nb1.hu

Vasárnap Eb-selejtező sorsolás

Így szól közbe a politika.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligája-eredményei alapján a negyedik kalapba került a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásán, amelyre vasárnap, közép-európai idő szerint délben, kerül sor Dublinban. 
 
Az eseményen öt-öt darab öt-, illetve hatcsapatos csoportot alakítanak ki, ezekből az első kettő jut ki a kontinensviadalra. A játéknapokat jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében tartják, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk. 
 
Az első kalapot két részre osztották, mert a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjében érdekelt válogatottaknak – Portugália, Svájc, Hollandia és Anglia – mindenképpen ötcsapatos csoportba kell kerülniük, hogy számukra szabad legyen a döntő időpontja. 
 
További kikötések, hogy a 2020-as Eb-nek otthont adó 12 ország csapatai közül legfeljebb kettő szerepelhet azonos csoportban, hogy a házigazdák mindegyikének legyen esélye a részvétel kiharcolására, illetve azon országokból is legfeljebb kettő kerülhet azonos csoportba, amelyeket szélsőséges téli időjárás szokott sújtani. Öt párharc – örmény-azeri, gibraltári-spanyol, koszovói-bosnyák, koszovói-szerb és ukrán-orosz – politikai okokból nem engedélyezett. 
 
Ami az erőviszonyok figyelembevételével fontos lenne a nemzeti együttes számára, hogy a második kalapból elkerülje a kiemelkedőnek tűnő Németországot, mert ellenkező esetben – a papírforma alapján – minimálisra csökkenne az esélye a biztos Eb-részvételt jelentő első két hely megszerzésére. 
 
Amennyiben nem sikerül az első két helyen végezni, akkor sem reménytelen a kvalifikáció kiharcolása, mert az ősszel zárult Nemzetek Ligája alapján 4×4 olyan válogatott megküzdhet a fennmaradó négy helyért, amely lemarad a hagyományos Eb-selejtezőkön. A magyar válogatott a C osztályban elért csoportmásodik helyével megőrizte az esélyét, hogy Eb-helyért mérkőzhessen 2020 márciusában. 
 
Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg az indulás jogáért. Valójában viszont azon csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradnak a részvételt garantáló első és második helyekről. Ez azt jelenti, hogy ha van olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a helyére a rájátszásba. Ott a legelőkelőbb helyen rangsorolt válogatott fogadja a legalacsonyabb besorolásút – a második a harmadikat -, s a továbbjutás egy meccsen dől el. 
 
A 2020-as Eb-nek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor. A rendezők részvétel esetén a csoportkörben két meccset hazai pályán játszhatnak. 
 
Az Eb-selejtező sorsolásának kalapjai: 
1. kalap: Svájc, Portugália, Hollandia, Anglia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Lengyelország 
2. kalap: Németország, Izland, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Dánia, Svédország, Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország 
3. kalap: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország, Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország, Bulgária, Izrael 
4. kalap: MAGYARORSZÁG, Románia, Görögország, Albánia, Montenegró, Ciprus, Észtország, Szlovénia, Litvánia, Georgia 
5. kalap: Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország, Luxemburg, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova, Gibraltár, Feröer-szigetek 
6. kalap: Lettország, Liechtenstein, Andorra, Málta, San Marino 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC