nb1.hu

Muszbek Mihály kitűnőnek nevezte az MLSZ döntéseit

Budapest – Ausztria, Csehország és Svájc lehet a példa.

Sportszakmailag és sportgazdaságilag is kitűnőnek nevezte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) létszámcsökkentésre vonatkozó döntését Muszbek Mihály sportközgazdász az M1 aktuális csatornán. Mint mondta, sportmarketing szempontból is érett már ez a bejelentés, amit a szakma régóta várt.

 

Fotó: MTI (archív)

 

Üdvözölte a Ligakupa megszűntetését, szerinte a közvetlen utánpótlásnak inkább bajnoki rendszerben kellene lehetőséget biztosítani a rendszeres szerepelésre, illetve azokat az intézkedéseket is pozitívan értékelte, amelyek a légiósok számának visszaszorítását, a hazai játékosok helyzetbe hozását célozzák.

 

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Győr, a Pécs, a Pápa, a Nyíregyháza és a Kecskemét első fokon nem kapta meg az NB I-es induláshoz szükséges licencet. Ennek tükrében alakulhat ki az OTP Bank Liga következő szezonjának mezőnye, amely 16, 14 – vagy akár már a 2015/16-os idényben – 12 csapatos lehet. A szövetség vezetője elmondta még, hogy legkésőbb a 2017/18-as idényig mindenképpen 12-re csökkentik az első osztály együtteseinek számát, illetve bejelentette, hogy megszűnik a Ligakupa.

 

Muszbek – aki korábban a Magyar Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatója volt – az M1 műsorában kérdésre válaszolva elismerte, nem a legszerencsésebb időpont a bajnoki idény végéhez közeledve bejelenteni ilyen horderejű döntéseket, de hangsúlyozta, hogy a licencrendszer egy nemzetközi rendszer, az előírások mindenkire vonatkoznak, márpedig az első fokú döntés szerint ezeket öt élvonalbeli klub nem teljesítette maradéktalanul.

 

A bajnokság létszámára vonatkozóan a 10 vagy 12 csapatos mezőnyt tartja Magyarország számára a legmegfelelőbbnek, mert, mint mondta, a hasonló méretű vagy gazdaságú országokban általában ekkorák a bajnokságok. Példaként Ausztriát, Csehországot és Svájcot említette.

 

Muszbek szerint alacsony létszámnál jó megoldás az, ha három fordulót játszanak a csapatok, vagy esetleg van valamilyen rájátszás, a lényeg, hogy a játékosok le legyenek terhelve, legalább 50-60 komoly tétre menő mérkőzésen lépjenek pályára egy idényben, és fontos, hogy a nézőket mindez érdekelje, mert az bevétel-növekedést eredményez.

 

(MTI)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC