartozás miatt. Részletek a linkre kattintva érhetőek el!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC