nb1.hu

Torghelle Sándor: A góljaim az NB II-ben is ugyanannyit érnek, mint az NB I-ben

Budapest – Egyelőre jó úton járnak.

Vasárnap az Új Hidegkuti Nándor Stadionban is megkezdte másodosztályú szereplését az MTK Budapest, amely egy viharos véget érő bajnokin Torghelle Sándor két találatával 2-1-re vert a Ceglédet a 2. fordulóban. A rutinos játékos szerint hasonlóan szoros mérkőzésekre lehet számítani az NB II-ben, a góljaival kapcsolatban pedig a támadó megjegyezte: számára ugyanannyit jelentenek, mintha az élvonalban szerezte volna őket.

 

Noha többen sérülés miatt hiányoznak a keretből, sikeres rajtot vettek. Milyen most az öltöző hangulata?

Abszolút jó, hiszen jól kezdtük a bajnokságot. Kettőből kettőt nyertünk, így jó úton vagyunk ahhoz, hogy elérjük a célunkat.

 

Az első hazai mérkőzésükön talán nem bánták, hogy a kezdéskor tapasztalható kánikulát enyhülés váltotta a végére…

Tudtuk előre, hogy ilyen időjárás lesz a mai mérkőzésen, számítottunk rá, hogy a kánikulát eső váltja majd. Ezzel igazából nem foglalkoztunk; ez van, nyáron a forróság és a zivatar is előfordul.

 

A helyzetek alapján meggyőzőbb is lehetett volna a sikerük, végül az ön két góljával nyertek.

Az első félidőben abszolút uraltuk a játékot, helyzeteket tudtunk kialakítani, viszont a befejezések – egy kivételtől eltekintve – csak nem sikerültek. A szögleten kívül az ellenfélnek nem volt lehetősége, de a pontrúgások ilyenek: egyszer kicsit lemaradsz, aztán máris ott a veszély. A második félidőben tudatosan próbáltuk ugyanazt játszani, mint az elsőben, végül meg is lett az eredménye.

 

Rutinos, volt válogatott csatárként önnek a Cegléd ellen szerzett két gól ugyanolyan értékes, mintha mondjuk az élvonalban a Debrecen ellen szerezte volna őket?

Jelen helyzetben ez a két gól ugyanannyit ér, mintha a Debrecennek rúgtam volna kettőt az NB I-ben. Aktuálisan a Cegléd volt az ellenfél, legközelebb a Békéscsaba lesz; a csapatomnak a sikerért az NB II-ben is három pontot adnak, ugyanennyi járna a Debrecen ellen is az élvonalban. Ugyanúgy örülök ezeknek a góloknak is, mintha bárki más ellen tudtam volna betalálni.

 

Két mérkőzés, két 2-1-es siker. Ilyen mérkőzésekre számít a másodosztályban?

Az elején is tudtuk, hogy akárhol játszunk majd, az aktuális ellenfél mindig kettőzött erővel küzd majd ellenünk. Hasonló folytatásra számítok a következő mérkőzéseken is, de azért olyan nincsen, hogy folyamatosan minden meccset megnyerünk. Ha reálisan nézzük, biztosan lesz olyan, hogy pontokat fogunk veszíteni. Azért remélem, minél később.

 

Hatos Szabolcs

 

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC