nb1.hu

Történelmi bejelentést tettek az angol bajnoksággal kapcsolatban

Anglia - Jelentős döntés született a szigetországban.

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a közeljövőben bejelentik, hogy bevezetik a téli szünetet az élvonalbeli bajnokságban.
 
Az FA ügyvezetője, Martin Glenn az angol sajtó szerdai információjára reagálva elmondta: az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal tartalmasabb tárgyalásokat folytattak a liga képviselőivel, ennek eredményeként pedig hamarosan bejelentik a bajnoki szünet versenynaptárba illesztését.
 
Az európai topbajnokságok közül egyedül a Premier League-ben nincs téli szünet. A tervek szerint az angol élvonal egyetlen hétvégére sem állna le teljesen – ellentétben a német, az olasz és a spanyol példával –, hanem megfeleznék a mezőnyt, és tíz-tíz csapat felváltva kapna egy-egy szabad hétvégét. A sűrű karácsonyi időszakot követően így kéthetes pihenőt biztosítanának a játékosok számára.
 

Az FA reményei szerint a szezon hátralévő részében a válogatott, valamint az európai kupasorozatokban még versenyben lévő klubcsapatok is profitálnak a változtatásból. 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC