Eljöhet az FTC általi demoralizálás

Az Újpest, a Vidi és a Puskás Akadémia sem készülhet úgy, mint a Kisvárda.

Forrás:

Az FTC vezetői, edzői, játékosai és a szurkolói arról álmodoznak, hogy a kedvenceik az Európa-ligában eljutnak tavaszig, de közben arról sem szabad megfeledkezniük, hogy itthon is javában zajlanak a küzdelmek, mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában.

Utóbbi sorozatban könnyű meccsük volt a zöld-fehéreknek a Hatvan ellen (9-0-ra győztek), és az igazság az, hogy a Tököl elleni ütközet sem lehet gond Peter Stöger csapatának a következő körben.

A bajnokság viszont más kávéház, mint az MK, mindig is az volt, most meg aztán pláne az lesz a Ferencvárosnak. Mégpedig azért, mert a héten a két legfontosabb ellenfele ellen bizonyíthat.

Az első meccs lesz a szakmai csúcsrangadó, a másik meg a rangadók rangadója – a számukra.

Kezdjük az előbbivel.

A Vidi-Fradi párosítások az elmúlt években jutottak el arra a szintre, hogy a két csapat bajnokságokban elért helyezéseinek, gazdasági erejének, játékoskereteinek az értékeinek köszönhetően az NB I szakmai csúcsrangadójává nőtte ki magát. 

A derbi kifejezéssel (a Fradi-Újpestnek ez a beceneve, de még a hivatalos neve is a szurkolók köreiben, így azt nagybetűvel illik írni) amúgy vigyázni kell, mert alapjelentése szerint egy adott város két különböző csapatának a rangadóját lehet csak így minősíteni, azaz a kisbetűs változattal.

Vasárnap meg újabb kiemelt rangadó vár az FTC-re, hiszen az Újpestet fogadja, és bár egy zalaegerszegi és egy szombathelyi drukkernek az egymás elleni mérkőzésük a legfontosabb (és még nagyon sok hasonló példa van), attól még igaz, hogy a zöldek és a lilák mérkőzése az, amelyik a legtöbb szurkolót vonzza a stadionokba, ezeket a tényeket meg alátámasztják a nézettségi és a látogatottsági adatok. 

A Vidi és a Fradi arénája közel azonos befogadóképességű, de csak a Fradi-Újpesten szokott tele lenni a lelátó. Az Újpest-Fradira is el szokott menni az összes jegy, de a Szusza nagyjából fele akkora kapacitású, mint a másik két létesítmény. Hozzáteszem: nekem az az egyik legfontosabb és legszebb álmom, hogy mindegyik magyar mérkőzésen tömve legyenek a lelátók úgy, hogy végig príma legyen a szurkolás mindegyik találkozón, pirotechnikai látványelemek segítségével.

Mindezektől függetlenül mindkét rangadó ugyanolyan fontos, és nem csak azért, mert a győztes csapat 3 pontos kap, bármelyik fél is legyen az.

Hanem azért is, mert számot kaphatunk arról, hogy mekkora erőbedobásra késztethető a Fradi a jelenlegi legnagyobb riválisai (szakmai és hagyományos) elleni rangadókon.

És ez azért is fontos, mert az előző bajnoksághoz képest alaposan megerősített Kispest ellen idegenben kábé 70 percet emberhátrányban voltak a zöld-fehérek, de egy pillanatra nem forgott veszélyben a győzelmük (hiába értek el „csak” 1-0-s sikert), ráadásul, a támadásaiknál mindig volt üresen maradt ember (volt, hogy több is), a csapatvédekezésük során meg egyszer sem maradtak le az embereikről....

És ezek intő példák (voltak).

Ha az FTC a Vidit idegenben, az Újpestet meg otthon veri meg, akkor ismét Bundesliga jellegű NB I-re lehet számítani. Mert a Bundesliga az egy olyan bajnokság, amelyik nem arról szól, hogy melyik csapat lesz a bajnok, hanem arról, hogy melyik gárda lesz a második, és persze arról is, kik lesznek a kiesők.

Az aranyérmet ugyanis előre oda lehet adni a Bayern Münchennek. Angliában, Spanyolországban és most Olaszországban megjósolhatatlan, ki lesz a bajnok, ezért ezek a pontvadászatok végig nyíltak, izgalmasak az első helyezés szempontjából is.

Ha a Fradi nem szerez hat pontot, ezen belül meg nem szerez 3-nál többet, akkor nagyobb esély mutatkozik arra, hogy szorosabb lesz az NB I-ben az aranyéremért vívott harc, mint tavaly volt.

Ha a Vidi legyőzi az FTC-t, akkor az hatalmas fegyvertény lenne a fehérváriaknak a presztízs mellett is, mert hárompontos előnyre tennének szert a legnagyobbnak gondolt riválisunk ellen, arról nem beszélve, hogy a Fradi másik elmaradt bajnokija a Puskás Akadémia elleni, és hát ugye a felcsútiak lettek tavaly a másodikok, így szakmai értelemben ők is nagy kihívók.

 

És arról sem szabad elfeledkezni, hogy ameddig az Újpest ellen rendre a Fradi játszik otthon kétszer, így ebben a kiírásban is, addig az okfejtésemben emlegetett másik két gárda ellen meg kétszer idegenben. És akkor jöjjön a hab a tortán, mert szombaton rendeznek egy Vidi-Puskás Akadémiát is, így nyugodtan kijelenthetjük, szerdán, szombaton és vasárnap a bajnokság végkimenetele szempontjából is kiemelten fontos mérkőzéseket rendeznek.

 

Ezeken a találkozókon nagyon sok fog múlni, mert az egymás elleni pontvesztések duplán számítanak, mert ami pontot vagy pontokat elveszít az egyik gárda, azt a másik szerzi meg. És ebből a szempontból mindegy, melyik gárda, milyen összeállításokban (tud) pályára lépni.

Az éllovas Kisvárdáról meg nem azért nem írtam eddig ebben a blogban, mert bármi bajom lenne vele. Hanem azért, mert tiszteletben tartom, hogy csendben szerényen, mindenféle nyomás nélkül készülnek az edzői és a játékosai továbbra is az előttük álló feladatokra.

És azt is tiszteletben tartom, hogy Révész Attila sportigazgató arról beszélt nemrég az M4 Sportnak, hogy az álma az, hogy az Európa-ligában induljanak, és amikor ezt így kijelentette, akkor szerintem nem arra gondolt, hogy azt az utat járják be, mint az FTC most a nemzetközi kupaporondon és előtte ugye az NB I-ben.

Jön tehát a héten három kiemelkedő bajnoki.

Azt nem állítom, hogy a 3+1 bajnoki esélyes közül már csak egy marad vasárnap estére, de azt igen, hogy az FTC két sikerrel demoralizálhatja a többieket.

Rendezzenek utána akármilyen meccset, akárhol...

MEGJEGYZÉS

A demoralizál kifejezésnek több jelentése van, én az elcsüggeszt, lelkesedés megtör párosra gondoltam a címben

FRISSÍTÉS: 19.16

 

Legfrissebb híreink