Elhunyt az egyik valaha volt legnagyobb Vasas-szurkoló

Ő beszélt rá, hogy a táborba menjek…

Forrás:

És ő beszélt rá arra, hogy ne az ülőhelyen, hanem a táborban legyek a meccseken. Mindig is oda vágytam, de még nem voltam elég bátor ahhoz, hogy megtegyem életem legfontosabb lépését. De ő rábeszélt! Azt mondta, vigyázz rám és különben sem kell rinyálnom, mert ismeri a nagyokat. 
 
Ezek a gondolatok jutottak az eszembe, amikor felmentem a Facebookra és egyből megláttam a Töfi kiírását. Amit nem akartam, nem akarok és soha nem fogok elhinni!
 
Mert arról szól, hogy nincs többé.
 
Hogy A SESE nincs többé!
 
Ő volt az első, aki megvédett a barátaim közül. Kaptam a zrikákat, hogy már megint miattam kaptuk a gólokat, ő pedig már a bemelegítésnél páros lábbal csúszott oda a nekem beszólóknak a salakon az edzéseken.
 
Nem lett egyikünkből sem futballista, de ő sokkal több lett, nemcsak nálam, hanem mindenkinél abból a csapatból. 101%-osan megszállott szurkoló lett, aki az egész életét feláldozta egyetlen egy szerelemért, a Vasasért.
 
Vannak olyan szurkolók, akik nélkül nem lehet elkezdeni egyetlen mérkőzést sem. És ő ilyen volt. Egyike volt azoknak a táborban, akiket egyből látnunk kellett, hogy tudjuk, kezdődhet a meccs, készen állunk mindenre.
 
Akkora szíve volt, hogy azt nem lehet megfogalmazni. Azt, ahogy a Vasast szerette, pláne nem! 
 
Többször volt lent az élete során, de mindig arra volt a legbüszkébb, hogy Vasas-szurkoló. Az utolsó korty sörét, az utolsó falat szendvicsét is megosztotta bárkivel. Ott volt mindenhol, járt ez bármivel is.
 
Mindig, mindenhol felvállalta az identitását. Kapott érte nem egyszer, nem kétszer, de akkor sem hagyta cserben a Vasast, ha emiatt a csontjai törtek vagy szanaszét alázták. Soha, sehol, semmilyen körülmények között nem lette volna hajlandó arra, hogy megtagadja a Vasast!
 
NAGYBETŰS ULTRA volt.
 
Ultra, akit a társadalom lenézett és kirekesztett a sorai közül. Pedig a Sese nemcsak a Vasast és a barátait, hanem a családját is mindenben segítette. 
 
Becsülettel dolgozott, kitanult egy szakmát, majd ment, hogy segítsen annak a családnak, mely felnevelte őt.
 
Tegnap nagyon boldog volt. A világon a legboldogabb! Mert megint nyert a Vasas. Negyedszer egymás után. Nála jobban senki nem hitt abban, hogy a csapat újra (NB I-es) és bajnok lesz. 
 
A sors undorító és gusztustalan fintora, hogy úgy élte le az életét, hogy az imádott piros-kékek soha nem ajándékozták meg a legnagyobb boldogsággal. A Vasas 77-ben volt utoljára bajnok, Sese meg január 4-én lett volna 40 éves.
 
Ismétlem, 40 éves!
 
Tiszta szívvel, becsülettel szurkolt, segítette a családját, de már nincs többé. Este elaludt, reggel már úgy találtak rá, hogy az örök lelátókon szurkol a Vasasnak.
 
A Vasas-szurkolók (és szerintem a többiek sem), nem hiszik el, hogy a Sese nincs többé. Mert ez nem lehet! Az olyan szurkolóknak, mint a Sese, örökké kell élniük.
 
És legalább egyszer átélniük azt, hogy a csapatuk bajnok lesz.
 
Úgyhogy, Sese, keljél fel, térjél vissza közénk, hogy egyszer a velejéig rohadt és igazságtalan életben végre önfeledten ünnepelhessünk. Ne csak részsikereket, hanem a legnagyobbat!
 
Mert tudod, az olyan szurkolókat, mint te, még a klubjainknál is jobban tudunk szeretni!
 
Írjad, üvöltsed ki magadból, hogy bajnokok leszünk!
 
Neked jobban elhittem, mint bárkinek az elmúlt 40 évemben!
 
Mindig és örökké szeretünk, Serfőző András!
 
Köszönöm, hogy ismerhettelek!
 
Az ultrák (nem csak angyalföldiek) hétfő esti megemlékezéséről szóló beszámoló a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink