nb1.hu

Öt év után távozik sikercsapat sportigazgatója

Soroksár – Szűcs Mihály komoly ajánlatot kapott.

 

A Merkantil Bank Liga NB II második helyén álló Soroksár a hivatalos honlapján jelentette be, hogy öt év után távozik Szűcs Mihály klubigazgató, akinek vezetésével minden idők legjobb szereplését tudhatta maga mögött klub a 2016-os naptári esztendőben.

 

„Szinte hihetetlen, hogy elrepült ez az öt esztendő. Mikor 2012 nyarán átvettem a klub szakmai irányítását, még a hat csoportos NB III középcsapata volt a Soroksár SC, ma pedig a bajnoki címért küzdünk a húszcsapatos NB II-ben – foglalta össze tömören az elmúlt éveket Szűcs Mihály. – A szerződésem 2017. március 31-én lejár, s bár marasztaltak, hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, nem hosszabbítom meg. Nem tagadom, ebben nagy szerepe van annak is, hogy olyan felkérést kaptam egy másik klubtól, mely előrelépést jelent számomra. Március végéig maradok, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is mindent megteszek a sikeres szereplésünk érdekében, s hogy rendezett viszonyokat hagyjak utódomra.”

 

Arról zajlanak a tárgyalások, hogy ki veszi át Szűcs Mihálytól a karmesteri pálcát, a végső döntést februári ülésén a soroksári képviselő-testület hozza meg.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC