Magyarország-Anglia: Szalai Ádám azonnal tudta

Íme, az Osztályozónapló!

Forrás: Réti Zsolt

Kijózanító vereséget szenvedett el a magyar válogatott csütörtök este a Puskás Arénában. Anglia úgy nyert 4-0-ra, hogy az első félidőben nem bizonyította be, hogy miért lett második a nyári Európa-bajnokságon, azt sem, hogy miért áll a negyedik helyen a világranglistán, de azt sem, hogy miért mondta azt a találkozó előtt egy nappal Marco Rossi, a mieink szövetségi kapitánya, hogy szerinte még ennél a helyezésnél is erősebb.

A második félidőt viszont elkezdték megpörgetni az angolok, a mi fiaink meg ki nem kényszerített hibákkal kezdték el őket ahhoz hozzásegíteni (majd a kezdeti bakik után jöttek a kikényszerített hibáink is a kapunk előtt...), hogy végül megérdemelt, viszonylag sima győzelmet arassanak. 

Most következzék az 1999-ben alapított nb1.hu legrégebbi rovata, az Osztályozónapló, amiben azokat a magyar játékosokat értékeljük, akik legalább 30 percet a pályán töltöttek.

Fontos még, hogy ebben a cikkünkben nem foglalkozunk a lelátói eseményekkel, azokat, akárcsak a korábbi híreinket a mérkőzéssel kapcsolatban, erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.

Gulácsi Péter (4): Most is, mint mindig, amikor elsőként kiérkezik a bemelegítéshez, hatalmas tapsot kapott a szurkolóktól és akkor is, amikor a második félidő elején a fanatikusaink előtti kapuhoz érkezett. Utána viszont nagyjából majdnem minden gól lett, ami kapura ment. Az elsőről nem tehetett, a többiben viszont bőven benne volt. Ha csak azt hozza, amit tud, azok a gólok nincsenek (tudom, hogy ha a másodiknál védeni tud, akkor más a meccs menete, de maguk a szituációk hárításai elméletben nem jelenthettek volna gondot neki).


Bolla Bendegúz (5): Pályafutása eddigi legnagyobb élménye lehetett az, hogy angolok ellen kezdőként játszhatott, nem ő tehet arról, hogy ez az emlék azért eléggé keserédesre sikeredett. Az első félidőben a támadásépítésekből is igyekezett kivenni a részét, 0-0-nál, ha pontosabban adja vissza a labdát középre a tizenhatosnál Sallainak...

Orbán Willi (3): Továbbra is az egyik, ha nem a legjobb magyar védőnek tartjuk, de az ő felesleges, azaz ki nem kényszerített hibája kellett ahhoz, hogy Anglia megszerezze a vezetést, a magyar válogatottnak meg elillanjon a hite. Nem tudjuk elképzelni, hogy Marco Rossi azt kérte tőle, hogy 0-0-nál gondolja azt magáról, hogy irányító középpályásként is megállja a helyét.

Kecskés Ákos (4): Harry Maguire úgy fejelte le a harmadik gólnál, hogy az csak na... Az angol fölfelé tartó lift volt, a védőnk meg szinte nem is emelkedett. Az elsőnél sem volt túl határozott, azaz nem tudta bizonyítani, hogy miért ő benne bízott meg Rossi, és miért nem mondjuk Lang Ádámban...

Szalai Attila (4): A magyar labdarúgás egyik legnagyobb reménysége, de ez finoman fogalmazva sem az ő meccse volt. A harmadik gólnál úgy passzolta el a zsugát, ahogy az előkészítőben is tilos már, a többi angol gólnál sem volt a helyzet magaslatán. Talán neki is idejében jött a pofon.

Fiola Attila (4): Az oldaláról jöttek a veszélyesebb angol beadások, amikben a kialakulásainál nem hibázott, de amikor elindultak a labdák, vagy a szélről az angol játékosok középre, szinte semmit nem tudott csinálni. A hozzáállásra viszont nála sem lehet panasz...

 


Kleinheisler László (6): A magyar válogatott legjobbja volt, szűrő társával egyetemben. Volt benne dinamika, lendület, és még akkor is, amikor a többiekből már kifogyott a szufla. Csak remélhetem, hogy tud majd játszani Albániában is.

Schäfer András (6): Rossi Eb-felfedezettje most is kitett magáért. Benne volt nem erőltetett, hanem természetes vagányság és Kleinheislerben. Sokat és jól is dolgozott, amióta játszik a válogatottban, mindig meghálálja a bizalmat.

 


Sallai Roland (4): Azok a tulajdonságok, amik az Eb-n az egyik legjobb játékosunkká tették, most hiányoztak belőle. Nem volt benne lendület, nem tudott szólókat, vagy sima cseleket és lövéseket sem bemutatni.

Szoboszlai Dominik (4): Marco Rossi is elmondta a meccs után, amit mindenki láthatott, mégpedig azt, hogy elfogyott belőle a szufla hatvan perc után, ennek ellenére játszatta tovább a kapitány, mert a hosszú kihagyás után játékpercekre van szüksége. Ott volt a lehetőség előtte az első félidőben, amikor szabadrúgáshoz jutottunk, ám most sajnos nem célzott jól...


Szalai Ádám (4): Amikor Bollát leteremtette, hogy nem passzolt vissza jól Sallainak az angolok tizenhatosának a jobb oldalánál az első félidő derekán, akkor ő már pontosan tudta, hogy az a támadás lehetett volna az egyik legfontosabb, és talán legnagyobb lehetőségünk is 0-0-nál. Azaz, a focihoz még mindig ért (és érteni is fog), de a többségben lévő angol védők felőrölték ők is.

Legfrissebb híreink