nb1.hu

Tüntetés: a magyar szurkolóknak is üzentek a bolgár ultrák

Tüntetést tervez a stadionbotrány miatt a bolgár ultrákból, szurkolókból álló csoport a csütörtöki, szófiai Eb-selejtező előttre, a bolgár-magyar mérkőzésnek helyt adó Vaszil Levszki stadionhoz.

A békés tüntetés céljaképp azonnali lemondást követelnek Boriszlav Mihailovtól, a bolgár labdarúgó-szövetség (BFS) vezetőjétől, valamint az elnökségtől, és rendkívüli kongresszus beütemezését szeretnék 2024 elejére.

„MOST VAGY SOHA” – áll a közösségi médiában közzétett üzenetükben. „Azt szeretnénk, hogy tisztán halljanak minket és azonnal lemondjanak! A bolgár szurkolóknak elegük van ebből az egészből, és tettekre lenne szükség, nem szavakra! Bulgária már futballtörpének számít, nálunk a foci minden szinten amatőr lett, miközben a szövetségi korrupció elképesztő méreteket öltött.”

A terv szerint a stadionnál zászlókkal, molinókkal és pirotechnikával, ugyanakkor agresszió nélkül kívánnak tüntetni, hiszen bármilyen szabályszegést felhasználhat ellenük a BFS.

A bolgárok a magyar szurkolói csoportnak, a Carpathian Brigade ’09-nek is üzentek:

„Minden magyar szurkolónak, aki Szófiába utazik: várunk benneteket Bulgáriában, csatlakozzatok a tüntetésünkhöz, mert a foci a szurkolóké!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC