nb1.hu

Mészöly Géza az Újpest új vezetőedzője

Mészöly Géza lett az Újpest új vezetőedzője.

Az 56 éves szakember először 2004 és 2006 között irányította a lilákat, ebben az időszakban két ezüstérmet ünnepelhetett csapatával. A 2005-06-os idényben az utolsó fordulóban drámai körülmények között maradt le a bajnoki címről a IV. kerületi alakulat. Ezt követően 2010 áprilisában tért vissza, majd 2011 nyarán távozott, egy 6. hellyel zárva második újpesti periódusát.

Mészöly legutóbb 2022-ben a Szombathelyi Haladás szakmai vezetője volt, ahol két mérkőzés erejéig megbízott vezetőedzőként is számítottak rá.

Az újpestiek vasárnap már vele lépnek pályára a DVTK otthonában.

„Ez egy fantasztikus, bizsergető, nagyon jól eső érzés, hogy ennyi év után lehetőséget kaptam, és hittem is benne, hogy ez megtörténik. Bízom benne, hogy ezt az euforikus állapotot, amiben most én vagyok, át tudom majd adni a játékosoknak, hogy érezzék, mit is jelent az Újpestben futballozni. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez egy sikeres csapat legyen a hátralévő 14 fordulóban” – kezdte szavait a kinevezése után Mészöly.

„Stabilizálni szeretném a csapatot, azt akarjuk, hogy a játékosok felszabadultak legyenek. Volt már ilyenben részem, 2004-ben is hasonló helyzetben vettük át a társaságot, akkor is görcsöltek a srácok. Most valamivel kevesebb időnk van, de van 14 meccsünk, hogy bizonyítsuk, ez a keret többre hivatott, megvan benne a minőség, és képes arra, hogy győzelmeket szerezzen, és örömet okozzon a szurkolóknak. Minden erőmmel azon leszek, hogy minél több győzelmet szerezzünk, mert ez itt Újpest, itt csak a győzelem elfogadható. Mindig az adott találkozóra koncentrálunk majd, hogy apró lépésekkel haladhassunk a nagy célok felé – ne felejtsük, a nagy dolgok is kicsiben kezdődnek.”

A régi-új vezetőedző a szurkolóknak is üzent:

„A drukkerek arra számíthatnak, hogy a játékosoknak át fogom adni, hogy az első perctől az utolsóig küzdjenek az adott meccseken, és a csapat sikeres legyen. Ehhez persze feltétlenül számítok az ő segítségükre is, nem véletlenül a Tábor a 12. játékosunk, nélkülük ez a klub nem ugyanaz. Tudom, mit jelent nekik az Újpest, azt meg ők tudják, nekem mit jelent. Bízom benne, hogy együtt ismét a régi sikerekért küzdhetünk majd!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC