nb1.hu

Nehéz volt az Érd felkészülése, rutinos játékosok nyilatkoztak Putnokon

Egy új szerzemény is megszólalt.

ÉRD
Nyolcan távoztak és ugyanennyien érkeztek az Érdi VSE-hez a nyári átigazolási időszakban. Az NB III Nyugati csoportjában szereplő együttes felkészülése sem volt zökkenőmentes, de Limperger Zsolt vezetőedző szeretné, ha csapata élmezőnyben végezne.
 
Mint ismert, 10. helyen végzett az előző szezonban az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjában. Az együttestől Balogh Ádám, Farkas Bálint, Földesi Dominik, Honti Attila, Kócsa Tamás, Molnár Bence, Popov Patrik és Szekeres Pál távozott, helyükre pedig Gera Dávid, Gubacsi Zoltán, Kovács Botond, Molnár Dániel, Németh Gábor Vince, Pallagi Botond, Révész András és Szabó Richárd érkezett.
 
“Az előző szezon végén azt mondtam, hogy most lesz az egyik legnehezebb felkészülési időszakunk, mert elég sok játékos elment” – kezdett bele Limperger Zsolt. “A felkészüléssel nem tudunk maradéktalanul elégedettek lenni, mert nagyon sok még a munka és örültem volna, ha még van 2-3 hetünk, de már hétvégén játszani kell” – fogalmazott az Érdi VSE vezetőedzője.
 
“Az összeszokottság hiánya látszódott az edzőmeccseken, illetve hátulról hiányzik Bozsoki Imre, előlről pedig Kollega Krisztián, akik meghatározó játékosaink, szóval az ő hiányukat megérzi a csapat, ezért bízom benne, hogy minél hamarabb rendelkezésre állnak” – húzta alá Limperger Zsolt, aki a szezon céljaival kapcsolatban elmondta, a mezőnyben sok csapat erősödött, ezért az érdieknek is fel kell kötniük a nadrágot.
 
“A célok hasonlóak, mint tavaly volt az első félévben, amikor – ha jól emlékszem – negyedikek voltunk. Ha nem jön olyan extrém sérüléshullám vagy a covid, mint tavaly, akkor az első hat sikerülhet, de ehhez az kell, hogy 13-14 minőségi játékos folyamatosan rendelkezésre álljon” – jegyezte meg.
 
Az Érdi VSE augusztus elsején, 17.30-kor a Bicskei TC ellen kezdi meg az NB III Nyugati csoportjának 2021/22-es idényét az Ercsi úti Sporttelepen.
 
PUTNOK
A Putnok FC egyik nyári átigazolása a rutinos, legmagasabb osztályt is megjárt Takács Péter, aki legutóbb a Mezőkövesd együttesében futballozott. A középpályás 126 első osztályú, 118 másodosztályú és 26 Magyar Kupa mérkőzés után választotta csapatunkat. A tapasztalt játékosra az új idényben csapatkapitányként számít Szala Ákos vezetőedző
 
Játszottál az NBI-ben és az NBII-ben is, hogy kerültél kapcsolatba a Putnok FC-vel?
 
„Szala Ákosnak köszönhetően kerültem képbe Putnokon. Amit tudni kell rólam, hogy én már edző is vagyok a DVTK-nál és ezért gondolkodtam abban, hogy itt Borsodban szeretnék az edzősködés mellett még focizni. Itt azonban leszögezném, nem levezetni jöttem ide! ’’
 
Hogy érzed magad a csapatnál, milyen tervekkel érkeztél?
 
“Nagyon jó közösségbe kerültem és nagyon jó játékosokhoz. A célom az ami a csapatnak is, minél jobban és eredményesebben szerepelni.”
 
Egy nagyon fiatal csapat játszik körülötted, hogy érzed mi az amit a rutinoddal átadhatsz nekik?
 
“A rutinomból fakadóan leginkább a ritmusát szeretném megszabni a játéknak és a tapasztalataimat átadni a játékostársaknak.”
 
Milyennek láttad a csapatot a felkészülés alatt?
 
“Hasznos mérkőzéseink voltak és nagyon pozitív volt a csapatunk játéka a mérkőzéseken.”
 
Lassan itt a szezon kezdet, mit vársz a rajttól?
 
“Győzelmet és jó játékot, bár tudom a Hidasnémeti nagyon kellemetlen ellenfél, tele jó játékosokkal.”
 
Az NBIII mezőnye évről-évre kemény és kiegyensúlyozott, te hogy véled? Milyennek ígérkezik az előttünk álló idény?
 
“Mint mindig most is lesz 1-2 kiemelkedő csapat. Remélem mi leszünk a szezon meglepetés csapata.”
 
Mit lehet rólad tudni a futball életen kívül?
 
“Mint már mondtam edzősködök a DVTK U19-ben, illetve az U10-ben. Tehát az én életem állandóan a fociról szól, ezért nagyon szerencsés ember vagyok!”
 
Dobrovolszki Jenő fiatal középpályás létére már elég nagy rutinnal és tapasztalattal rendelkezik, így ő is láncszem lehet a csapat gépezetében. Csapatunkhoz Tarpáról érkezett, de országhatáron kívül és belül egyaránt szerepelt már a harmadik vonalban.
 
Közel egy hónapja igazoltál Putnokra, hogy érzed magad a csapatnál?
 
“Jól érzem magam, jó a közeg, a csapat és az edzői, szakmai stáb is, jól fogadtak a csapattársaim is.”
 
Több korábbi csapattársad is veled tartott, megkönnyítette ez a beilleszkedést?
 
“Igen, megkönnyítette a beilleszkedést, hisz ismerjük egymást a pályán és azon kívül is, ez segített alkalmazkodni az új csapathoz.”
 
Milyen tervekkel érkeztél a Putnok FC csapatához?
 
“Szeretnék jó és eredményes játékot mutatni és segíteni a csapatnak, bajnokság végén pedig szeretnék benne lenni a top 6-ban.”
 
Hogy érzed, hogy sikerült a csapat felkészülése?
 
“Úgy gondolom jól sikerült a felkészülés, rengeteg edzés és edzőmérkőzés volt. Az utóbbi edzőmeccseken kijött a fáradtság, de úgy vélem az első meccsnek felfrissülten és 100%-osan vágunk neki.”
 
Korábban Tarpán játszottál, mennyire jelent neked az kihívást, hogy most egy osztállyal magasabb ligában szerepelhetsz?
 
“Már volt szerencsém játszani ezen a szinten Mosonmagyaróváron, Ukrajnában és Bulgáriában is. Úgy gondolom nem lesz gond ezzel.”
 
Mik az elvárásaid magaddal, illetve a csapattal szemben?
 
“Szeretnék jó szezont tudni magam mögött. A csapattól kombinatív játékot várok, ahol mi dominálunk. Ha ez sikerül, azt hiszem eredményesek is leszünk.”
 
A pálya mely területein érzed jól magad?
 
“Védekező középpályás (a 6-os) posztban érzem magam a legjobban, szeretek támadást kezdeményezni és kontrollálni a játékot. Ha pedig választanom kellene a gól és gólpassz között, szívesebben szolgálom ki a társamat, az nagyobb örömöt tud nekem okozni.”
 
Milyen várakozásaid vannak az első mérkőzéssel kapcsolatban?
 
“Természetesen szeretnénk győzelemmel kezdeni a szezont, főleg, hogy hazai pályán játszunk és bebizonyítani a szurkolóinknak, hogy tudunk nyerni. Nehéz mérkőzésre számítok, de szeretnénk pozitív eredményt elérni.”
 
A pályán kívül mit lehet tudni rólad?
 
“A pályán kívül családos ember vagyok, a szabadidőmet a feleségemmel töltöm. Ezen kívül szeretek még más sportágakat is játszani mint a tenisz vagy a biliárd.”
 
Madarász János már rutinos Putnok FC játékosként várja a közelgő szezon kezdetet. Labdarúgónk bizakodó az előttünk álló bajnoki évaddal kapcsolatban.
 
A korábbiakhoz képest jelentősen átalakult a csapat kerete, milyennek látod az új összeállítást?
 
“Valóban nagy mertekben átalakult a keret, a tavalyi szezonból négyen maradtunk, a többiek új érkezők. Egy nagyon jó, fiatal társaság jött össze, akiken azt látni, hogy nagyon motiváltak és meg akarják mutatni tudásukat az NBII-ban!”
 
Egy hónapja edzetek együtt, hogy sikerült a felkészülés?
 
“Azt gondolom, ez majd igazán a bajnokik alkalmával fog megmutatkozni, mivel az edzőmérkőzés teljesen más mint élesben egy bajnoki találkozó. Mi elvégeztük a munkát és mindent megtettünk a felkészülés időszaka alatt.”
 
Hogy látod, mik a csapat erősségei?
 
“A csapat erőssége szerintem az, hogy nagyon egységesek vagyunk és küzdünk egymásért. Remélem ez a bajnoki nyitányon sem lesz másképp!”
 
A csapat rutinos játékosaként mivel tudod segíteni a fiatalokat, frissen érkezőket?
 
“A fiataloknak mindenben segítek a pályán és a civil életben is, ha segítséget kérnek én bármikor állok rendelkezésükre.”
 
Te személyesen milyen várakozással vágsz neki a szezonnak?
 
“Őszinte leszek, ha bizalmat kapok akkor a tőlem telhető legjobbat fogom kihozni magamból, és a játékommal, teljesítményemmel igyekszek a csapat hasznára lenni.”
 
Mit üzennél a bajnoki rajt előtt a szurkolóknak?
 
“A szurkolóknak azt üzenném, hogy minél többen látogassanak ki a mérkőzésekre és biztassák a csapatot.”
 
Csapatunk első bajnoki fordulójáig már csak néhány nap van hátra, vasárnap 17:30-tól a friss feljutó Hidasnémeti VSC ellen kezdünk.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC