nb1.hu

Michael Boris: A Ferencváros más szint

Összehasonlította a magyar és a német bajnokságot.

Michael Boris a MOL Fehérvár FC vezetőedzője már javában készül csapatával a következő idényre. Az ulloi129.hu, a hungarianfootball.com interjújából idézett, ahol a fehérvári edző elmondta mennyi esélyt lát a zöld-fehérek ellen a jövőben.

“Szerénynek kell maradnunk – tegnap felhívott a Nemzeti Sport és azt mondták, hogy a Fehérvár mindig a Ferencvárossal akar versenyezni, de szerintem a Ferencváros más szinten van, Bajnokok Ligájában játszanak, a pénzügyi helyzetük is erős, mindig 15-20 ezer nézőjük van, így nem vehetjük fel velük a versenyt. Amikor legutóbb 2-0-ra kikaptunk ellenük Fehérváron, az edzőjük teljesen kicserélte a csapatot, az egyik fogaskereket a másikra. Mondhatnám, hogy a célunk a Ferencvárost “támadni”, de aztán ha a szezon végén 24 pont a hátrányunk, akkor odajöttök hozzám, hogy “ez most mi volt”. Szerénynek kell maradni és reális célokat kitűzni. A kupában addig szeretnénk jutni, amíg csak lehet, jó lenne a Puskás Arénában játszani, az Európa Konferencia Ligában is addig szeretnénk jutni, ameddig csak lehet… Az van a fejünkben, hogy legalább 57 pontot gyűjtsünk a bajnokságban, ha több lesz, mint 60, akkor remek szezont futunk, akkor a második helyre reális esélyünk lesz és közelebb kerülünk az elsőhöz – mondta Michael Boris.

Majd hozzátette: az NBI legjobb reklámja az lenne, ha a Fradi megnyerné a BL-t, de ha csak a csoportkörig jutnak, az is remek lenne. És persze ha a Kisvárda, mi és a Puskás Akadémia is bejutna az EKL csoportkörébe. Ha a magyar bajnokságot a némettel kellene összehasonlítanom, akkor egy vagy két csapat tudna a Bundesligában játszani. Élcsapatok nem lennének, de meg tudnák állni helyüket azon a szinten is vagy a Bundesliga 2-ben. Mint Angliában a Norwich. A Liverpoollal nem veszik fel a versenyt, de vagy az élvonalban játszanak, vagy a feljutásért küzdenek.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC