nb1.hu

Oláh Lóránt továbblőtte a csapatát

Budafok - Mindkét csapat játékosai komolynak tűnő sérülést szenvedtek.

Budafoki MTE – Érdi VSE 2-0 (1-0)

 

A legjobb nyolc közé kerülésért vívott találkozón a hazai budafokiaknak sikerült ledolgozniuk a egygólos hátrányukat, így hiába nyert 2-1-re az első találkozón az Érdi VSE, az MTE jutott tovább. Az első játékrészben  mindkét csapatnak bőven megvoltak a helyzetei, amelyek közül a hazaiak  egyet értékesíteni is tudtak. Az érdiektől súlyosnak tűnő sérülést szenvedett Tárkányi Gergő, akit hordágyon vittek le, a helyére Gyurácz Bálint állt be.

 

Amint arról az érdiek honlapja, a érdi-vse.hu beszámolt a túloldalon is kényszerű cserét hajtottak végre, miután Melczer Vilmos vétlen szituációban labdával fejberúgta Ihrig-Farkas Sebestyént, aki nem tudta folytatni a játékot.

 

A 38. percben Balázsovicsot buktatták, ám a játékot nem állították meg, s a hazaiaktól Pölöskei eresztett el egy lövést, melyet előbb Kertész Ferenc bravúrral védett, majd a kipattanót Oláh Loránt próbálkozása után is hárította, ám a kapufáról a gólvonal előtt ismét Oláh elé került a labda, aki ezúttal már nem hibázott (1–0).

 

Élő közvetítés a Magyar Kupa szerdai meccseiről – NB3.hu

 

A gól azt jelentette, hogy az aktuális állás szerint a Budafok a továbbjutó, ám a második félidőben gyökeresen megváltozott a játék képe, és az érdiek végig uralták a meccset, de a kinyíló és támadó csapatot többször is megkontrázták, s az egyik után egy védelmi hibát kihasználva Oláh ismét betalált (2–0), ezzel pedig a Budafok jutott a nyolc közé.

 

Magyar Kupa, 9. forduló, a legjobb nyolc közé jutásért, 2. mérkőzés

Budafoki MTE–Érdi VSE 2–0 (1–0)

Budafok, 800 néző: Vezette: Berke Balázs

 

BMTE: Szabó Balázs – Végh B., Vaszicsku, Grúz, Khiesz – Vankó (Fekete M., 65.), Csizmadia, Illés (Margitics, 67.), Ihrig-Farkas (Kovács D., 32.) – Oláh L., Pölöskei.

Érdi VSE: Kertész F. – Ország, Csiszár, Hegedűs N., Pintér N.  – Koós (Palásthy, 74.), Pallagi, Melczer – Balázsovics, Tárkányi (Gyurácz B., 34.), Kelemen (Ebedli, 88.)

 

Gólszerző: Oláh L. (39., 69.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC