nb1.hu

Szerda délelőtti Honvéd-MTK rangadó: 689 NB I-es meccs is összecsap

Kanta József is dicséretet kapott.

 

Szerdán 11 órától összecsap egymással a Honvéd II. és az MTK II., méghozzá az NB III Közép csoportjának 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

 

A találkozót megelőzően Djordje Kamber, a kispestiek játékos-edzője latolgatta az esélyeket a klubhonlapnak, ebből idézünk.

 

"A Szekszárd elleni 3–1-es vereségére a Hódmezővásárhely vendégeként 3–1-es győzelemmel reagált a Honvéd II, de hamarosan újabb erőpróba vár Simon Miklós tanítványaira, az MTK elleni, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés formájában. Djordje Kamber számára különleges találkozó lesz, hiszen sérülése után ismét kulcsszerep hárulhat rá immár a pályán is, az ellenfél kispadján pedig a magyar labdarúgás egy másik kortárs legendája, Kanta József foglal helyet, ketten együtt 689 NB I-es mérkőzést játszottak pályafutásuk során.

 

„Régóta ismerem Kanta Józsit, tudom, hogy milyen labdarúgó volt, olyan focit szeretne játszatni a csapatával, amilyet ő mindig is preferált, szervezetten és sok kis passzal – mesélt a szerdai riválisról Djordje Kamber. – Néztünk videókat az MTK-ról, jó, szervezett ellenfélről van szó. Szeretnénk kijavítani a hibákat, mindenkitől azt várjuk, hogy harcoljon, küzdjön az egész mérkőzésem, ha ez megvan, bárki ellen nyerhetünk. Az akarat és a hozzáállás fog dönteni ezúttal is. Ami engem illet, szeretnék egészséges maradni és 90 percet játszani, visszanyerni fittségemet.”

 

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd FC II–MTK Budapest II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Augusztus 25., szerda, 11:00

V.: Práth Dávid"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC