nb1.hu

Haladás-Békéscsaba: Isten óvja Magyarországot! – reakciók

Mátyus szerint nem a futballról szólt a mérkőzés.

Mint ismert, otthon tartotta mind a három pontot a Haladás a Békéscsaba ellen, így már 4 ponttal vannak a szombathelyiek a vonal felett.
 
Az első félidőben esett a találkozó mind a 4 találata, hármat a szombathelyiek, míg egyet a csabaiak szereztek. A mérkőzés után Schindler Szabolcs úgy értékelt, hogy nem voltak elég bátrak, míg Mátyus János a mérkőzés értékelése mellett a koronavírusról is beszélt.
 
Szombathelyi Haladás–Békéscsaba 3–1 (Tóth B. 7., 43., Kiss B. 29., ill. Gréczi 11)
 
Mátyus János(Haladás): ,,Isten óvja Magyarországot! A futball nagyon fontos dolog,a mi életünkben majdnem a legfontosabb, de másról is szólt a mai mérkőzés, másról is szólnak a napjaink. Nagyon bízom, hogy megkíméli nem csak Szombathelyt, hanem Magyarországot ez az elképesztő vírus. Ma emiatt játszottunk nézők nélkül, ami nekünk emberhátrány. Ami a meccset illeti, nagyszerűen kezdtük a meccset, gólt szereztünk az elején, az ellenfél ugyan kicsit feljött, de újabb két szép gólt szereztünk és mi is domináltunk. A második félidőben nem játszottunk túlságosan látványosan, ott már csak egyetlen célunk volt, hogy az eredményt tartsuk. A Békéscsaba jó csapat, jó edzővel, de ma hatalmas lehetőségük nem is nagyon volt, magabiztosan álltunk a lábunkon. Természetesen nem lehet hátradőlni, de most már jobb ránézni a tabellára, hiszen amikor idekerültem hat pont hátrányunk volt a bentmaradó helytől, míg most négy pont előnyünk van. A csapat fantasztikus munkát végez, jó úton jár."
 
Schindler Szabolcs(Békéscsaba): ,,A mérkőzés elején kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk, olyan szituációkból kaptuk gólokat, amelyeket egész héten gyakoroltunk. Nehezen jöttünk ki ebből a mélypontból. A második félidőben viszont uraltuk a mérkőzést, jól futballoztunk, de sajnos az első 45 perc meghatározta a meccs végkimenetelét. Idegenben nem lehet ilyen besz..i módon futballozni, fel kell vállalni a párharcokat, sokat hibáztunk hátul, a Haladás ezt kihasználta."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC