nb1.hu

Nenad Lukics visszatérhet, de nem biztos, hogy Budapesten folytatja

Egy másik volt kispesti is zöld-fehérbe öltözhet.

Az élvonalba vágyó ETO már a nyáron alaposan megerősítette a játékoskeretét. A győriekhez kezdőcsapatnál is több légiós érkezett. Viszont odafigyeltek arra is, hogy a magyar fiatalok is minél többet játszanak. Ezt bizonyítandó, három magyar tehetséggel is szerződést hosszabbítottak már a téli szünetben.

Ám várható új játékosok érkezése is. Az NB1.hu információi szerint ugyanis az ETO vezetői két olyan légióst szerződtetnének, akiket az NB I-ből ismerhetnek a leginkább a magyar futballbarátok.

Az egyikük Nono, aki Diósgyőrben és Kispesten is futballozott korábban. Utóbbi csapatból 2022 januárjában távozott, mert megvásárolta a szaúdi Damac FC. Legutóbb az iráni FC Nassaji Mazandaran játékosa volt.

A másik kiszemelt Nenad Lukic, aki az NB I-ből kieső Honvéd egyik legjobb játékosa volt. Lukics 2021 nyarán igazolt Kispestre, 61 NB I-es meccsen 28 gólt szerzett. Tavaly nyáron Kínába igazolt, ahol nem mindennapi kalandokban volt része. Erről részletesen mesélt az NB1.hu-nak adott legutóbbi nyilatkozatában.

„Magyarországon szeretnék futballozni” – ajánlatra vár a szerb gólkirály

Lukics akkor elmondta, visszatérne Magyarországra, az NB I-be, leginkább Budapesten szeretne futballozni. A fővárosból Győr viszont alig egy óra autóval…

Az ETO a második helyen telel az NB II-ben, 5 ponttal megelőzve a már nem feljutó helyen álló, harmadik Szegedet.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC KFT.28 19 7 2 35 64
2.VASAS FC KFT.28 16 9 3 34 57
3.ETO FUTBALL KFT.28 17 3 8 19 54
4.SZEGED 2011 KFT.28 13 12 3 11 51
5.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.28 12 7 9 10 43
6.GYIRMÓT FC KFT.28 10 11 7 5 41
7.SOROKSÁR SC KFT.28 10 8 10 -3 38
8.F.C. AJKA KFT.28 11 4 13 -1 37
9.FC CSÁKVÁR KFT.28 10 7 11 -4 37
10.KBSC LABDARÚGÓ KFT.28 9 10 9 -2 37
11.SZOMBATHELYI HALADÁS KFT.28 9 10 9 -3 37
12.HONVÉD FC KFT.28 9 9 10 1 36
13.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.28 9 6 13 -9 33
14.PMFC-LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.28 7 10 11 -12 31
15.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.28 8 6 14 -14 30
16.BFC SIÓFOK KFT.28 6 6 16 -22 24
17.TISZAKÉCSKEI LC KFT.28 4 10 14 -11 22
18.MTE 1904 KFT.28 3 5 20 -34 14

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC