nb1.hu

Zidane: A bajnokság nem most, a végén dől el

Madrid – A francia szerint változtatniuk kell.

“Nagy erőfeszítéseket tettünk, amikor tíz emberrel és két gól hátrányban játszottunk, és sikerült visszajönnünk. Örülhetünk az egy pontnak, de a teljesítményünknek nem. A játékvezetéstől függetlenül nem csináltuk jól a dolgunkat ma este. Nem szabad kifogásokat keresnünk” – fejtette ki Zinedina Zidane a Las Palmas elleni döntetlen után.

 

A francia szakember szerint sok van még hátra a spanyol bajnokságból, és javítaniuk kell a dolgokon:

 

“Nehéz lesz, de harcolunk a végsőkig, ezt korábban is mondtam már. Mostantól a szombati meccsre gondolunk, azután pedig a Bajnokok Ligájára. A probléma azzal van, ahogyan a meccseket kezdjük, gólszerzéssel és aztán nem fókuszálunk eléggé, ahogyan szeretnénk. Törekednünk kell a második és a harmadik gólra is.”

 

Luis Enrique távozik – NB1.hu

 

“ Megvan bennünk a karakter, képesek vagyunk jó dolgokra, amikor akarjuk, de vannak pillanatok, amikor okosabbnak kell lennünk, mint amilyenek ma este voltunk. Az elsődleges feladatunk az, hogy az első félidőben elkövetett hibáinkat többé ne kövessük el. Folytatnunk kell, nincsen más választásunk.”

 

“Én vagyok a felelős, és biztos vagyok benne, hogy jobbak leszünk. Nem vezetjük a tabellát, de a bajnokság mindig nyílt. Nem fogunk leengedni, tovább fogunk harcolni, a bajnokság nem most dől el, hanem a végén. Pozitívnak kell maradnunk” – nyilatkozta.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC