nb1.hu

Öltözői örömünnep a remélt siker után – videó

Iksz az éllovasok ellen, győzelem a bentmaradásért küzdő ellen.

Nyilván egyből az azonnali visszajutás lehetősége fogalmazódott meg minden monoriban akkor, amikor a gárda kiesett a másodosztályból, ám arra, hogy a Pécs ennyire dominálni fog a bajnokságban (veretlenül, 7 pontos előnnyel vezetik a tabellát a második Szentlőrinc előtt, mely gárdától a 3. Monor 5 egységgel van lemaradva), talán még a legvérmesebb pécsi fanatikusok sem gondoltak.
 
Feltehetően Monoron sem, mint ahogyan arra sem, hogy a kék-fehéreknek lesz egymás után két vereségük (Dabas és a Dunaújváros ellen), és egymás után három döntetlenjük (Szentlőrinc, Szekszárd, Kozármisleny), így különösképpen fontos volt a bentmaradásért küzdő Taksony elleni hazai mérkőzés.
 
Amit a Monor meg is nyert 1-0-ra, és hogy tényleg mennyire számított a siker, azt a mérkőzés után, az öltözőben készült videó is bizonyítja.
 
 

 
Horváth Dávid vezetőedző a következőket mondta a remélt siker után:
 
„Először is nagy tisztelet és köszönet mindazoknak, akik ilyen mostoha időjárásban ezt a mérkőzést választották és kilátogattak a monori sportpályára! Egyik csapat sem mutatta a legjobb formáját az elmúlt meccseken, ráadásul a mély talaj is nehezítő körülmény volt. Kiemelten fontos volt, hogy a labdáért folytatott párharcok többségét mi nyerjük és a kierőszakolt labdaszerzéseink után a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben jussunk el az ellenfél kapujáig. Ezt többé-kevésbé jól is csináltuk és a gólunkon kívül sok nagy helyzetet dolgoztunk ki, belőhettük volna a megnyugtatható második és harmadik találatunkat, míg az ellenfélnek helyzete nem akadt, egyedül egy távoli lövéssel találták el a kapufát a 90 perc alatt. Sajnos a helyzetek kihasználásával akadt gondunk, ezért az egygólos előny miatt végig koncentrált játékra volt szükség, ami megmaradt végig, ezért jár a gratuláció a játékosoknak. Örülök neki, hogy jó felfogásban, a találkozó esélyeséhez méltóan, minden tekintetben felül tudtuk múlni a vendégeket. Sok sikert kívánok a Taksonynak, mert nem azon a helyen vannak a tabellán, amit megérdemelnek, és amilyen játékerőt képviselnek!
 
A Monor játékerejéről meg az mondja el feltehetően a legtöbbet, hogy egyébként a két éllovas ellen is ikszelt…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC