nb1.hu

Tévedés Bödével kapcsolatban – REAKCIÓK

Szépen csendben tesz csodát Supka Attila.

A hétvégi forduló első mérkőzésén a Kisvárda 3-1-re megverte a Paksot, a tolnaiak így először kaptak ki azóta, hogy Bognár György lett a vezetőedzőjük. A cikk írásakor a Kisvárda a második a tabellán, a Paks meg harmadik, és akárhogy alakul a forduló többi mérkőzése vagy változik esetleg a tabella, le kell szögezni, hogy Supka Attila, illetve Bognár György is minden elismerést megérdemel az eddigi munkájáért.

„Jó csapat ellen játszottunk, voltak időszakok, amikor beszorított minket a Paks. Az első negyedóra nem olyan volt, mint amit terveztünk, viszont utána a támadásaink, amiket előre beterveztünk, jól működtek. Be tudtuk passzolni a védők közé és mögé a labdákat, s ezekből megvoltak azok a lehetőségeink, amelyekből gólt is sikerült szereznünk. A végén egy lapra feltett mindent a Paks. Tudtuk is, hogy ívelgetni fogják a labdát a magas embereiknek, azonban ezt kontrolláltuk, és még kontrát is tudtunk vezetni, így megnyertük a mérkőzést – értékelte a mérkőzést Supka, aki, nem árt ismételni, elképesztően jó munkát végez eddig a Kisvárda mestereként is.

Bognár György, ahogy az tőle megszokott, ismét vagányan és őszintén fogalmazott.

„Sajnos ma közepes teljesítményt nyújtottunk, egyénileg senki nem futballozott az átlagon felül, ez hiányzott azért a támadójátékból. Próbáltunk végig veszélyesen játszani, letámadni és helyzeteket kialakítani, de már az első félidőben is jó néhányszor kinyíltunk és szépen megkontráztak a hazaiak. Nagy segítséget kaptak azért a játékvezetőtől, hogy azt a futballt támogatta, amely legalább húsz percet elcsalt ebből a meccsből. Becsületesen próbálunk menni előre, de ha a játékvezető segít abban, hogy leültessenek egy mérkőzést és az iramtalan legyen, akkor ez ma az volt.”

Böde Dániel ezúttal is új szerepkörben futballozott. Mikor Bognár lett a vezetőedző, akkor hátrarendelte a védelem közepébe, de a szakember már akkor jelezte, inkább a középpályán tudná elképzelni olyan szerepkörben, amikor védekező, de irányító feladata is van egyszerre.

Az első gól előtt, és ez sok helyen tévesen jelent meg, Böde nem elpasszolta a labdát, hanem megelőzték, abból lett az a támadás, ami döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

„Több olyan labdavesztésünk volt ma, ami egyéni hibából adódott, és nem Böde járt ebben az élen, hanem sajnos többször is előfordult, hogy felelőtlenül labdát vesztettünk az ellenfél térfelén és megkontráztak” – mondta az esettel kapcsolatban Bognár.

A Kisvárda a következő körben a Budafokot fogadja, a Paks elméletileg az Újpest vendége lesz.

ELŐZMÉNYEK
 

Kisvárda-Paks 3-1 (2-1)

A válogatott szünet után rangadóval folytatódott az NB I: a játéknap előtt harmadik helyen álló Kisvárda a második Pakssal csapott össze. A paksiak még nem tudtak három pontot szerezni a kisvárdaiak otthonában, és ezt a sorozat péntek este Bognár Györggyel sem sikerült megszakítani. A hazaiak a 18. percben szerezték meg a vezetést, de egy öngóllal még egyenlítettek a Tolna megyeiek. Aztán a félidő végén ismét előnybe került a Várda, és erre már nem tudott válaszolni a paksi együttes. Sőt, a második játékrész hajrájában a csereként beszálló Jelena végleg elvarrta a szálakat. A sikerének köszönhetően Supka Attila legénysége már a második pozíciót birtokolja. A Paks pedig amióta Bognár György a vezetőedző, először maradt alul.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A MÁSODIK HAZAI GÓL

Az első félidő végén (tehát lélektanilag jó pillanatban) egy szemre is tetszetős támadás végén tudta ismét megszerezni a vezetést a Kisvárda.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DRITON CAMAJ

Az első két gólban főszerepet vállalt a 23 éves légiós, így nagy szerepe volt a sikerben. 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

18. perc: Sassá szólója után Camajhoz került a labda, aki Bumbát hozta helyzetbe, a román játékos pedig néhány méterről lőtt a paksi kapu közepébe (1-0).

30. perc: Bertus a bal oldalról ívelt középre, Hahn János érkezett gólra éhesen, de végül Rubus a saját kapujába fejelt (1-1). 

44. perc: Szép támadást épített fel a házigazda, Camaj passzolt Navratilhoz, akit a kapujából kifutó Hegedüs sem tudott megzavarni (2-1).

86. perc: Egy kontrát vezetett a Kisvárda, Kovácsréti nevéhez fűződik a gólpassz, az i-re a pontot pedig Jelena tette fel (3-1).

A KÖVETKEZŐ FELADAT

A Kisvárda a következő héten a Budafokot látja vendégül, míg a paksiak ismét idegenben lépnek pályára, Bognár György fiai az Újpest otthonában vizitálnak a tervek szerint.

JEGYZŐKÖNYV

Kisvárda Master Good-Paksi FC 3-1 (2-1)
Kisvárda, zárt kapuk mögött, v.:
Káprály
gólszerzők: Bumba (18.), Navratil (44.), Jelena (86.), illetve Rubus (30., öngól)
sárga lap: Sajbán (47.), Gévay (71.), Lenzsér (71.), illetve Jelena (73.)
Kisvárda: Dombó – Melnyik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz – Navratil (Kovácsréti, 76.), Bumba (Karaszjuk, 80.), Sassá – Camaj (Jelena, 64.)
Paks: Hegedűs – Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Osváth (Kulcsár, a szünetben), Balogh B., Böde, Bertus (Ádám, 61.) – Hahn, Bognár, Haraszti (Sajbán, a szünetben)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC