nb1.hu

„Luka Modric is a Honvéd buszán volt”, mégis eltévedtek a kispestiek

Minden idők egyik legprímább klub beszámolója a kispesti sajtóosztálytól.

Íme, a szürreális beszámoló:
 
„Az igyekezetet nem vitatjuk, de az első benyomások nem azt mutatták, hogy tökéletes vendéglátásban részesül a Honvéd Luxemburgban. Az ebédet illetően is akadtak gondok – ahogy az egyik játékos megjegyezte, a csirkét inkább visszaengednék még kapirgálni, annyira nyers volt –, s bár ezt még lehetett bagettel, keksszel, palancsintával és mogyorókrémmel  kompenzálni, az már nem volt túl mókás, amikor a buszsofőr rossz helyre vitte a csapatot.
 
A fővárosban megszálló együttes 45 percet buszozott Differdange külsőre, azaz Niederkornig, a játékosok lekászálódtak a buszról, és már akkor gyanús volt, hogy túl kicsi a pálya, ahová érkezett a Honvéd, aztán szembejött a saját komplexumában tréningező Progrés Niederkorn, és egyértelművé vált a helyzet. A sofőr hiába bólogatott az úticél kapcsán, a Progrés pályájára vitte a Honvédot, noha a gárda a Differdange stadionjában játssza a nemzetközi mérkőzéseit.
 
Így aztán még tíz perc utazás várt visszafelé a Honvédra, felüdülést jelentett, amikor Hires Gábor pályaedző a másodikként megmutatott stadiont már felismerte, mondván itt volt az Európa-liga előző selejtezőkörében, amikor Lőrincz Ábel videóelemzővel megnézték a Progrés–Gabala találkozót.
 
A késés miatt a sajtótájékoztató sem kezdődött el időben, és természetesen az edzés is csúszott, hét óra helyett, negyed nyolc lett a rajt, de szerencsére ennél nagyobb gond nem történt a csapattal. A tréning előtt még sor került a sajtótájékoztatóra, amelyen Supka Attila vezetőedző, és a helyiek által a horvát Luka Modrichoz hasonlított Nagy Gergő vett részt.
 

„Már tíz éve, tizenhét éves korom óta követem Modric játékát, megtisztelő az összehasonlítás – mondta mosolyogva Nagy Gergő, aztán kitért a mérkőzésre is. – A Bozsik Stadionban játszott összecsapásnál is nehezebbre számítok, hiszen a rivális hátrányban van, az első mérkőzésen tapasztaltnál is agresszívabb játékra készülünk. Nagy segítséget nyújthat a szurkolótáborunk is, a drukkerek mindenhová elkísérnek minket, és idegenben is olyan hangulatot teremtenek, mintha otthon játszanánk.”
 
„Nálunk van az előny, azon leszünk, hogy ezt megtartsuk, esetleg tovább növeljük és kiharcoljuk a továbbjutást. A csapat felkészült a mérkőzésre, bízom a játékosokban, hogy képesek megoldani ezt a feladatot és továbblépünk a következő körbe” – hangsúlyozta Supka Attila.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC