Az Ultras Kispest gyászba borult

Soha, senki nem tudja majd pótolni a lelátón sem!

Forrás:

Kedves volt!

Mindig és nagyon kedves volt!

Vicces volt!

Mindig és nagyon vicces volt!

És szerelmes volt a Kispestbe, de biztos vagyok benne, hogy ezután is az marad!

Annak ellenére, hogy már nem lesz ott többet a Bozsikban és idegenben sem. 

Azt, még tudta, hogy a Patrikék nyertek vasárnap Újpesten és mindenki, aki ott volt a Szuszában a vendégben, tiszta szívből és fanatikusan szurkolt, ám hétfőn délután futótűzként terjedt a hír a kispestiek köreiben: elhunyt a Babar Laci!

Babar László az egyik legjobb arc volt a magyar labdarúgásból, akit csak valaha volt szerencsém eddig megismerni. És nem azért írom ezt, mert soha, de tényleg soha sem zavarta egyetlen pillanatig sem, hogy nem vagyok kispesti.

Hanem azért írom ezt, mert őszinte szívből így gondolom!

Hosszú éveken át ő vezette a Honvéd legendás ajándékboltját, mely üzletbe akkor is betértek a kispestiek a mérkőzések kezdete előtt, ha nem is vásároltak éppen semmit.

Mert miatta mentek oda.

Egytől egyig mindannyian!

Mert elképesztően kedves volt, elképesztően jó humora volt és valami felfoghatatlan módon szerelmes volt a Kispestbe. 

Ahogy illik, ment a Kispest után az ország és Európa legeldugottabb szegleteibe is, szervezte az utazásokat és átadta a fiának, az egyébként kiválóan fotózó Viktornak is a legfontosabb örökségét, amit csak ráhagyhatott: a Kispest iránti legyőzhetetlen szerelmet.

A Babar Laci nem balhés volt, hanem igazi, nemes lelkű szurkoló. Egy annyira igaz ember, akiről Nick Hornbynak, a világ legjobb írójának, aki a világ legjobb könyvének, a Fociláznak a megalkotója, külön regényfolyamot kellett volna alkotnia.

Mert megérdemelte volna!

És azért is, ahogy szerette és imádta az övéit a lelátóról és ahogyan tisztelte az ellenfeleket.

Amikor elkerült az ajándékbolttól, felhívtam telefonon, hogy megköszönjek neki minden segítséget és beszélgetést, amit adott nekem és átélhettem vele, de akkor is végtelenül szerény, kedves és humoros volt. 

Akkor nevettem vele együtt utoljára, de nem akkor láttam magam előtt utoljára a mindig vidám, mosolygós arcát.

Most is látom magam előtt, amikor gyakorlatilag nem megy az írás a szomorúságtól.

Mosolyog, a szemei is, szervezi a következő idegenbeli túrát, miközben meg van róla győződve, hogy a következő évtől örökké a Kispest lesz a bajnok és a kupagyőztes!

És azt is látom magam előtt, hogy mennyire szereti a barátait, a kispestieket, akik a klub elért eredményeinél is fontosabbak voltak mindig a számára.

És azt is látom magam előtt, hogy mennyire fog hiányozni a lelátóról, fájdalmas, pótolhatatlan űrt hagyva maga után.

De azt nem látom magam előtt, hogy egyszer valaki megválaszolja nekem azt a kérdést, ami évtizedek óta foglalkoztat és addig fog foglalkoztatni, ameddig élek:

A legjobb szurkolóknak, miért kell mindig idő előtt távozniuk????

Legfrissebb híreink