nb1.hu

Nyolcaddöntő a BL-ben: 441 nap után tért vissza a legjobb magyar

Mentáltréner is segítette.

A múlt hét jelentős eseményeket hozott a magyar női labdarúgásban. Előbb Németh Diána a kétszeres BL-győztes, tavaly is Bajnokok Ligája döntőt játszó VfL Wolfsburghoz igazolt – vele interjút közölt az NB1.hu. Később – 441 nappal azután, hogy utoljára mérkőzést játszott – ismét tétmeccsen lépett pályára a jelenlegi legjobb magyar játékosnak tartott Csiki Anna. Ráadásul a svéd BK Häcken, keresztszalag-szakadásból felgyógyult labdarúgója, egy sikerrel megvívott európai kupapárharc részese volt. Csapata bejutott az UEFA Champions League nyolcaddöntőjébe. Most vele beszélgettünk.

REMEK HÍREK

Kezdjük Diával! Mekkora dolog az, hogy Jakabfi Zsanett után újra van magyar játékosa a Wolfsburgnak? Sokan azt mondják, mondjuk, hogy ez a transzfer Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolásához mérhető. 

Szerintem nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a transzfer a női labdarúgásban felér Dominik Liverpoolba költözésével. Az pedig külön öröm, hogy a Fradi ez alkalommal partner volt ebben. A vezetők Dia és a magyar női labdarúgás érdekeit nézve tárgyaltak és állapodtak meg a Wolfsburggal.

Így a gyerekek a Fradiban és a többi klubban is láthatják, hogy ez sikerülhet nekik is. Elhihetik, hogy el lehet jutni a Ferencvárosból abba a csapatba, amit nyáron a tv-ben láttak BL-döntőben játszani. Abba a csapatba, ami az eddigi egyetlen magyar Bajnokok Ligája-győzteset  adta. Ez klubváltás azt gondolom hatalmas pluszt adhat a magyar női focinak.

Jó ideje külföldön játszol, de most kimaradt tizennégy hónap. A legutóbbi BL-fordulóban végre újra pályára léphettél. Hogyan kell elképzelni a sérülés óta eltelt bő egy évedet? Milyen lépéseken keresztül jutottál el a teljes gyógyulásig? Onnan kezdve, hogy tudatosult: nagy a baj…
Valahol azt olvastam, hogy amikor egy sportoló megsérül, az olyan mintha elvesztené az identitását. Ez pont így volt. Ilyen helyzetben még nem voltam korábban. Nem tudtam hogyan tovább. Egy sportolónak meg van tervezve az élete minden napja. Én most – február elején – július közepéig pontosan tudom mikor mit csinálok. Hogy mikor van média nap, szabadnap, melyik napon van két edzés, mindent tudok előre. Sérülten viszont napról napra élsz. Attól függ minden, hogy a térded hogyan reagál éppen az aznap reggeli kezelésre. Fogalmam sem volt, milyen az élet, amikor nincs megtervezve minden jó előre. Ijesztő volt az elején. Kellett külső segítség, a mentáltrénerem nélkül nem tudom mi lett volna velem. A vele való közös munka során mindig mikro célokra bontottuk fel a rehabilitáció szakaszait, így ebben a nehéz időszakban is értek sikerélmények, amik újabb erőt adtak a folytatáshoz.

Út a magyar női bajnokság egyeduralkodójától a világelitbe

Mikor lettél biztos abban, hogy sikerülni fog, hogy vissza tudsz térni?
Igazából egy nappal a Real Madrid elleni BL-meccs előtt lettem tényleg biztos benne, hogy megkapom a zöld jelzést az orvosi stábtól és keretben leszek. Aznap, az utolsó edzés után jött egy érzés, hogy megvan, sikerült, visszatértem! Mondom ez még a meccs előtt volt, nem is volt biztos, hogy beállok. Bár tudtam, hogy az a stáb terve, hogy kapok pár percet a végén. De ugye sosem lehet tudni mi történik a meccsen. Ám ott, abban a pillanatban újra úgy igazán azt éreztem, hogy százszázalékos játékos vagyok. Persze a rehabilitáció alatt is többször éreztem, hogy minden rendben lesz idővel és vissza tudok térni, de bevallom volt olyan is, mikor megingott a hitem. Mondom: kellett külső segítség, de szerintem ez az érzelmi hullámvasút, amin ilyenkor a sportoló van, ez része a folyamatnak.

ÁTIGAZOLÁS?

Nyilatkoztad már, hogy bár nagyon jól érzed Magad Svédországban, lassan tovább, feljebb kell lépned. Mikor és hova vezethet az utad? Mi az álmod és mi a realitás?
Igen, ez a terv továbbra is áll, csak a sérüléssel nem számoltam (mesélte nevetve – a szerk.).Jelenleg a fókuszom kizárólag a valódi visszatérésen van: az egyre több játéklehetőség és az első kilencven perc van csak a szemeim előtt. De való igaz, hogy vannak további terveim. Azon a héten, amikor megsérültem tárgyaltam nagy klubokkal. Eléggé biztos volt, hogy lépek egyet előre. Kétezer-huszonkettő életem eddigi legjobb szezonja volt, nagyon jól éreztem magam a pályán és szerencsére érkeztek is az ajánlatok. De, ahogy te is mondod, valóban nagyon szeretek itt lenni. Jól érzem magam Svédországban. Le tudnám élni itt az életemet. Viszont a karrier miatt, függetlenül a BL legjobb nyolctól, lépni szeretnék majd. Angol, német, francia top csapatok kerestek a sérülésem előtt. Úgyhogy jelenleg azon vagyok, hogy ezek az ajánlatok hamarosan újra elkezdjenek érkezni.

Kimondtam már, de kimondom újra: BL-döntőt akarok játszani! Hiszek benne, hogy ez sikerül. A Häckennel talán nem tudunk a döntőig menetelni a BL-ben. Bár tévedjek! Viszont így tizennégy hónap kihagyás után valószínűleg nem idén nyáron, de legkésőbb 2025 nyarán szeretnék váltani. Ahogy mondtam, most a fókusz csak a visszatérésen van!

Miben méred magad? Mi jelenti neked a sikert?
Én nyerni szeretek. Félre tudom tenni, ha nem vagyok a legjobb a pályán, de nyerünk. Viszont, ha jól játszom és nyerünk, akkor azt érzem enyém a világ, akkor minden tökéletes. Most Svédországban az a siker, ha bajnok és kupagyőztes leszek és legalább még egy kört megyünk a BL-ben. Bármiben, ha nyerek, nekem az a siker. Nyerni szeretek!

KEDVENC POSZT

A Fradiban hatos poszton nyertél meg mindent, de láttunk már balhátvédet, baloldali középpályást játszani, a válogatottban még a baloldali támadó szerepkörében is előfordulsz. Melyik poszton érzed Magad a legjobban és miért?
Húúúú! Sok edző mondta már, hogy jó olyan játékossal együtt dolgozni, aki sok poszton használható. Ez nekem is jó érzés. Hiszen, akit sok helyen tudnak játszatni, az valószínűleg érti a focit. Igyekszem ezt így felfogni, hogy úgy tűnik mindenhol tudok olyat nyújtani, amivel a csapat hasznára leszek. Bár bevallom könnyebb lenne egy posztra koncentrálni és azon fejlődni hétről hétre. Ugyanakkor élvezem a kihívást. Ez egy igazi challenge: mindig mindenre felkészültnek kell lenni! Extra adrenalin. Ma az a poszt a kedvencem, ahol a sérülésem előtt játszottam: a jobboldali szélső támadó. Bal lábasként befele játszottam és nagyon sokszor kerültem lövő, vagy az utolsó passzal kiszolgáló pozícióba. Bár itt inkább tízesnek esnek hívják ezt a posztot. Ami biztos: azt érzem, ez nagyon fekszik nekem. Viszont nagyon szeretek hatost és nyolcast is játszani, mert előttem a pálya, jól látok, és azt gondolom jó a lábam is ehhez a poszthoz. Az edzőmmel a Real -meccs előtt leültem és nagyjából ő is ezt mondta: jobbszélen kezd majd visszaépíteni. Hosszútávon a nyolcasban lát engem, mert tetszik neki, ahogy látok, passzolok, és ezt szeretné a tengelyben hasznosítani!

Fotó: BK Häcken

Eddigi pályafutásodban mi volt az eddigi legnagyobb élményed, legjobb meccsed? Nem vagyok egy nagy TikTok-os, de egyszer szembe jött egy videó, amiben a lány azt kérdezte, hogyha egyszer egy napot újra élhetnél az életedben, melyik lenne az?
Nekem két ilyen van. Az egyik az kettőezertizenkilencben a Magyar Kupa döntő, amikor a Fradival négy-háromra megvertük a Diósgyőrt. Két gólt rúgtam és adtam egy gólpasszt. Május tizenhatodika volt, sosem felejtem el…Ott volt az egész családom, a barátaim, mindenki. A másik az kettőezer-huszonkettő október harmincegyedikén, egy Häcken-bajnoki. Az első profi mesterhármasom. Pont kint volt nálam a családom. Minden a tökéletes volt: három gól, életem első profi mesterhármasa, nyertünk, majdnem telt ház, jó hangulat és helyszínen a család…Nem hiszem, hogy ennél lehetne sokkal jobb.

MEDDIG?

A magyar válogatott tagjaként hova tudsz eljutni? Mire lehet képes az a nemzeti tizenegy, amelyben egyre több a jegyzett európai klubban játszó futballista?
Talán elmondhatom, hogy van egy zárt chat-csoportunk, amiben csak a válogatott légiósai vannak benne. És az, hogy idén télen ez a csoport három fővel bővült  (Dia, Sári, Taylor), az engem nagyon boldoggá tesz. Hogy újabb válogatott alapemberek mentek jobb bajnokságokba. Ez nagy segítségünkre lesz. Most februárban jön két play off meccs a belgák ellen. Bar a világranglistán előttünk állnak, ők sem verhetetlenek. Az hatalmas eredmény lenne, ha a Nemzetek Ligájában feljutnánk az A-divizióba. Lépkedünk előre, de nyilván van még hova, bőven.

Mennyire követed a tehetséges fiatalokat? Sokunknak Te vagy az egyik minta. Többen, hozzád és Diához hasonlóan a Fradiból indulnak de sokféle az országában is egyre több a tehetséges gyerek. Mennyire tudsz róluk? Ha ők kérdeznek, mit mondasz, ajánlasz nekik?
Az U19-es és az U17-es válogatottakat követem. Amikor megtudtam, hogy Vincze Bori is Zürichbe megy, nagyon örültem. Ő az egyik olyan játékos, aki szerintem nemsokára már a felnőtt válogatott segítségére lesz. Idővel pedig az európai top futballban is büszkévé tehet majd minket. Bemutatkozott Zürichben az Aarau ellen a hétvégén egy barátságos meccsen. Ott voltam a helyszínen, láttam ahogy debütált a felnőttben jobbszélsőként és szerintem mindenkire jó benyomást keltett. Otthon is elmegyek meccsekre, amikor csak tudok Neveket nem mondok, de a 2008-as, 2009-es korosztályban nagyon sok tehetséges gyereket látok. Bízom benne, hogy velük játszhatok még majd együtt a nagy válogatottban!

Legközelebb mikor szurkolhatunk neked? S mikor láthatunk a válogatottban?
A sérülésem alatt végig kapcsolatban voltam a szövetségi kapitánnyal. Tud mindent, gyakran hívott. Februárban még nem megyek. Ez nem titok. Nagyon korai volna. Hogy áprilisban ott leszek-e? Azt majd megbeszéljük. Azt érzem, hogy szükségem van arra, hogy a klubomban játékba lendüljek. Hogy azt érezzem, újra az a Csiki Anna vagyok, aki voltam…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC