Maradona nem halt meg! Nem! Nem! Nem!

Messinek már csak egyetlen küldetése maradt, az is Magyarország ellen!

Forrás:

Diego!

Úgy férfit, mint téged, még soha senkit nem láttam sírni!

A 90-es vb-döntőt éppen akkor fújták le, amit a FIFA elcsalt ellenetek, pontosabban ellened. És akkor láttam azt, amit az előbb állítottam.

Mert a FIFA-nak, mely szervezettről te állítottad elsőként nyíltan azt, hogy korrupt emberek irányítják, már akkor elege volt belőled.

Belőled, a nép egyetlen és igaz gyermekéből!

És neked lett igazad!

Ebben is!

És ezt te tudtad mindig, is Diego, de azt nem, mert hogy is tudhattad volna, hogy tegnap életemben először ittam meg egy húzásra a Papi által elém letett pálinkát az egyébként csodálatos Debrecenben.

Tudod, tegnap késő délután hozzá és a Mamihoz ugrottunk fel látogatóba a Szolnok-Békéscsaba a DVSC-Szentlőrinc között.

Nem az én nagyszüleim, de úgy megszerettem őket, mintha az enyémek lennének. Ők a kis kollégámnak és barátomnak, Imi bácsinak a nagyszülei. Annak az Imi bácsinak, akit tavaly február elseje óta ismerek, és mindig mosolyog. De nemcsak, hogy mindig mosolyog, hanem mindig vidám is.

Szóval ott ültünk a debreceni konyhában, ami takaros, baráti, családias hangulatú kis helyiség, minden tiszta, mindennek megvan a pontos helye, és mindig olyan illatok lengik be, hogy azt is el tudom magam előtt mindig képzelni, hogy mindig ott ebédelek.

Ültünk az asztalnál, velem szemben a Mami, jobbomon meg a Papi. Mindketten mosolyogtak. A Mami azért, mert bár tudja rólam, hogy nem szeretem a sütiket, mégis ízlett, amivel megkínált, a Papi meg azért, mert pontosan tudja rólam, hogy szeretem a pálinkáját, de azt is vágja, hogy még soha nem tudtam lehúzni egyben a teli kupicát, mert annyira erős, azaz finom.

Imi bácsi tőlem balra ült és mosolyogva mesélte a Maminak meg a Papinak, hogy elképesztően jó meccs volt a Szolnok-Békéscsaba, mert annak ellenére, hogy 0-0 lett a végeredménye, az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy melyik csapat nyerhet, ami meg a legfontosabb volt mindkettőnknek az az, hogy nem volt fetrengés és színészkedés.

„A Loki-Lőrinc is nagyon jó lesz” - mondta Imi bácsi, mire mondtam neki, hogy a Vasas-Szpari is az lesz, amit közvetít az M4 Sport és a telefonomon fogunk közben nézni.

Imi bácsi még nagyobbat mosolygott, miközben elkezdett a zsebébe nyúlni, hogy megnézze a telefonját.

„Kérsz még egyet, Zolikám” - hangzott el közben a Papitól, aki nem kérdezte, hanem kijelentette mindezt, majd hozzátette: „Nagyon hideg lesz és a szurkolók sem lesznek ott, viszont a helyi tévé megint adja a Lokit!”

„Nem kérek, köszönöm, ez az egy is bőven elég volt, mert majd el kellene látnom valahogy a pályáig” - válaszoltam mosolyogva a Papinak, majd másfél perccel később már a negyediket ittam meg. Mindegyiket egyből bevertem.

Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, Diego, ami miatt így történt.

Mint ahogy azt sem, amikor 90-ben az elcsalt vb-döntő után könnyeztél, mint egy kisgyerek, akitől elvették a legfontosabb játékát.

Imi bácsi ugyanis kővé változott, a vállaiból kiindulva az egész teste befeszült és láttuk rajta, hogy levegőt sem vesz. Mindannyian egyből tudtuk, hogy valami nem oké. És azt, hogy nagyon nem oké.

Azt hittem, soha nem lesz vége annak az egyébként egy másodpercnek, ameddig felemelte a tekintetét, majd rám nézett, és ködös, fájdalmas tekintettel, falfehér arccal kimondta azt, amit soha, de soha nem fogok elfogadni.

„Meghalt a Maradona...”

Azt, hogy én mit mondtam erre elcsukló hangon, azt nem írhatom le, mert saját magamat kellene akkor kirúgnom. A Mamiből egy szintén elcsukló „Micsodaaaaaa?”, a Papiból meg egy „Az nem lehet...” csúszott ki, majd azonnal töltött a pálinkából mindkettőnknek...

Tudod, Diego, azon a napon, amikor az elcsalt vb-döntő után sírtál, én aznap szembesültem életemben először azzal, hogy mi lehet az, hogy meghalni.

Délelőtt kórházban voltunk, ahol a nagymamám, akinek mindenféle furaságok lógtak ki a karjából és az arcából (akkor még nem tudtam, hogy mik azok...), felállt az ágyából, megsimogatta az arcomat, adott nekem két puszit és azt mondta, hogy most már nyugodtan elmehet, mert újra láthatott.

Megkérdeztem aput és anyut, hogy akkor ez azt jelenti-e, hogy hazamehet-e végre és én akkor mehetek végre újra hozzá Isaszegre, hogy egész nap a tyúkjai között focizzak az udvaron, amit azért a kis említettek nem szerettek annyira.

Tudod, Diego, apu és anyu mosolyogtak a kimondott szavak helyett a kérdésemre válaszolva, ezért egyből elkezdtem tervezni, hogy akkor holnap meglátogatom és ott maradok nála egész nyáron, csak előbb még megnézem, hogy te újra világbajnok leszel Argentínával.

Apu a meccs előtt egy órával mondta meg nekem, hogy mit jelent az, hogy a nagyi elment... 

Nem tudtam elsőre, hogy mit jelent pontosan, amit mond, de amikor azt mondta, hogy soha többé nem fogok vele találkozni, elbőgtem magam...

Pontosan addig sírtam, ameddig meg nem láttalak, ahogy mutatja a kamera, hogy állsz a társaid vezéreként a himnuszotok alatt.

Nagyjából 105 perccel később (a szünetet is beleszámolva) kezdtem el újra bömbölni, utána 4 évvel később tettem meg ugyanezt, amikor bejelentették, hogy nem játszhatsz többet a vb-n, mert doppingoltál.

Akkor hallottam először a doppingról, de nem hittem el, amit állítanak rólad. 

Egyszer később azt nyilatkoztad, hogy a FIFA kért meg, hogy játsszál azon a vb-n, mert Amerikában van és ott is népszerűsíteni kell a focit és nem lesz baj, csinálj amit akarsz, csak legyél formában.

Azóta tudok pár dolgot. Amerikában előtte és azóta is népszerűsíteni kell a focit, csak nem igazán jött és jön be azóta sem, illetve azt is, hogy átvert a FIFA, mely szervezettről te mondtad meg elsőnek, hogy korrupt.

Neked hiszek, ameddig élek, Diego!

Annak ellenére, hogy elkövetted az életben az összes hibát, de még annál is többet, amennyit ember elkövethet. 

Ebben az egyben egyébként totál hasonlítok rád!

A 94-es bukásod után nagyon sok évvel, Olaszországban egy benzinkúton azt olvastam egy magazinnak adott nyilatkozatodban, hogy azért nem a 86-os, Mexikóban elért vb-győzelmed napja a legboldogabb az életedben, mert nem voltak ott az argentinok. Azok az argentinok, akiknek az utolsó, nemrég napvilágot látott interjúdban azt kívántad, hogy mindannyian vészeljék át ezt a suttyó vírust, és hogy még mindig tudod, mit jelent az, hogy gyerekek éheznek, nincs munkájuk a szüleiknek, mert te is ilyen közegben nőttél fel, ezért mindenkinek azt kívánod, legyen élelem az asztalán, illetve munkája is.

Tudod, Diego, 94 óta rengeteg argentin játékosról mondták már azt, hogy az utódod lesz. Egyikük sem lett az, és nem is lesz, kivéve Lionel Messit, akinek erre azért van egy kis esélye.

De csak akkor, ha bevezeti az argentin válogatottat a 2022-es világbajnokság döntőjébe, ahol viszont ki kell kapnotok Magyarországtól 6-3-ra, ha már a Magyar Labdarúgás Napján haltál meg.

Sorsszerű ez, mert mindketten Magyarország ellen mutatkoztatok be a válogatottban.

Ha jól tudom, egyszer játszottál Magyarországon, méghozzá az Újpest stadionjában. 

És képzeld, amikor ezeket a sorokat írom úgy, hogy nem látom a monitort a könnyeim miatt, észrevettem, hogy az Újpest engedélyt adott, hogy ott lehessek a holnapi, Paks elleni bajnokiján, a járványkrízis ellenére, mert tudod, nálunk mostanában igencsak visszafogottan bánnak még az akkreditációk elfogadásával is.

Azt nem tudom, fog-e még úgy érdekelni egyetlen focimeccs is valaha, mint ahogyan neked köszönhetően elkezdett érdekelni 1986 nyarán.

Tudod, Diego, újságírói alapszabály, hogy a megemlékezés jellegű cikkekben felsoroljuk a főszereplő sikereit, életútját.

Én nem fogom megtenni. 

Nemcsak azért, mert nem szeretem a tök unalmas szabályokat, hanem azért sem, mert felesleges.

Mindenki tudja, hogy ki és mi voltál.

Ember voltál, Diego! EMBER! EMBER! EMBER!

 

A sikereid, a tudásod miatt Isten vagy nekem is, de a hibáidnak köszönhetően (neked volt a legtöbb, most már csak én dicsekedhetem ezzel az élők közül) mégis közülünk való maradtál.

Mert a tökéletes nem létezik.

Te vagy a példa rá!

Tudod, Diego, még soha nem imádkoztam!

Mostantól viszont minden imámmal téged kereslek!

Számomra mindig élni fogsz!

Mert nagyon szeretlek, Diego!

Fogalmad nincs, hogy mennyire...

 

"Ha én lennék Maradona, úgy élnék mint ő! Ha én lennék Maradona, megjelennék a világ tévéiben, hogy beszólhassak a FIFA-nak, hogy ők a legnagyobb korruptak!"

Legfrissebb híreink