Király Gábor és a világ valaha volt legjobb síugrója – jegyzet

Visszavonulni tudni kell(ene).

A világfájdalom jellemzett azon a napon, mert csak annyit sikerült felfognom és megértenem, hogy vége.
 
Így aznap végül nem ettem, nem ittam, összevesztem mindenkivel a környezetemben és nem voltam hajlandó dolgozni. Nyolc év után éltem át mindezt újra. 
 
Előtte, 2000 nyarán történt meg velem ugyanez, mert Galaschek Péternek el kellett igazolnia a Vasastól és akkor megfogadtam, hogy soha többet nem vagyok hajlandó megnézni egyetlen focimeccset sem. Sem élőben, sem a tévében. Megfogadtam, hogy egy évvel az indulásunk után otthagyom az nb1.hu-t is, mert tudtam, hogy soha többet nem érdekel már a labdarúgás. És ami a legfontosabb: szentül megfogadtam, hogy soha, de soha többet az életben nem fogok szurkolni senkinek és semminek.
 
Kivéve egy finn síugrónak, Janne Ahonennek, aki 2008 március 26-án ott ült egy asztalnál egy Helsinkiben megtartott sajtókonferencián és bejelentette a visszavonulását.
 
Ő volt a világ valaha volt legjobb síugrója, mert egyedüliként ő nyerte meg ötször a Négysáncversenyt. További részletekkel nem untatnék senkit, mert mégsem a siugras1.hu vagyunk, de aznap nem ettem, nem ittam, összevesztem mindenkivel a környezetemben és nem voltam hajlandó dolgozni. Azt is megfogadtam, hogy soha többet nem nézek síugrást és soha többet nem fogok szurkolni egyetlen csapatnak és egyetlen sportolónak sem.
 
2018 október 29-én jelentette be Janne harmadszorra, hogy visszavonul. Tehát kétszer visszatért és kétszer visszavonult még ezek után, de az első visszavonulása utáni 10 évben egyetlen értékelhető ugrást vagy repülést nem volt már képes bemutatni. Mindegyik kísérletét láttam, mindegyik előtt vagy kivert a víz az izgalomtól, mert olyan melegem lett idegességemben, vagy ami még férfiasabb, halálra fagytam a félelemtől. Nem volt átmenet, a lényeg az, hogy így vagy úgy, de olyan rosszul voltam, mint nálam azokban a pillanatokban senki sem a planétán. Mert nem akartam, hogy hibázzon, mert a legjobb nem hibázhat.
 
Annak ellenére játszódtak le bennem (és velem) ezek a folyamatok, hogy 2008 óta tényleg egyetlen értékelhető kísérletet sem sikerült bemutatnia, és én mindig tudtam, hogy így is lesz újra és újra. Hiába ugrottam vele együtt (ő a sáncasztalról én mondjuk a fotelből), hiába próbáltam ráfeküdni a termikre én is, miközben figyeltem a testem elhelyezkedésére a levegőben szállva, majd a telemark talajfogásra – nem tudtam neki segíteni. De amikor tavaly október végén érkezett a hír, hogy végre tényleg visszavonul, megkönnyebbülést éreztem.
 
 
Tényleg tiszta szívből szurkoltam neki az első visszavonulása után is minden egyes alkalommal, de az egész már csak egy kínszenvedés volt. A részéről és a részemről is. A valaha volt legnagyobb kedvencem lerombolta a nimbuszát. Nem kicsit, nagyon. 
 
Amikor szombat délután még nem tudtam eldönteni, hogy melyik meccset nézem a számomra mindennél csodálatosabb és fontosabb NB I-ből, az MLSZ adatbankját hívtam segítségül a döntésem meghozatalában. Megdobbant a szívem, annak ellenére, hogy nem vagyok szombathelyi, amikor megláttam, hogy a Hali kezdőcsapatában újra szerepet kap Schimmer Szabolcs, aki a legrégebb óta tagja a mai élvonalbeli játékosok közül egy csapatnak. Eszembe jutott, mennyi olyan meccset láttam már korábban, amikor Király Gabival együtt tettek meg mindent a Haladás sikeréért.
 
Amikor a második félidőben Király Gábor megkapta a piros lapját, különös érzések kerítettek hatalmukba. Az ugrott be ösztönből, hogy lehet, már nem fogom látni védeni. A Ferencváros vezető gólja nem volt szabályos (Davide Lanzafame csodálatos találata meg az volt szerintem), azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy a kapus nem is mondott csúnyát, de nem is ez a lényeg.
 
Fotó: m4sport.hu.
 
Hanem az, hogy az ösztönöm azt is súgta, lehet, sokkal jobban jár az egyetemes magyar labdarúgás legnagyobb ikonja, ha többé már senki nem látja védeni, nem csak én.
 
Király Gábor pályafutásáról egyetlen futballbarátnak sem kell részletesen írni, hiszen mindenki tudja, hogy az ötszörös magyar aranylabdás a legtöbbszörös magyar válogatott, a Hali mellett a Hertha kapuját is remekül védte, de Angliában is letette a névjegyét. 
 
Az nb1.hu-nál eltöltött 20 évem egyik legfontosabb, legmagasztosabb pillanatának tartom, hogy 2015-ben a Király Sportlétesítmény centerpályáján adhattam át neki az nb1.hu által életre keltett Magyar Aranylabda-díjat, amit ötödször nyert meg. Ennél már csak az esett jobban, amikor megmutatta, hogy a létesítmény talán legfontosabb vitrinje az eddig elnyert aranylabda-díjaival van ékesítve. 
 
Király Gábor elképesztően jó kapus és még annál is jobb ember. Ám az ebben a bajnokságban elkövetett hibái miatt válogatott szitoközön zúdul az irányába, amit biztos, hogy nem lehet könnyű feldolgozni.
 
 
A szurkolás romantikája, hogy a drukkerek csak a mában, a pillanatban élnek, meccs közben pláne nem érdekli őket a dicső múlt (Király esetében ez kiemelten fontos) és a jövő sem. Csak az, amit abban a pillanatban tapasztalnak, átélnek és amit ezek miatt éreznek. 
 
Király a hibái mellett emiatt is kapja a hideget és a meleget. Nem tudom, mennyi időre tiltja el az MLSZ, de a bírókat nem szabad szidni a világ- és Magyarország labdarúgásában, mert a szabályalkotók szerint ez a legnagyobb bűn, ami csak létezhet. De benne van a pakliban, hogy NB I-es meccsen nem véd már, mert nincs biztosítva, hogy visszaszerezné a helyét a kezdőcsapatban a bajnokság végéig bármikor is. A Haladás meg kiesik.
 
Azt nem tudom elképzelni, hogy a másodosztályban védjen. Nem azért, mert derogálna neki, hanem azért, mert remélem, a testére (és így az eszére) és nem a szívére hallgat majd. Ha már a nyáron/télen nem tette meg.
 
Király Gábornak csak köszönhet a labdarúgásunk, de ez a bajnokság már nem az övé.
 
A múltja viszont igen, azt senki és semmi nem veheti el tőle, mint ahogyan azt sem, hogy az FTC ellen is volt nem egy bravúrja. 
 

Fradi-Hali: ezt mondhatta Király az őt kiállító bírónak - NB1.hu

 

De a világ valaha volt legjobb síugrója is csak egyszer ugrott gyengén. Majd még egyszer. És utána még egyszer...
 
Amikor végleg visszavonult, ő sem és senki más sem sírt már, nem úgy, mint 2008-ban. 
 
Akkor ezt mondta: “Egy sportolónak nem lehet más célja, mint, hogy a csúcson hagyja abba a versenyzést. Azt hiszem, hogy nekem ez most megadatott.” 
 
Utána jött ugye a 10 év borzalom...

Legfrissebb híreink