nb1.hu

Ezért dőlt el már az 1. fordulóban, hogy edzőváltás lesz az MTK-nál

A magyar játékosok nélkül nagy baj lesz!

Mondás: Mi kutyánk kölyke
Jelentése: Közülünk való! 

 

Bár játékosként nem volt az MTK alkalmazottja, a klubhoz fűződő hűségét senki sem kérdőjelezheti meg Teodoru Vaszilisznek, aki a hivatalos bejelentés szerint megbízott vezetőedzőként irányítja a kék-fehéreket. Ez azt jelenti, hogy addig ő a szakmai felelős, ameddig meg nem találják a távozott Giovanni Costantino utódját a vezetők.

Mint tegnap elsőként jeleztük, bosnyák lapértesülések szerint az MTK vezetőedzői posztjára esélyes lehet az a Robert Jarni, aki játékosként vb-bronzérmes volt a horvát válogatottal, edzőként meg csodák csodájára benntartotta a Pécset az élvonalban (ám a gárdát anyagi okok miatt végül kizárták), majd onnan Felcsútra került. A Puskás Akadémia viszont az irányítása alatt nagyon rosszul szerepelt, három fordulóval a bajnokság vége előtt menesztették is a posztjáról, a gárda meg végül kipottyant a Békéscsabával karöltve az élvonalból. A nevető harmadik a Vasas lett a bennmaradás szempontjából, mely gárda éppen az MTK-t győzte le az utolsó fordulóban, a kék-fehérek vezetőedzője Teodoru Vaszilisz volt.

Az MTK jelenleg a 7. helyen áll a tabellán, 4 ponttal előzi meg a már kieső helyen tanyázó Gyirmótot, a dobogótól meg hárompontos távolságra van, azaz, abszolút középcsapat, ami azt jelenti, hogy a gárda pontosan úgy szerepel, amit a semleges szurkolók és a szakma is várt a bajnokság előtt a kék-fehérektől.

A sorsolása viszont piszok nehéz lesz a következő két fordulóban, abból a szempontból meg pláne, hogy rengeteg játékosa különböző válogatottaknál van. Előbb fogadja a Puskás Akadémiát, mely gárda tavaly második lett végül és nem gyengült a játékoskerete a nyáron, majd az FTC vendége lesz (a zöld-fehéreknél is sok a válogatott, de nekik a második soruk is bajnokesélyes lenne).

Tetszik vagy sem az MTK híveinek, de benne van a pakliban, hogy a kedvenceik 0 vagy csak 1 pontot szereznek az előbb említett két mérkőzésen, akárki is a csapatuk vezetőedzője, ezért nem biztos, hogy a tulajdonosi körnek kapkodnia kell az új szakember kinevezésével, hiszen soha nem jó, ha egy új edző rosszul kezd…

Ha viszont Teodoru csodát tesz, akkor az is elképzelhető, hogy főnök maradhat, mert egyébként az nb1.hu információi szerint vannak ám bőven az MTK-nál olyanok, akik azt szeretnék, ha megkapná a bizalmat.

Az elküldött olasz szakember sorsa egyébként már lehet, hogy az első fordulóban, a Gyirmót elleni 1-1 alkalmával eldőlt. És nem azért, mert kezdő vezetőedző, hanem azért, mert sikerült kettő, azaz kettő magyart a kezdőcsapatba jelölnie annál a klubnál, amelyik gárdának a legrégebbi és talán a legjobb is az akadémiája.

Ez a döntése meg hatalmas felháborodást váltott ki a klub szurkolóinak a köreiben.

Az olasz szakember a meccs utáni sajtótájékoztatón az nb1.hu kérdésére válaszolva elmondta, neki csak a teljesítmény alapján kell kijelölnie a kezdőcsapatot, ami igaz, de azt minden klubnál figyelembe kellene, hogy vegyék az illetékesek, hogy a szurkolók, akikért a focik és a klubok vannak, mindenhol a világon a saját nevelésű vagy a klubhoz érzelmileg is kötődő játékosokat, edzőket, alkalmazottakat szeretik a legjobban és a legtöbben.

Ismétlem, a világon mindenhol, így az MTK-nál is, elég csak Kanta József búcsúztatására gondolni…

Costantino ezt a Gyirmót ellen nem vette figyelembe, de érdekes módon, a következő fordulóban, a Kispest 1-0-s legyőzésekor már 5 magyar srác volt a kezdőben, akiket szeretnek az MTK hívei.

Utána a bombaformában, az FTC-t is legyőző Kisvárda ellen is 5 magyar kezdett (remek mérkőzés volt ám több szempontból is), majd az Újpest idegenbeli legyőzése alkalmával is.

És innentől kezdve jött egy kis hullámvasút: a Fehérváron és Pakson elszenvedett zakók során csak 4-4 magyar kezdett, majd a Kövesd ellen megint 5-en kezdtek, nyert is az MTK. Az olasz utolsó fellépése alkalmával, Zalaegerszegen 3 honfitársunk volt a kezdőben, fájó vereség lett a vége.

Azaz, ismét itt a bizonyíték, hogy a kék-fehéreknél is vannak olyan légiósok, akik nem jobbak a magyaroknál, viszont feltehetően olcsóbbak, de ettől a pályán még csak a helyet veszik el a mi fiaink elől. 

Lehet, hogy egy légiós az általam majdnem minden szinten gyűlölt statisztikai mutatókban jobb a magyarnál, viszont a meccseken csak egy statisztikai adat számít, méghozzá a gólok száma és elosztása. Minden más csak népbutítás! Mert lehet nálad egész meccsen a labda, megnyerheted az összes párbajt, ha én lövöm az egyetlen gólt, akkor én nyerek és ez tényleg nem bonyolult dolog. Ráadásul a szívet, a lelkesedést, a klub és a szurkolók iránti szeretetet a „futballkockák” nem tudják táblázatba rendezni és kimutatást készíteni belőle, cserébe viszont szimpatikusabbak és eredményesebbek a száraz és halál unalmas számsoroknál.

Az MTK-nál hibáztak azok is, akik tucatlégiósokat igazolt(att)ak, meg az a vezetőedző is, akik nem tudott belőlük csapatot csinálni, mert hanyagolta a jobbakat, az igazi emtékás srácokat.

A Kövesd legyőzése után egyébként a belpesti éjszakában találkoztam néhány MTK-fanatikussal, kíváncsi voltam rá, mi a véleményük arról, hogy az egyik legjobb és legrégebbi akadémiával rendelkező gárdánál, ha az van, hogy a háttérbe szorítják a magyar srácokat a kezdőcsapat kijelölésekor, gyakorlatilag mindig az a bizonyos, ám minden téren kényelmetlen ruhadarab a meccs végkimenetele…

Krisz kapásból rátért a lényegre, amikor kezdésnek csak annyit kérdeztem tőlük, hogy „Mit szóltok, hogy Gyirmóton két magyarral sikerült kezdenetek?”.

Ezt válaszolta, ismétlem hetekkel később a gyirmóti fellépést követően, közvetlenül azután, hogy a 90. percben Miovszki szerezte a győztes gólt a Kövesd ellen.

„Odajöttek hozzánk ma a srácok lefújás után, megtapsoltuk őket, mert küzdöttek végig. Aztán egyszer csak látjuk, hogy siet hozzánk az olasz is, amikor mi nem is hívtuk oda. Amikor odaért, abbahagytuk a tapsolást, fogtuk magunkat és kimentünk a szektorból…”

Ezért gondolom azt, hogy a Zalaegerszeg elleni mérkőzése az edzőváltás szempontjából már teljesen mindegy volt az MTK-nak…

Meg nagyjából az összes többi is a gyirmóti kép- és identitászavart követően.

FRISSÍTÉS:

PÉNTEK, 13.00:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC