nb1.hu

Szalai Attila: a Mezőkövesd üzenete

Két apropóból is!

A MEZŐKÖVESD SZERDA DÉLUTÁNI KÖZLEMÉNYE:

"Törökországban, a Fenerbahce együttesében folytatja pályafutását klubunk korábbi játékosa, Szalai Attila.

A 23. születésnapját éppen a mai napon ünneplő válogatott védő pályafutása során játszott a Vác, a Vasas, majd az nagy múltú osztrák Rapid Wien együttesében. A játékos ezt követően igazolt városunkba 2017 nyarán és két évig erősítette a Mezőkövesdet. Szancso két év alatt összesen 45 OTP Bank Liga, valamint 7 Magyar Kupa mérkőzésen játszott csapatunkban, a második idényében két bajnoki gólt szerzett, a Paks (3-1), valamint az Újpest (1-1) kapuját is bevette. A mezőkövesdi időszakot követően a ciprusi Apollon Limassol együttesében játszott, ahonnan másfél év után távozott Törökország egyik legnagyobb és legismertebb klubjához, a Fenerbahce gárdájához.

VÁLOGATOTT

Szalai Attila alapembere volt a korosztályos válogatottaknak is, az U16-os együttesben egy, az U19-es és U21-es csapatban viszont összesen 31 találkozón kapott lehetőséget, az idősebbek között két gólt is lőtt. Korábbi labdarúgónk teljesítményére Marco Rossi, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya is felfigyelt, aki behívta a magyar nemzeti csapatba. Szancso 2019. november 15-én, az Uruguay elleni stadionavató mérkőzésen debütált a válogatottban és eddig összesen 8 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. Korábbi játékosunk tevékeny részt vállalt abban, hogy a magyar válogatott kijutott a részben hazai rendezésű Európa bajnokságra, valamint abban is, hogy nemzeti együttesünk felkerült a Nemzetek Ligájában az A divízióba.

Szancso, nagyon boldog születésnapot, további pályafutásodhoz pedig sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC