Budafok-Kisvárda: láthatatlan könnyzivatar Melbourne-ből – ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Amit soha nem hinnék el a BMTE tulajdonosának!

Forrás:

Mottó:
„A remény és az a szerelem volt ott végig a szemeikben, amit tényleg csak egy focicsapat iránt lehet érezni!”

1999. június 12.

15 óra lehetett (nem tudom pontosan, de minden mérkőzés előtt így szokott történni), amikor Juhos Attila, korának egyik legjobb játékvezetője megérkezett Óbudára, a III. Kerületi TVE pályájára, hogy két órával később levezesse a Kerület utolsó hazai mérkőzését az utolsó előtti fordulóban az akkor Raab Karchernek hívott NB I-ben az ETO ellen.

A találkozónak 3-3 lett a végeredménye, de ez a meccs nem feltétlenül erről maradt emlékezetes a számomra. Hanem arról, hogy ez volt az utolsó olyan élvonalbeli összecsapás, amit Budán rendeztek meg az NB I-ben.

Tegnap, mikor 74 év után újra élvonalbeli meccset játszott a Budafok, nagyot mosolyogtam, amikor Juhost megláttam a sajtópáholy mellett. Tudom, hogy jár meccsekre, tudom, hogy munka miatt is, de biztosra nem vettem, hogy az utolsó budai meccs után az elsőn is találkozunk majd. Most, mint játékvezető-ellenőr vett részt a találkozón, és bár bebizonyítani nem tudom, szerintem mi vagyunk ketten azok, akik 21 évvel ezelőtt és tegnap is ott voltunk.

Tippem szerint még Schróth Lajos is ott lehetett tegnap (vele nem találkoztam, nem is láttam), aki már kétszer volt a Budafok vezetőedzője, a cikk elején említett mérkőzésen meg az óbudaiakat irányította.

Mielőtt azonban felértem volna a sajtóhelyre, körbejártam a telefonommal a budafoki sporttelepet, hogy minél több embernek megmutathassam, mi vár rá majd akkor, ha kedvtelésből vagy a saját csapata miatt kilátogat a BMTE sporttelepére és még nem volt ott.

De azoknak is érdemes megnézniük a Facebookon élőben közvetített sétálásomat, akik jártak az elmúlt egy-két évben Budafokon, mert jelentős átalakulásokon esett át és esik is még át a környék. 

Élvonalbeli mérkőzések megrendezésére lett alkalmas a stadion, mellette meg épül egy szálloda, vagy ha úgy tetszik sportközpont, ahol akár az ellenfelek is megpihenhetnek a mérkőzésük előtt vagy után. A büfé meg még mindig legendás, a kis kerthelyiséggel és a kedves kiszolgálással.

A környék csendes kertváros, figyelemre méltó kertes házakkal, Marco Rossi szövetségi kapitány is az egyikben töltötte az idejét a kezdés előtti órákban, mivel a Budafok-Kisvárda egyik díszvendége volt, akárcsak Mészöly Kálmán, Raduly József, Tóth Kálmán, Gera Zoltán vagy Esterházy Márton.

Rossi, az nb1.hu korábbi főszerkesztőjének, a zseniális tollú Ch. Gáll Andrásnak a vendége volt, akinél megszállottabb Budafok-drukker szerintem nem létezik a világon.

De be kell látnom tegnap este óta, hogy tévedtem, mert nem csak ő szerelmes be nem számítható módon az újoncba.

Jakab János, a BMTE tiszteletbeli elnöke le is nyilatkozta Andrisnak a mérkőzés után, hogy örömében, illetve a hazai közönség miatt, kétszer is elsírta magát (ráadásul holnap lesz 70 éves).

Nem volt, most sincs és nem is lesz soha az a vírushelyzet, hogy ha Andrást meglátom, tiszteletem és hálám jeléül ne nyújtsam felé a kezemet és ne öleljem meg az említett mozdulatsor végén, mert annyi, de annyi mindent köszönhetek neki, legfőképpen azt, hogy elviselt. 

És azt is mindig megköszönhetem neki, hogy az utána következő főszerkesztőnkkel (aki ugyanolyan jó újságíró és ember, mint ő) Pajor-Gyulai Lászlóval kapcsolatban ne nyugtatna meg mindig, hogy jól van. És nála jobban ezt senki nem tudja, mert évtizedes barátok és most is együtt dolgoznak.

 

„Minek jutottak fel, úgyis kiesnek?!” - szajkózták nagyon sokan az elmúlt hónapokban a Budafokkal kapcsolatban, de akárhányszor, akárkivel beszéltem közülük a jelzett időszakban, mind azt mondta, ez még harcosabbá, még elszántabbá teszi őket.

 

És bizony erre szükségük is volt a piros-feketéknek, mert az újjáalakuló és már az egyik legsikeresebb, legjobb magyar edző, Supka Attila által irányított Kisvárda bizony többször is megnyerhette volna a mérkőzést a második félidőben 1-1 után.

Amikor még nem kerítette hatalmába Budapestet, így Budafokot sem a monszun, annak a Kovács Dávidnak a góljával szerezték meg a vezetést a hazaiak, aki a hazai csapatnál a klubhűség szimbólumának számít. A remek lövéséért (mekkora gólpasszt kapott, arról se feledkezzünk meg) és amit eddig tett a klubért, tényleg megérdemelte, hogy ő szerezze az elsőt 74 év után.

Ezután viszont fokozatosan talált magára a Kisvárda, azok után, hogy 4 perccel Fernando Viana egyenlített, meg pláne.

Ez a meccs, alapból is az örökké emlékezetes kategóriába lett volna sorolandó az ismert előzmények miatt, de az elképesztő vihar miatt pláne az marad. És amiatt is, mert a hazaiak kapusa, Póser Dániel elképesztő bravúrokat mutatott be a második félidőben, a legkeményebb meg az volt a teljesítményében, hogy hiába volt egy merő tócsa az egész pálya (kirúgásoknál gyakran el is csúszott), minden lövésre odaért, a legtöbbször meg lábbal.

A mérkőzésen a hazaiak szakvezetője, Csizmadia Csaba is jól cserélt, akárcsak kollégája, de a budafoki szakember egyik húzása, hogy a Skribek Alen (a 4-2-3-1-es rendszerből a 3-ból volt a jobb oldali) helyére becserélt Szabó Mátét nem jobb oldali védőnek, hanem pont a támadó felfogású posztjára cserélte be, aki döntő érdemeket vállalt magára abból, hogy a Budafok szöglethez jutott a 80. percben. Amiből aztán az a Vaszicsku Gergő szerezte meg a győztes gólt, aki a vendégek találata előtt nagyot hibázott, és a nagy, erős termete miatt a mérkőzésen sokszor nem volt túl magabiztos (ez érthető) a felázott talajon.

De a társak és a szakvezetés bízott benne, amit jelez, hogy Kovács lecserélése után az ő bicepszére került a csapatkapitányi karszalag, ami remek hatást gyakorolt rá, de nemcsak a győztes találat miatt, hanem azért is, mert amikorra a legjobban kellett, a védekező munkája is átlagon felüli lett.

 

Az utolsó perceket szerintem egyetlen budafoki sem fogja soha elfelejteni. Éreztem rajtuk, hogy minden egyes másodperc az örökkévalóságig és még egy picit kínzóan tovább tart a számukra. Kétezren voltak a stadionban (lettek volna többen is, ha beférnek) és egy emberként űzték, hajtották, biztatták az övéiket és egy rossz, elmarasztaló, negatív hang nem hagyta el a szájaikat.

 

Voltak, akik külön, az NB I-es idényre készített sálakban, mezekben kerültek önkívületi állapotba a lelátón. 

Számomra nélkülözhetetlen elem a szurkolás, a szenvedély, képes vagyok úgy végignézni mérkőzéseket, hogy szinte rá sem nézek a pályára, mert csak azt figyelem, hogyan kerülnek egyik katarzisból a másikba az emberek, mert én ezt már nem tehetem meg a kedvenc csapatom meccsén sem több, mint 21 éve, az nb1.hu megalapítása óta.

Azok, akik ott voltak tegnap az egyébként igényes lelátón, megfeleltek minden követelményemnek. 

Láttam bőrig ázó és egyébként már nagyon fázó gyerekeket, anyukákat, nagyszülőket, akik egymás karjait szorongatva sikoltoztak, ha a Kisvárda a budafoki kapu közelébe ért.

Ezt jó sokszor láttam és hallottam, mert mint már írtam, a Kisvárda bőven eldönthette volna a három pont sorsát 1-1-nél, 2-1-nél meg akár egyenlíthetett is volna, mint ahogyan Zsóri Dániel is eldönthette volna a meccset. Szerintem jól tette, hogy az emelést választotta, mert a vízben megállt volna a labda mindenképpen, így viszont fölé ment, de akkor sem tehetett mást.

Láttam meglett és egyébként jó nagydarab férfiakat, akik miközben utolsó energiáikkal szurkoltak az ítéletidőben, néha párás tekintetekkel, az ég felé biccentve fejeiket, imádkoztak.

Láttam azt is, hogy amikor vége lett a meccsnek, Csizmadia Csaba örömében szétverte a talajt. 

Láttam azt is, ahogy ismerősök és ismeretlenek egymás karjaiba omlanak a lefújás pillanatában a lelátón. 

Láttam azt is, ahogy többen elsírják magukat örömükben ekkor, hogy utána szívből vezérelve kimondják azt, amit ki kellett: „Ezt nem hiszel el b+!,”, vagy azt, hogy „Ott van, B+!” Majd potyogtatták tovább az örömkönnyeiket.

Láttam azt is, ahogy a szakadó esőben, egymást segítve próbálnak a villámárvízben kijutni a stadionból, majd haza azok a budafokiak, akiknél boldogabb és büszkébb emberek egész egyszerűen nem léteztek tegnap este, és szerintem ma sem.

És láttam azt is, ahogyan néhány kisvárdai játékos a földre rogyott akkor, amikor felharsant a hármas sípszó.

Ne kerülgessük a forró kását: a két csapat a bentmaradásért fog harcolni, ezért is kiemelten fontosak az egymás elleni mérkőzéseik eredményei. 

És a következő találkozóik miatt is, sorolom is fel őket szépen, sorjában:

Budafok: Újpest idegenben, Vidi otthon, Kövesd idegenben, Fradi otthon, MTK idegenben, DVTK otthon, ZTE idegenben.

Kisvárda: Puskás Akadémia otthon, Honvéd idegenben, Újpest idegenben, Vidi otthon, Kövesd idegenben, Fradi otthon.

Egész egyszerűen nincs mit hozzáfűzni a listákhoz!

Nem láttam viszont valakit, aki talán mindenkinél jobban megérdemelte volna azt, hogy élőben láthassa, vagy inkább szintén szenvedélytől vezérelve átélhesse azt, ami a budafokiakat a mennybe repítette tegnap.

Ő Bélteky Róbert, a Budafok tulajdonosa, aki a saját pénzét áldozza önszántából a csapatra.

A magyar származású üzletember az ausztráliai Melbourne-ben él, de amikor csak teheti, Magyarországon van. Ám az elképesztően szigorú ottani járványügyi előírások miatt, hónapok óta ottragadt.

Már rég megtehette volna, hogy akkor hagyja a csudába az egészet, csak a családja és a saját egészségének a megőrzésére koncentrál, de ehelyett továbbra is támogatja a Budafokot, a már említett fejlesztések, új csapatbusz és egyebek anyagi erőforrásainak az előteremtését továbbra is magára vállalva.

Béltekyről tudni kell, hogy levelet írt az MLSZ-nek, amikor lezárta a szövetség az NB II-es bajnokságot, hogy az NB I-ből csak egy kieső legyen, míg az NB II-ből három feljutó. Azaz, most a Loki és a Vasas drukkerei még boldogabbak lehetnének, ám a kérését, tanácsát nem fogadták meg.

Amikor a Budafok még a járványhelyzet kellős közepén a feljutást ünnepelte, ott voltam az edzésen, amikor videóhívással kapcsolták Béltekyt, aki az ausztráliai irodájában volt.

Hallottam a hangját, ahogy beszélt a csapatának a tagjaihoz, ezért biztos vagyok benne, hogy tegnap, miután vége lett a meccsnek, ugyanazt és ugyanúgy élte át, mint a feljutáskor és amikor felhívták.

Előttem soha, sehol, semmilyen körülmények között nem tudja letagadni, hogy ő is úgy sírt, mint Jakab János, illetve az örömittas, átfagyott, átázott, de mindezekre nagy ívben fittyet hányó fanatikusok.

De nem azért, mert nem hinném el, ha ezt állítaná.

Sokkal egyszerűbb, kézenfekvő oka lenne hitetlenségemnek.

Az, hogy budafoki!

ELŐZMÉNYEK, EMLÉKEZTETŐ

BUDAFOK-KISVÁRDA 2-1

Felhőszakadás, villámlás, ítéletidő. Nagyon nehét körülmények között fogadta hazai pályán a Budafok a Kisvárdát, melyet a 74 év után újra NB I-es meccset játszó hazai csapat nyert meg. A Kisvárda a mérkőzés jelentős részében fölényben volt, de ez csak egy gólt ért. A budafokiak bebiznyította, hogy akármilyen körülmények között a végsőkig küzdenek, hogy ne legyen tiszavirág életű az NB I-es tagságuk. A hazai szurkolók is szót érdemelnek, hiszen a nagy esőzések ellenére is, az elsőtől az utolsó percig bíztatták a csapatukat.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: PÓSER DÁNIEL

Hihetetlenül jól védett, nagy szerepe volt abban, hogy a csapata 3 pontot szerzett. A bekapott gól nem írható a számlájára. Bebizonyította, az összes csapattársával együtt, hogy az első osztályban van a helye.

A MECCS KLUCSMOMENTUMA: VASZICSKU GÓLJA

A Budafok csapatkapitányának, Kovács Dánvidnak a gólját még egalizálni tudta a Kisvárda, ám a karszalag úgy tűnik, szerencsét hozott a hazai csapatnak. Kovács lecserélése után Vaszicsku Gergő lett a csapatkapitány, akinek a gólja eldöntötte a találkozó sorsát.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

13. perc: Saját térfelén veszítette el a labdát a Kisvárda, majd Oláh ugratta ki Kovács Dávidot, aki miután átvette a játékszert, 13 méterről a kapu jobb oldalába bombázott. 1-0

 

Security Check Required

(null)

 

17. perc: Viana megnyert egy párharcot Vaszicskuval szemben, majd Romicra vezette rá a labdát, ezután 15 méterről a bal alsóba tekert. 1-1

 

Security Check Required

(null)

 

80. perc: Lőrinczy szögletére Vaszicsku érkezett a hosszú oldalon, a védőjét megelőzve 10 méterről a jobb alsó sarokba kanalazta a labdát. 2-1

 

Security Check Required

(null)

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Budafok egyelőre nem mozdul ki a fővárosból, a következő fordulóban az Újpestnél vizitál, míg a Kisvárda hazai pályán fogadja a Puskás Akadémiát.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 1. forduló:
Budafoki MTE-Kisvárda Master Good FC 2-1 (1-1)

Budafok, 2000 néző, v.: Pintér Cs.
gólszerzők: Kovács D. (13.), Vaszicsku (80.), illetve Viana (17.)
sárga lap: Oláh B. (36.), Takács R. (71.), Zsóri (89.), illetve Sassá (37.), Melnyik (43.), Simovic (65.), Rubus (84.)

Budafok: Póser - Margitics, Romic, Vaszicsku, Medgyes - Filkor, Oláh B. - Skribek (Szabó M., 78.), Kulcsár K. (Lőrinczy, 56.), Takács R. - Kovács D. (Zsóri, 60.)

Kisvárda: Dombó - Melnyik, Ene, Rubus, Hej - Lucas, Cukalasz, Karaszjuk (Simovic, 63.) - Sassá (Navrátil, 67.), Viana (Horváth Z., 76.), Kovácsréti

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

 

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink