nb1.hu

Németh András megállíthatatlan, ismét történelmet írt a Sepsi – videók

Remekül kezdte a bajnokságot a Topolya.

GENK

Parádés formában van Németh András. A magyar U-válogatott csatár klubja, a Genk összes felkészülési mérkőzésén gólt szerzett eddig: a Heist ellen triplázott, és a Termiennek, valamint az Utrechtnek is betalált.

A jó sorozatot pedig szombaton sem törte meg, hiszen a Volendam ellen 3-2-re elveszített találkozón fejjel volt eredményes.

Íme, a gólja (1:19-től a videón):

SEPSISZENTGYÖRGY

Ismét történelmet írt a Sepsi OSK, hiszen a szentgyörgyi klub 2-1-re legyőzte a kolozsvári CFR-t a román szuperkupa-döntőben szombaton este.

Az idén Román Kupát nyerő csapat ugyan Paun gólja miatt már a 2. percben hátrányba került a kolozsváriakkal szemben, ám az első félidő végén Matei egyenlített, majd a 85. percben Rondón állította be a végeredményt. Érdekesség, hogy a Sepsi mindkét gólját új igazolás szerezte.

Az aradi éjszakában megérdemelten szólt a székely himnusz, és hosszas ünneplés vette kezdetét.

TOPOLYA

Remekül kezdte a szerb élvonalt a Topolya csapata, hiszen 4-1-re verte a Cukarickit Belgrádban.

A topolyaiak az első félidőt követően 1-0-ra vezettek, majd hiába egyenlítettek a hazaiak, az 55. perctől egyértelműen a vendégeké volt a meccs. A végeredményt Stanoljovic állította be a 92. percben.

A Topolya legközelebb a Javort fogadja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC