nb1.hu

16/16 – A Vidi értékelés

Nem volt egyszerű helyzetben az edző.

A tizenhat forduló alatt tizenhat pontot gyűjtő piros-kékek nem kezdték rosszul a 2018/19-es bajnoki évadot, azonban a fehérvári fiatalok erejéből a Puskás II október 14-i legyőzését követő hat fellépésükön mindössze egy döntetlenre futotta, így jókor jött a szünet Tímár Krisztián legénysége, a Vidi II számára – jelezte a feol.hu.
 
– Két arcunkat mutattuk a szezon során. Az idény első fele jobban sikerült, a második viszont már kevésbé. A hajrára fejben kicsit elfáradtak a fiatal játékosaim, rengeteg egyéni hiba után kaptunk gólt. Ne feledjük, sokaknak ez volt az első felnőtt szezonja, és a tavalyi idényhez képest jóval fiatalabb játékosok jöttek fel a keretbe. Többeknek két fronton is helyt kellett állniuk, az NB III mellett az U19-es bajnokságban is szerepelnek, nagy az átfedés. Azt nem mondhatom, hogy elégedett vagyok, hiszen több van a srácokban, mint amit mutattak – mondta a játékosként a válogatott mezét négyszer is magára öltő Tímár Krisztián.
 
Nem egyszerű egységes csapattá formálni az első keretből visszajátszókat, az utánpótlásgárdákból érkező játékosokat, valamint az NB III-as keret tagjait, ám a fehérvári alakulat trénerének már tavaly is meg kellett küzdenie ezzel az emberpróbáló akadállyal.
 
– Ez egy nagyon nehéz edzői feladat. Ráadásul az első csapat sikeres szereplése – a háromfrontos helytállás miatt Marko Nikolics együttese sokat utazik és játszik – hatással volt ránk is. Előfordult, hogy a sérülések miatt csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy valaki mégsem játszhat vissza a csapatunkban. Nyilván ennek volt lélektani hatása, amit nem biztos, hogy a fiatal játékosok mindig jól kezeltek, de azért nagyjából tudtuk őket motiválni. Elsősorban nem ebben látjuk a problémát, hiszen annak örülnek, hogy az első csapatnál vannak, kicsit talán a folyamatos játéklehetőség hiányzott nekik – árulta el a 39 éves szakember.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC