Bármikor megszűnhetne az Újpest

Így repesztett a három kiválasztottam.

Forrás:

„Bxzi belga!”

A kíméletlen kórus a budafoki kora estét sem kímélte, a már megszokottá vált rigmus többször és több száz torokból is felharsant a Budafok-Újpest kupameccsen.

„Bxzi belga!”

Tiszta erőből kiabálta ezt több száz újpesti, még akkor is, ha gólt rúgott a csapatuk (Giorgi Beridze kétszer volt eredményes a 2-1-es győzelem alkalmával), és akkor is, amikor már ünnepelhették a továbbjutást a Magyar Kupában.

Az Újpest szurkolói nem tudják megbocsájtani Roderick Duchateletnek (aki egyébként full heteroszexuális) azt, hogy megváltoztatta a csapat címerét és azt sem ahogyan.

Ezt most már nem fogom elmesélni, minden futballbarát tisztában van a részletekkel, de arra kíváncsi lennék, hogy az UTE egyik sporteseményén megkapják-e az ottani vezetők is a magukét a kialakult helyzetért. Lehet megkapták már, nekem nincsen tudomásom róla.

„Bxzi belga!”

Harsant fel a kegyetlen kórus kegyetlen rigmusa a Vidi elleni győzelem során is többször, azaz még azok is lázadnak a tulajdonos ellen, akik nem tüntetnek a csapat meccseiről távolmaradással  (a nagyobb rangadókra már eljárnak az ultrák), és bizony az első bajnoki siker során balhé is volt a mérkőzésen, melynek részleteit ide kattintva lehet elolvasni.

 

Miközben tehát tovább dúl a harc a szurkolók és a tulajdonos között, az Újpest focicsapata szépen lassan kezd összeállni, és ki merem jelenteni, hogy egyáltalán nem lesz gyengébb (már most sem az amúgy), mint az előző kiírásban volt, amikor a bajnokságban hatodik lett, a Magyar Kupát meg megnyerte.

 

E végső helyezés, a csapat anyagi lehetőségeit és a játékoskeretének az értékét nézve bravúros volt, még akkor is, ha télen még azért izgultak a lila-fehér hívek, nehogy kiessenek a bajnokságból.

Michael Oenning kinevezése tehát eléggé jó húzásnak bizonyult, és Roderick Duchatelet a Gyirmót elleni, hazai és méltatlan vereség után azt nyilatkozta a sportnapilapnak, hogy továbbra is kiáll a német szakember mellett.

És a Vidi ellen meglett a győzelem, a kupában meg a továbbjutás, azaz két meccset nyertek meg a lila-fehérek egymás után.

Amikor a fehérváriak ellen nyertek, megfogadtam, hogy a Budafok ellen kimegyek a meccsükre, másrészt azért is döntöttem így, mert tudtam, hogy a többi honlap (és tévé, meg rádió, meg füstjel) a Tököl-Fradira koncentrál majd (érthetően), én viszont egyébként gyűlölök egy lenni mindig a sok közül.

Nekem egyébként kajak tetszett a meccs, de azt elismerem, hogy nem mindig én vagyok a megfelelő mérce, mert meglátásom és sziklaszilárd véleményem szerint (ezt egyszer sem változtattam eddig még meg, nem úgy, mint más, sziklaszilárdságúnak mondott dolgokat) a magyar labdarúgásnál nincsen fontosabb és szerethetőbb dolog a világon.

Voltak helyzetek itt is ott is, ráadásul nagyok és jól kidolgozott támadások után (egyébként, amikor fociztam középső védő voltam, ám utálom a védekező részét a labdarúgásnak, mert senki nem a területszűkítés és a játék megölése miatt nézi...), jó lövésekkel, perdítésekkel, beadásokkal, érkezésekkel.

A szünetig nem volt gól, szerény számításaim szerint 4-2-re vezethetett volna az Újpest, a második játékrész ikszes volt, és mivel az elején nem szereztek előnyt a vendégek, így a végén szerencsével győztek.

Ám végül azért megérdemelten.

Az Újpestből három játékos teljesítménye tetszett nagyon.

Csongvai Áron, aki a Vidi ellen a győztes gólt szerezte, az öt védő közül a jobb oldali volt, rengeteget melózott, kivette a részét a támadások felépítéséből is, meccs közben egyébként azt beszélgettem a Budafok egyik leglelkesebb szurkolójával, Imikével, hogy gyakorlatilag minden poszton bevethető futballista, és ha így fejlődik tovább, akkor 1-2 éven belül nem csak a felnőtt válogatott keretébe fog behívót kapni, de még a magyarnál erősebb bajnokságba is eligazolhat majd.

A másikuk a német korosztályos válogatott Luca Mack, akinek már volt Bundesliga-meccse a Stuttgart játékosaként és még mindig csak 21 éves (Csongvairól elfelejtettem az előbb jelezni, mert tényleg most jutott az eszembe, hogy ő meg 20), és tökéletesen helyettesíti Onovót, akit a leigazolásakor nem igazán szívleltek a lilák hívei, de kitartó, szívós munkával, jó és lelkes játékkal a legtöbb drukker szívébe csak belopta magát.

Sokan szomorúak is voltak amiatt, mert távozott.

Mack még nem biztos, hogy olyan erős és nagy munkabírású, mint a nemrég eligazolt, de szerintem nagyobb barátságban van a zsugával, jobb a szervezőképessége is, futni viszont kábé ugyanannyit futott, mint Onovo futott volna tegnap – ebben egészen biztos vagyok.

Egy pillanatra nem alibizett (egyébként a többi meccsén sem, amióta itt van, de én most ugye csak a Budafok elleniről írok), fent volt a feje, sokat keresték a társak a labdával, ami azt jelenti, hogy megbíznak benne.

És akkor jöjjön a harmadik kiválasztottam, Mory Kone, aki elképesztően szerencsétlen volt abból a szempontból, hogy pont a Gyirmót elleni csúfos zakó során játszott először, a lefújás után ő is megkapta a magáét a szurkolóktól, pedig ő pont nem tehetett semmiről.

Azóta, ahogyan azt kell, egyre többet játszik, tegnap például a Terminator Junior Tallo helyén, de nem helyette kellett bizonyítania. Azért nem helyette, mert Tallo erőcenter, Kone meg fürge, mozgékony, aki az első, és legfontosabb métereken lehet, hogy bárkit meg tud majd verni az NB I-ben. És ez elképesztően fontos, mert Lionel Messinek is ez az egyik titka (de nem hozzá hasonlítom, hanem az argentin UFO egyik legfontosabb tulajdonságát említettem meg).

Tallo mellől, mondjuk Beridzével, Simonnal vagy Stiberrel indulva, sok helyzetet tudnak majd kialakítani az ellenfelek kapui előtt, mert mint mondtam, szerintem ez az Újpest már most nem gyengébb az előző kiírásban szerepeltnél, amelyik ősszel szenvedett, végül meg pont középcsapat lett a bajnokságban, a Magyar Kupát meg megnyerte.

„Bxzi belga!”

Hogy térjünk vissza Roderick Duchatelethez, mert ugye továbbra is égető kérdés Újpesten, hogy mikor (és kinek) adja el a csapatot.

Nos, jelentem, egyelőre és még lehet, hogy igen hosszú ideig, de senkinek sem.

 

Mégpedig azért, mert amióta éppen nekem lenyilatkozta, hogy két érdeklődővel már megállapodott az eladásról, de jelenleg nincs elég pénzük megvenni az Újpestet (üzletileg korrekt nyelvezetet használt, mert azt illik használnia, én viszont ismét jelezhetem, hogy amit mondott azt jelenti, hogy komolytalan érdeklődőkkel egyeztetett), azóta pont nem történt semmi az ügyben.

 

Több forrásból és biztosan tudom, hogy egyetlen ajánlat, de még érdeklődés sem érkezett az Újpestért, eladni meg nem egyik napról a másikra adnak el semmit sem, focicsapatot meg pláne.

A teljes átvilágítás, a teljes üzleti terv elkészítése, az ügyvédek munkái és a végleges szerződés aláírásáig, ha én mondjuk most, ebben a pillanatban letétbe helyezném a vételárat vagy a foglalót (nem tudom letétbe helyezni és nem azért, mert nem érek rá), akkor is legkorábban lehet, hogy 1 év múlva fejeződne be a tranzakció.

Emlékeztetőül, amikor a Vasast 2 éve megvette Nagy György és Nagy Miklós, akkor 1 évvel korábban írtam meg, hogy ők lehetnek a tulajdonosok, de akkor már hónapok óta tartottak az egyeztetések...

„Bxzi belga!”

És akkor térjünk rá a lényegre!

Ha az őt ért jogos vagy jogtalan támadások miatt Roderick Duchatelet úgy döntene ebben a pillanatban, hogy nem támogatná tovább az Újpestet, akkor az azt jelentené, hogy gyakorlatilag megszűnne a csapat!

Aminek én nagyon nem örülnék, de annak igen, ha Újpest kötődésű bankárok, üzletemberek és egyéb hatalommal rendelkezők még többet segítenék anyagilag, nem a Duchateletet, hanem az Újpestet, hogy még jobb legyen a csapat.

 

Mert akkor jöjjön egy másik lényeg: azzal, hogy azt írtam, ez az Újpest nem gyengébb, mint az előző kiírásban szerepelt, nem azt állítottam, hogy ugyanolyan helyezést és kupagyőzelmet fog elérni, hanem azt, hogy ugyanolyan erős. Csak hát ugye a bajnokságban van még másik 11 csapat, a kupában is vannak ellenfelek, és az NB I-es csapatok döntő többsége (papíron mindenképpen) erősebb, többet érő játékoskerettel rendelkezik, mint az előző kiírásban.

 

Ha a mostani bejegyzésem miatt megint kitiltanak Újpestről, mint arra a Duchatelet-érában volt már példa, akkor azt megint tudomásul veszem és ugyanúgy fogom továbbra is tenni a dolgom az Újpesttel kapcsolatban (is), mint eddig.

Csak térjenek már végre vissza mindannyian a szurkolók (ami ugye azt is jelenti, hogy megoldódik a vita), mert a focit még mindig értük találták ki és nem őket a fociért.

Én meg majd legfeljebb idegenben nézem meg személyesen az Újpestet...
 

Legfrissebb híreink