nb1.hu

Válás 4 hónap után – íme, a Puskás Akadémia volt edzőjének a bizonyítványa

Pedig parádésra sikeredett a rajt.

A Puskás Akadémia vezetősége vasárnap jelentette be, hogy megköszönte Radoki János munkáját, a felcsúti együttes Komjáti András irányításával fejezi be a szezont. A korábban a német Fürth együttesénél is dolgozó Radoki érkezését december végén jelentették be a Puskás elöljárói. A szakember első NB I-es bajnokija parádésan sikerült, hiszen a Puskás a megyei rivális MOL Vidi otthonában 3-0-ra diadalmaskodott, a gólokon Urblík, Radó és Arabuli osztozott. 
 

A kiváló tavaszi rajt után három vereséget könyvelhetett el a felcsúti egylet, sorrendben a Honvéd, az Újpest és a listavezető FTC fektette két vállra Radoki legénységét. A Loki elleni 2-0-s győzelem után talán elkezdtek bizakodni a szurkolók, hogy kimásztak a Fejér megyeiek a gödörből, de a DVTK stadionját ismét lógó orral hagyhatták el Hegedüsék. Az MTK ellen drámai hajrában szerzett három pontot a jelenleg a kilencedik helyen álló csapat, de ezt követően jött a fekete leves, vagyis a Hali és a Kisvárda is nagy zakóval lepte meg a Puskást. A szombathelyiek 3-0-ra, míg a kisvárdaiak 4-0-ra diadalmaskodtak, utóbbi vereség volt az utolsó csepp a pohárban a vezetőségnél. 
 

A Puskás Akadémia kilenc bajnokit vívott Radoki Jánossal, a gárda háromszor győzött, hatszor pedig vereséget szenvedett.
 

null

null

A Magyar Kupában a Paks elleni párharcot annak ellenére is kipipálta a Puskás, hogy az első meccset hazai pályán elvesztette, de idegenben 3-1-es sikerrel javított. A következő kanyarban az NB II-es Soroksár már nagy falatnak bizonyult, Lipcseiék büntetőpárbajban búcsúztatták ellenfelüket. 
 
Radoki MK-meccsei:
 
Puskás Akadémia-Paks 1-2
Paks-Puskás Akadémia 1-3
Puskás Akadémia-Soroksár 1-1
Soroksár-Puskás Akadémia 1-1 (a Soroksár büntetőkkel jutott tovább)
 
Összeállításunkból kiderül, hogy Radoki János vezérletével a Puskás Akadémia bármikor képes volt a meglepetésre, de ez az utóbbi időben inkább negatív előjelű volt. A Soroksár elleni kupabúcsú sem volt bekalkulálva, az elöljárók valószínűleg ezt is számításba vették a döntés előtt. Komjáti András kinevezése abból a szempontból jó húzásnak tűnik, hogy jól ismeri a klubot, nem kell arra az idejét pazarolni, hogy megismerje a játékosokat. Ám, hogy ez valóban jó váltás lesz-e, arra csak a bajnokság végén derül fény. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC