nb1.hu

Visszavonulás: cáfol a 240 NB I-es meccsen szereplő kapus

Legutóbb a Nyíregyházát erősítette.

Az NB II-ben szereplő Nyíregyháza pár napja jelentette be, hogy Hegedüs Lajos távozik a csapattól. Akkor Fekete Tivadar sportigazgató úgy fogalmazott, a 35 éves kapus minden bizonnyal befejezi a pályafutását.

Hegedüs a Nemzeti Sportnak adott interjúban cáfolta a visszavonulásáról szóló hírt:

„Nem tagadom, furcsán éreztem magam én is, amikor a visszavonulásomról szóló cikket olvastam a Spartacus honlapján, úgy gondolom, hogy bár a klub vezetőit a jó szándék vezérelte, nem megfelelően tálalták a hírt. Mert tény, valóban szóba került közöttünk, hogy nem mindenáron akarok védeni, hiszen a családom a fővároshoz köt, túlzottan messzire csakis abban az esetben mennék már, ha az minden szempontból megérné. Szóval szeretnék még védeni, de azzal is tisztában vagyok, már mindenhol zajlik a felkészülés, az idő előrehaladtával egyre kisebb az esélye annak, hogy érkezik megkeresés” – mondta Hegedüs, aki az NB I-ben 240 meccsen jutott szóhoz. Hegedüs a Puskás Akadémia játékosaként 2020 februárjában gólt szerzett a DVTK ellen, a bajnoki végeredménye 2-2 lett.

Érdekesség Hegedüssel kapcsolatban, hogy korábban Marco Rossi háromszor meghívta a magyar válogatott keretébe.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC