nb1.hu

DVSC-Újpest: a Megyeri bravúrparádé is kevés volt

Csak a hajrában tudta megnyerni a meccset az emberelőnyben játszó Újpest.

Az NB I nyolcadik fordulójában a tabella hetedik helyén álló Újpest, a nála egy ponttal többet szerző Debrecenhez látogatott. A vendégek házi gólkirálya, Ljujics az első percekben megsérült, kényszerű cserével indult a találkozó. A 13. percben Kiss tört egyedül a hazai kapu felé, Lagator hátulról szabálytalankodott, amit a játékvezető azonnal piros lappal jutalmazott. A VAR perceken keresztül vizsgálta az esetet, de a döntés nem változott. Az emberelőny nem volt szembetűnő, sőt inkább a debreceniek próbáltak gólhelyzetet kialakítani, de komolyabb esély csak a 44. percben az Újpest előtt adódott, ekkor Megyeri védte Pauljevics lövését.

A második félidő egyből egy Ambrose fejessel indult, Megyeri hárított bravúrral. Az 55. percben két újpesti védő egymást zavarta, Bódi azonban önzetlen volt, de a passza nem volt pontos, pedig kapura rúghatta volna. Tíz perccel később megint Pauljevics lő távolról, fölé. A 74. percben Kusnyír kapott remek labdát a jobb oldalon, és higgadtan lőtt a rövid sarokba, 1-0. Öt perccel később Domingues beadása után ziccerben fejel mellé Bárány. A vendégeknél ismét Ambrose és ismét fejjel veszélyeztet, újabb Megyeri bravúr. A szögletből azonban Mörschel fejesénél már Megyeri is tehetetlen, 1-1. 84. perc: Simon bomba, Megyeri védés. A 88. percben egy újabb szöglet után Kastrati lövésébe ért bele Mörschel, 1-2.

NB I, 8. forduló:
Debreceni VSC – Újpest FC  1-2 (0-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6645 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Kusnyír (74.) ill. Mörschel (80., 88.)
sárga lap: Ferenczi (21.), Kiziridisz (46.), Dzsudzsák (84. pályán kívül) ill Mack (53.), Ganea (92.)
piros lap: Lagator (13.)
DVSC: Megyeri – Kusnyír, Lagator, Romancsuk, Ferenczi – Loncsar, Ojediran, Dzsudzsák (Bárány, 71), Kiziridisz (Bévárdi 71.), Bódi (Domingues, 62.)– Szécsi. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Újpest: Banai – Kastrati, Fehér, Hall, Pauljevics – Ljujics (Mack, 4. – Mörschel, 60.), Onovo, Kiss (Ganea, 78.), Tajti, Csoboth (Simon, 60.) – Jürgens (Ambrose, 45.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC