nb1.hu

Specialisták érkezhetnek a Vasas szakmai stábjába is

Két fiatal a nagyoknál bizonyíthat.

Elindult tegnap az M4 Sport átigazolási műsora, melynek egyik vendége Bene Ferenc, a Vasas nemrég kinevezett vezetőedzője volt.
 
Az angyalföldi szakember a műsorban elmondta, hogy közép- és hosszú távú célja egy olyan nyugat-európai modell kialakítása a klubban, amelyben az akadémiáról érkező fiatalok csapatba építése mellett szerepet játszik a rutinosabb labdarúgók, így a mostani időszakban Vernes Richárd és Jova Levente igazolása is. Bízik benne, hogy fél év alatt ütőképes csapat alakulhat, amelyik legkésőbb jövőre feljut az NB I-be, így a szurkolókban lévő pislákoló lángot tűzcsóvává alakíthatja. A Vasas család mellett a klubfilozófiára is kitért: 
 
„Nem akarunk beleigazolni a vakvilágba, olyanokat keresek, aki a klubfilozófiába beleillik: a magánélettől kezdve az edzésmunkáig minden a klub alá van rendelve, második a csapat és csak utána az egyén, ez vonatkozik a stábra is” – tette hozzá ifj. Bene Ferenc, aki a játékosok mellett a stábjába is specialistákat hozna a télen.
 
 
 

Élő közvetítés az átigazolásokról – változások az NB I élcsapatainál – NB1.hu

Forrás: Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu , nb2.hu , nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

 
 
A csapat egyébként ma elkezdte a felkészülést, a klubhonlap, szokásához híven, csak igen szűkszavú jelentést adott a legújabb fejlemény(ek)ről. Íme:
 
„Csapatunk a Bene Ferenc vezette új szakmai stábbal megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra.
 
A foglalkozáson a keret minden játékosa részt vett, természetesen a két új szerzemény Vernes Richárd és Jova Levente is, valamint a Kubala Akadémia két fiatal tehetsége, Kapornai Bertalan és Farkas Botond.”
 

FRISSÍTÉS: 16.17

Vasas: Zalaegerszegről érkezhet a specialista – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC