nb1.hu

Teodoru Vaszilisz marad az MTK vezetőedzője

Budapest – A szakember érezte a bizalmat a klubvezetés részéről.

A Vasas elleni vereség utáni sajtótájékoztatón azt mondta Teodoru Vaszilisz, hogy a megbízatása lejárt, de marad a klubnál, a vezetők majd a héten jelzik, mik a szándékaik. Nos, ez meg is történt.

Íme. az MTK közleménye:

„Többéves megállapodást kötött az MTK Budapest ésTeodoru Vaszilisz. A szakember 2016 februárjában vette át az OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapat irányítását. Megbízatása 2016. április 30-ig szólt. Vezetésével 14 forduló alatt 22 pontot szerzett az együttes, hatszor nyert, négyszer játszott döntetlent és négy vereséget szenvedett. Ezzel az MTK Budapest a bajnoki táblázaton a negyedik helyet szerezte meg, így indulhat az Európa-ligában.

– Elsősorban a bizalmat éreztem azon a beszélgetésen, melyen a jövőmről tárgyaltunk – kezdte Teodoru Vaszilisz, majd így folytatta: – Büszke vagyok a srácokra, hogy az ismert körülmények között nemzetközi szereplést érő helyen tudtak végezni. Nehéz helyzetben voltunk, hiszen saját stadion hiányában „hazai pályán”, hol a Fáy utcában, hol Dunaújvárosban kellett pályára lépnünk. Az sem könnyítette a dolgunkat, hogy a tavaszt szinte csatárok nélkül kellett lehozni, de nem keresem a kifogásokat, mert olyan körülmények között kell a legjobbat nyújtani, amilyenek adódnak. Nyilván könnyebb lesz szeptembertől, amikor elkészül az Új Hidegkuti Nándor Stadion.

Ciki – ahogy mindenki szólítja – most néhány nap szabadságra megy, és amikor visszatér, akkor ül le a szakmai stábbal, kialakítják a május 30-án kezdődő felkészülés menetrendjét, illetve áttekintik, hogy miként lehetne megerősíteni a játékoskeretet, illetve mely csapatokkal játszanak felkészülési találkozót.

A csapat az első tétmérkőzését június 30-án játssza az Európa-ligában.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC